A szomáliai kalózok ellen kezdeményezett nemzetközi összefogás részeként 2008 októberétől Oroszország rotációs rendszerben küld folyamatosan hadihajókat az Ádeni-öbölbe. Legutóbb a Csendes-óceáni flotta egysége teljesítette küldetését, mely – az Udaloj-osztályú Marsal Saposnyikov irányított rakétás romboló vezetésével – már útban van Vlagyivoasztok felé.
Hirdetés
Az orosz romboló feladatát ezúttal az Admiral Levcsenko veszi át, mely várhatóan július elején érkezik meg az Ádeni-öbölbe. A Marsal Saposnyikov, az MB-37 mentőhajó, valamint a Pecsenga tankerhajó 2010. március 29-én érkezett meg a térségbe, és az eltelt hónapok alatt több mint 100 különböző nemzetiségű kereskedelmi hajó átkelését biztosították. A Csendes-óceáni flottából már négy egység képviseltette magát, a jelenleg már hazafelé tartó Saposnyikovon kívül, az Admiral Vinogradov, az Admiral Pantyelejev és az Admiral Tribuc rombolók is kivették részüket a kalóztámadások visszaszorításából. A Csendes-óceáni flotta egységein kívül már az Északi és a Balti-tengeri flotta hadihajói is jelen voltak az Áden-öbölben. 2008-ban kiugróan sok kalóztámadás történt az említett régióban, melynek eredményeként közel 20 hadihajó érkezett Szomália partjaihoz, többek között Oroszországból, az Egyesült Államokból, Kínából és különböző arab államokból. A statisztikai adatok szerint 2009-ben több mint 35 hajót ejtettek túszul a kalózok.
Hol rendezik az Ötödik Repülős Baráti Találkozót 2012. szeptember 15-én?
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a haborumuveszete.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a haborumuveszete.hu portálon tesszük közzé!
Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.