Mint azt Igor Digalo első osztályú kapitány (ezredes), az Orosz Haditengerészet sajtószolgálatának parancsnoka elmondta, a gyakorlat során többek között rakéta-éleslövészetet fognak végrehajtani, beleértve a Moszkva cirkáló csapásmérő rakétarendszerének alkalmazását is, valamint tüzérségi lövészetet, és alkalmazásra kerülnek a fedélzeti repülőgépek is. A raj hajói közös kiképzési feladatokat is végre fognak hajtani a légierő stratégiai bombázóival, valamint az Északi Flotta partvédelmi repülőerőinek gépeivel.
A gyakorlat során a Moszkva cirkáló sikeres lövészetet hajtott végre fő rakétarendszerével. A lövészet során hangsebesség feletti, nagy hatótávolságú hajóelhárító rakétákat lőttek ki a vezérhajó fedélzetéről.
Az Orosz Haditengerészet képviselője elmondta, hogy a rakétaindítást megelőzően a gyakorlat vízterületét helikopterekkel átvizsgálták, és azt előzetes bejelentés alapján lezárták a halászhajók elől. |