A haditengerészet most nyilvánosságra hozott rakétateszt-eredményei azt mutatják, hogy a reaktív páncélzatban használt anyagok – iniciáló anyagok, amelyek ütésre robbannak – jelentősen megnövelhetik a robbanófejek hatósugarát és pusztítóképességét. A legtöbb bomba, amikor felrobban, acélszilánkok ezreit szórja szét maga körül. Képzeljük el, hogy ez az ezernyi apró szilánk még önmagában is robbanó anyag, amely a becsapódás pillanatában szintén felrobban. Robbanások hosszú sorozata rázza meg a céltárgyat. Nos, ma már ez valóság.

A védelmi szférában dolgozó vállalkozók felvértezték magukat a reaktív páncélok különös alkímiájával – melynek során két vagy több inert anyag összekeveréséből állítanak elő robbanószert –, hogy egyre kisebb, de hatékonyabb robbanófejeket készíthessenek, vagy éppen a katonák biztonságát szolgáló, különböző lövedékek és kumulatív gránátok ellen védő páncélzatot állíthassanak elő.      

A reaktív páncélzatok általában porított fémeket tartalmaznak, mint például alumínium vagy titánium, és ezt keverik valamilyen oxidálószerrel. Mindegy, milyen az a szer, szintén porított fém vagy nemfémes anyag, például teflon, az érintkezés már magában is elég ahhoz, hogy beindítsa a robbanást. Egy erőteljesebb behatás azonban még jobban összekeveri a kémiai anyagokat, beindítja a robbanást, ami a végén erőteljes lökéshullámot kelt.

„A kihívás a robbanó szilánkok előállításában az, hogy kellően erősnek, stabilnak kell lennie a kilövés során, ugyanakkor elég érzékenynek ahhoz, hogy a becsapódáskor a reagálás bekövetkezzen” – mondja Judah Goldwasser, a haditengerészet kutatóintézetének egyik programigazgatója, aki a robbanó szilánkok lehetséges felhasználását kutatja a rakétaelhárító rendszereknél.

Ahelyett, hogy apró lyukakat ütne a céltárgyba, a robbanó szilánkkal felszerelt shrapnel az ellenség rakétáját darabokra szedi a levegőben.

Ami szintén újdonság az új típusú shrapnelnél, az az, hogy a robbanó szilánkok összetételét be lehet úgy állítani, hogy azok gyorsan elégjenek. Így valószínűleg kisebb a lehetősége annak, hogy a saját csapatokban kárt okozzon, a hagyományos fémszilánkokat kilövő shrapnellel szemben.

Nem meglepő, hogy a robbanó szilánkokat támadó feladatok végrehajtásához is fejlesztik. Az amerikai légierő BattleAxe (harci fokos) névre keresztelt robbanófején már az új technológia jelenik meg. Nagyobb területen, a tér nagyobb szektorában szóródnak szét a szilánkok, amelyek a „puhább” célokat, mint például egy teherautó, egyszerűen leradírozzák a föld felszínéről.

A fürtös bombák gyakran hagynak maguk után veszélyes, fel nem robbant lövedékeket. A robbanó szilánkok eltévedt darabjai azonban biztonságosan kezelhetők, ami a harccselekmények befejeztét követően hasznos, mivel így valószínűleg jóval kevesebb civil sérül majd meg. Ha véletlenül leejtik a robbanó szilánk egy darabját, akkor sem történik semmi, sőt akár tűzbe is dobhatják, hiszen egyszerűen csak el fog égni.

Minden előnyük ellenére azonban valószínűleg még évekbe fog telni, mire a robbanó szilánkok megjelennek a harctereken. A hadsereg nem kötött ki határidőt, és a BattleAxe fejlesztése is elhúzódik 2009-ig, a rendszerbe állítása pedig valószínűleg még éveket vesz majd igénybe.