Az orosz és a francia felek képtelenek megegyezni a Mistral-osztályú helikopter-hordozó vételárát illetően, adták hírül a közelmúltban orosz sajtóorgánumok Szergej Csemezovra, a „Rosztechnológia” elnökének nyilatkozatára hivatkozva.
Hirdetés
Csemezov elmondta, hogy az elsődleges tárgyalások során, melyek az érintett államok vezetői jelenlétében zajlottak, tisztázták, hogy az ár nem csupán magának a hajónak az ellenértékét jelenti, hanem a technológiáét is. (Mint az köztudott, Oroszország két hajó vásárlását tervezi Franciaországtól és további két Mistralt már Oroszországban építenének meg a francia technológia alapján.) Jelenleg azonban úgy tűnik a francia fél megváltoztatta az eddigi követelményeket.
2011. április 13-án az orosz védelmi minisztérium egy magas beosztású alkalmazottja újságírók előtt kijelentette, hogy a Mistral megállapodásban rögzítik, hogy a hadihajók orosz rendszerekkel és eszközökkel kerülnek felszerelésre, „amelyek teljes egészében megfelelnek az orosz haditengerészet követelményeinek”.
Az orosz védelmi miniszter helyettese, Vlagyimir Popovkin újságíróknak elmondta, hogy a Mistral szerződés aláírásra kerül, amint a felek megegyeznek az árat illetően, és kiemelte, hogy a megállapodást 2011 végéig mindenképpen alá kell írni.
Az alapszerződés, amely nem tartalmazza sem a szállítási határidőket, sem a vételárat 2011 januárjában került aláírásra az orosz és francia felek között. Szakértők véleménye szerint a szerződés ellenértéke elérheti a másfélmilliárd eurót.
Hol rendezik az Ötödik Repülős Baráti Találkozót 2012. szeptember 15-én?
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a haborumuveszete.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a haborumuveszete.hu portálon tesszük közzé!
Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.