Az USS Carl Vinson, az Egyesült Államok, harmadik Nimitz-osztályba tartozó repülőgép-hordozója. Nevét Carl Vinsonról, Georgia állam kongresszusi képviselőjéről kapta, aki a második világháború alatt forszírozta a hadihajók építését, fejlesztését az Egyesült Államokban. A hajó hívójele: „Gold Eagle”.

Érdekesség, hogy az Arab-tengeren ennek a hajónak a fedélzetén adták meg a végtisztességet Oszama bin Ladennek és dobták tengerbe földi maradványait. A hajó nyár elején érkezett vissza hat hónapos kiküldetéséről a San Diego-i kikötőbe.
A mérkőzést egyébként megtekintette Barack Obama, az amerikai elnök is, a North Carolina pedig 67-55-re győzött. A (had)történelemben ez volt az első eset, hogy egy rendszerben lévő hadihajó fedélzetén kosármeccset rendeztek.

|