Orosz hadihajókkal erősített a türkmén haditengerészet
Publikálva: 2011-10-11 10:05:00
A türkmén haditengerészet két orosz gyártmányú, Molnija-osztályú (Projekt 1241.8) rakétanaszádot állított hadrendbe. A hadihajókat az Oroszország és Türkmenisztán közötti haditechnikai együttműködés keretében építették meg a türkmén haditengerészet számára. Október 9-én az új naszádok kikötöttek egy, a Kaszpi-tengeren lévő türkmén kikötőben, hogy azokat az ország elnöke, Gurbanguli Berdimuhamedov is megtekinthesse.
Hirdetés
A türkmén kormány 2009 augusztusában fogadta el a Kaszpi-tengeren létrehozandó haditengerészeti flotta tervét. Berdimuhamedov elnök 2010 januárjában jelentette be az ország haditengerészeti erőinek létrehozását.
A két Molnija-osztályú hadihajó vásárlásáról a két ország még 2009-ben írta alá a szerződést. Az első naszád 2011 júniusában érkezett meg a türkmén haditengerészethez, míg a második októberben.
A Projekt 1241.8 rakétanaszádok az ellenség vízfelszíni hadihajóinak, naszádok és az ellenséges tengeri szállítóhajók megsemmisítésére szolgál úgy önállóan, mint csapásmérő flotta részeként. Békeidőben az ország tengeri határainak védelmére, valamint a kalózok elleni harcban, mentési feladatokban alkalmazhatóak.
A Molnija maximális sebessége 38 csomó, hatótávolsága 1600 tengeri mérföld 14 csomós sebesség mellett. A hadihajó személyzete 41 fő, köztük 5 fő tiszt.
A naszád fegyverzetéhez tartozik 16 darab „Uran-E” hajóelhárító rakéta, IGLA típusú, hordozható légvédelmi rakétakomplexum indítóállványon, AK-176 típusú 76 mm-es tüzérségi állás és két AK-630 típusú, kiskaliberű légvédelmi tüzérségi komplexum.
Hol rendezik az Ötödik Repülős Baráti Találkozót 2012. szeptember 15-én?
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a haborumuveszete.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a haborumuveszete.hu portálon tesszük közzé!
Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.