Bár eredetileg több egység megépítését tervezték, végül csak két hajó, a Moszkva és a Leningrád készült el. Az 1960-as évek végétől a Szovjet Haditengerészet meghatározó hajói voltak, aktív szolgálatot az 1990-as évek elejéig láttak el.
A hajó kialakítása, felépítése
A viszonylag nagyméretű, 189 méter hosszú, 18.000 tonna vízkiszorítású hajótest első fele teljesen hagyományos építésű volt, keskeny, hátrafelé intenzíven szélesedő orr-résszel, nagy mennyiségű beépített fegyverzettel. A középső részen magas, piramis-szerű felépítmény kapott helyet a parancsnoki híddal, a kommunikációs és felderítő eszközök antennáival és a masszív hajókéménnyel. A hátsó rész viszont teljesen lapos, minden felépítménytől mentes, széles kialakítású volt, helyet adva a nagyméretű helikopter leszálló fedélzetnek. A hajó formája felülről egy elnyújtott, fordított csepp alakra hasonlított, oldalról nézve pedig úgy tűnhetett, mintha egy cirkálónak csak az elejét építették volna meg.
A hajó tatfedélzete a helikopterek indítására és fogadására szolgált.
A meglehetősen furcsa kialakításnak azonban nagyon is átgondolt oka volt, ugyanis a tervezők egy olyan hajóegységet álmodtak meg, mely erős fegyverzete révén hatékonyan tud harcolni a felszíni hadihajók ellen, tengeralattjáró-elhárító helikoptereivel pedig az ellenséges búvárhajók felderítésében és leküzdésében játszhat szerepet. Ez a hajóépítési irányzat tulajdonképpen átmenetet képezett a nagy, hagyományos rakétafegyverzetű cirkálók és a kisebb, helikopterek valamint helyből fel- és leszállni tudó repülőgépeket is üzemeltető hordozók között. Ilyen hadihajókat azonban nem csak a Szovjetunióban, hanem Olaszországban (Andrea Doria és Vittorio Veneto-osztályú cirkálók) valamint Franciaországban is (Jean d’Arc helikopterhordozó) építettek.
Fegyverzet, elektronikai rendszerek
 Mindkét hajó fő, beépített fegyverzetét az orr-részen elhelyezett SUW-N-1 tengeralattjárók elleni és RBU-6000 felszíni célok elleni rakétaindító állványok jelentették. A légvédelemről a két darab, egyenként két-két rakéta indítására alkalmas SA-N-3 állványok, valamint a középső felépítmény két oldalán elhelyezett 57 mm-es iker gépágyúk gondoskodtak. A hajók rendelkeztek még torpedóvető csövekkel is, ezeket azonban később egy átépítés során eltávolították. A Moszkva-osztály újszerűsége nem a beépített fegyverzetében, hanem a hátsó fedélzeten kialakított, 90 méter hosszú és 34 méter széles hatalmas helikopter leszállópályában volt, melyet két lift kötött össze az alatta elhelyezkedő hangárral. A maximálisan 18 darab, Kamov gyártmányú Ka-25 Hormone helikopter hordozására alkalmas cirkáló ezek segítségével vadászhatott a Polaris rakétákkal felfegyverzett amerikai atom tengeralattjárókra. A forgószárnyasok munkáját számos, a hajótest különböző pontjain beépített hanglokátor, valamint radarberendezés is segítette.
Bevetésen a helikopterhordozók
A Moszkva – mely az osztály névadója lett – vízrebocsátására 1964. január 14.-én került sor, szolgálatba állítani viszont csak 1967 decemberében sikerült, ugyanis számos, főleg gépészeti problémával küzdött a még kiforratlan konstrukciójú hajó. Közben a második, Leningrádra keresztelt egység építése is zajlott, az 1965-ös gerincfektetést követően 1967-ben vízre bocsátották, szolgálatba pedig 1969 nyarán állt. A kezdeti technikai jellegű problémák – főleg az első hajóegység esetében – eleinte erősen korlátozták a bevethetőséget. A legfőbb gondot az olajtüzelésű kazánok, valamint az erőátviteli rendszerek gyakori meghibásodása jelentette, de a rakéta fegyverzet sem volt teljesen kiforrott. A második egység szolgálatba állításakor már rendelkeztek elég hibaelhárítási és üzemeltetési tapasztalattal, így a hajók az 1970-es évek elejétől már rendszeresen cirkáltak többnyire a Földközi-tenger keleti medencéjében.
A Moszkva helikopterhordozó 1970-ben Marokkó partjai előtt.
A tartós jelenlétet az tette lehetővé, hogy a szovjet haditengerészet állandó bázisokat alakított ki a szíriai Aleppóban és Líbiában, valamint időről-időre használták az egyiptomi kikötőket is. Általában erős harccsoportok zászlóshajóiként tevékenykedtek, cirkálók, rombolók és tengeralattjárók fedezetében hajtották végre feladataikat. A térségben állomásozó brit és amerikai egységek ellensúlyozására főleg az 1973-as arab-izraeli háború idején volt szükség, jelenlétükkel biztosították a hadianyag ellátmányok célba érkezését. A Leningrád fedélzetére 1974-ben Mi-8 Hip helikoptereket is telepítettek, melyekkel a Szuezi-csatorna térségében őrjáratozott. Ekkor derült ki, hogy a fedélzetet a hangárral összekötő két lift geometriai mérete nem elegendő a Ka-25-ösöknél lényegesen nagyobb Mil helikopterek számára, így ezeket a nyitott fedélzeten kellett tárolni, jelentősen megnehezítve a felkészítést és a szervizelést. 1973-ban ez a probléma már jelentkezett a helyből fel- és leszállni képes Jak-38 Forger-ek tesztelésekor is, bár ezeknek a repülőgépeknek a Moszkva-osztályú cirkálókra telepítése amúgy sem volt tervbe véve. Gondok voltak a hajók tengerálló képességével is, a speciális kialakítás miatt ugyanis a hajótest hosszirányban meglehetősen instabil volt, nagyobb hullámzás esetén bukdácsolt, megnehezítve a helikopterek üzemeltetését. Ez a hiányosság a viszonylag nyugodt Földközi-tengeren ritkán okozott komoly gondot, tartós óceáni bevetéseken azonban nem voltak ideálisak.
A Moszkva fedélzetén 1975 februárjában hatalmas tűzvész pusztított, de a hajót sikerült megmenteni és helyreállítani.
Az 1980-as évek elejétől a lényegesen nagyobb harcértékű Kijev-osztály egységeinek szolgálatba állítását követően a technikailag már elavultnak számító Moszkva és Leningrád helikopterhordozó cirkálók egyre ritkábban futottak ki a szevasztopoli flottabázisról. 1991-ben vett részt utoljára egy rövid őrjáraton a Moszkva, ezt követően még névlegesen ugyan szolgálatban maradt de már nem volt üzemképes. A fegyverzet és az elektronikai rendszerek leszerelése után 1997-ben végleg nyugdíjazták, a hajótestet Indiában bontották szét. A Leningrád sem kerülhette el a sorsát, 1995-ben egy görög hajóbontó üzemben lángvágók martaléka lett.
|
Technikai adatok |
| Hajótest hossza |
189 méter |
| Legnagyobb szélesség |
34 méter |
| Vízkiszorítás |
18.000 tonna |
| Hajtóművek teljesítménye |
100.000 LE |
| Maximális sebesség |
30 csomó |
| Személyzet |
850 fő |
| Szállítható helikopterek száma |
18 darab | |
A Szovjetunió haditengerészete a hidegháború idején egy rendkívül ambíciózus flottafejlesztési programot indított el, melynek egyik mérföldköve volt a Moszkva-osztályú helikopterhordozók szolgálatba állítása. Ismerkedjünk meg ezekkel a meglehetősen formabontó kialakítású hadihajókkal.