Az Egyesült Államok már másodszor kínálja fel Görögországnak a harckocsikat – ajándékba. Az első, 2010-es felajánlást a görög hadsereg visszautasította. Most azonban a védelmi költségvetésen (is) keletkezett hiány miatt a görögök elfogadták az ajándékot. Sifakis elmondta, hogy a görög szárazföldi erők képviselői már az USA-ban tartózkodnak, hogy kiválasszák és megvizsgálják a harckocsikat. A Görögországnak felajánlott harckocsik 1990-91 között részt vettek a Perzsa-öbölben zajló háborúban.
A görögországi gazdasági válság miatt a védelmi kiadásokat is radikálisan kellett csökkenteni az országban – amely az idén mindössze 600 millió euró szemben a korábbi év 5,73 milliárd eurós költségvetésével. A védelmi kiadások csökkentése miatt el kellett halasztani a tervezett harckocsi, fregatt és vadászrepülőgép beszerzéseket.
A 2012-es évre Görögország mintegy egymilliárd eurót tervez védelmi kiadásokra. |