Az elképzelések szerint nagyérzékenységű szenzorokat erősítenek a harckocsik külsejére, amelyek segítségével a járművet körülvevő környezet képeit a harckocsi felületére vetítik, amely így összeolvad a tájjal, felderíthetősége csökken.
A hagyományos álcázási módszerekkel ellentétben az „e-álcázás” esetén, a harcjárműveken látható képek mindig az adott környezettel összhangban változnának, így a harckocsik folyamatosan álcázottak maradnak.
Az afganisztáni Helmand tartományban a brit erők sivatagi álcázású harcjárműveket alkalmaznak, amelyek kevésbé használhatóak „Zöld zónákban”, illetve olyan területeken ahol a talibánok növénytermesztéssel foglalkoznak.
Míg korábban az ilyen technológiákról azt gondolták, hogy azok csak a tudományos-fantasztikus irodalomban bukkanhatnak fel, a BAE Systems szakemberei már hisznek abban, hogy az ilyen „láthatatlanság” hamarosan tudományos tény lesz.
A BAE Systems tudósai hisznek abban, hogy az új technológia a közeljövőben elérhetővé válik a Dél-Afganisztánban állomásozó brit egységek számára, illetve alkalmazhatóak lesznek más konfliktus helyszíneken is.
A program jelenleg hét jármű fejlesztésén dolgozik, amelyek között éppen úgy megtalálhatóak a személyzettel ellátottak, mint a személyzet nélküli harcjárművek.
Az e-álcázással ellátott személyzet nélküli harcjárművek (harctéri robotok) képesek lesznek ellenséges területen veszélyes küldetések végrehajtására, aknamentesítésre, valamint sebesültek evakuálására.
A tervezett járművek:
„Pointer” (Mutató): egy olyan mozgékony robot, amely olyan veszélyes küldetések végrehajtására alkalmas, mint a felderítés, vagy az aknamentesítés;
„Bearer” (Hordozó): egy olyan moduláris platform, amely lehet akár mobil fedezék, légvédelmi rakétarendszer, de akár mentő is;
„Wraith” (Kísértet): egy felderítő jármű;
„Safeguard” (Oltalom): egy ultra-típusú gyalogsági szállító, vagy parancsnoki, irányító központ;
„Charger” (Csataló): egy halálos, túlélésre módosított támadó harcjármű;
„Raider” (Támadó): egy távirányítású vagy független felderítő és támadó– a Batmobile-re hasonlító – jármű;
„Atlas” (Atlasz): egy olyan kísérő (fedezetet biztosító) rendszer, amely leváltja a bajbajutott vezetőt.
 BAE Systems "Raider" és a Batmobile
Az előzetes tervek szerint négy éven belül elkészül a prototípus és 2013-tól megkezdődhetnek a tesztsorozatok.
A cél egy könnyű (30 tonna) harcjármű, amit egy hybrid elektromotor hajt meg, és amely rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, túlélési képességekkel, mint a jelenlegi harckocsik. A brit erők jelenlegi fő harckocsi típusa a Challenger 2, amelynek tömege 62,5 t, és amit egy V12-s, 1200 LE-s dízelmotor hajt meg. |