A lézertechnológiát az élet szinte minden területén alkalmazzák már, a gyógyászattól a szórakoztató elektronikán át a harcászatig. Ez utóbbi területen eddig főleg a célmegjelölés és az ezzel összefüggő precíziós csapásmérés során vették hasznát. Az amerikai kormány megbízásából a Boeing cég vezetésével azonban már zajlik egy új, minden eddiginél ígéretesebbnek tűnő lézerfegyver fejlesztése, mely a ballisztikus rakéták elleni harcban lehet eredményes.

Mire jó a lézer?

Az eredeti angol kifejezés a LASER (Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation – azaz fénykibocsátás indukált emisszióval) volt. Ez a gyakorlatban – erősen leegyszerűsítve – azt jelenti, hogy a fényforrások egy olyan speciális típusa, mely rendkívül nagy energia továbbítására is képes lehet. Ezt a fizikai tulajdonságát lehet katonai célokra alkalmazni, mivel egy megfelelően nagy teljesítményű lézer képes lehet a levegőben megsemmisíteni vagy legalábbis megrongálni a rakétákat vagy a különféle repülőeszközöket.
Az interkontinentális ballisztikus rakéták jelentik napjainkban a globális katonai fenyegetés egyik legfontosabb elemét. A hagyományos nagyhatalmakon kívül számos egyéb ország tett szert ballisztikus rakétákra, ezek közül leginkább a nukleáris ambíciókkal megáldott Irán és Észak-Korea okoz aggodalmat a nagyhatalmak vezetőinek. Az ellenük való többlépcsős védekezés egyik alkotórésze lehet a lézerfegyver.   
Az egész technológiával kapcsolatban gondot jelent azonban az a tény, hogy a lézerfény nagyon érzékeny a légkörben található párára, szennyeződésekre, az atmoszféra tehát szétszórja, elnyeli és csökkenti a fény erejét. Ráadásul a földfelszínen telepített lézerek alkalmazását nagymértékben zavarnák a tereptárgyak, a kézenfekvő megoldás tehát az, hogy levegőbe kell emelni az egész berendezést. Ez sem olyan egyszerű azonban…

A Boeing B747 felépítését szemlélteti ez a makett

Repülőfedélzeti lézer

Az ABL (Airborne Laser) rendszer egyik komponensét egy hatalmas méretű, General Electric hajtóművekkel felszerelt Boeing B747-es Jumbo repülőgép, míg a másik részét maga a lézerberendezés alkotja. Ahhoz ugyanis, hogy a lézerfény megfelelő energiájú legyen, egy meglehetősen nagy méretű energia-előállító rendszerre van szükség, mely nem fér bele egy ennél kisebb repülőeszközbe. A szakértők szerint legalább megawattos teljesítményűnek kell lennie a lézernek, hogy értékelhető teljesítményt nyújtson. A lézernek nem kell feltétlenül megsemmisítenie, elég, ha komoly sérülést okoz az interkontinentális rakétáknak, de ehhez a kilövés helyszínéhez képest a hordozó repülőgépnek maximum 600 kilométeres távolságon belül kell járőröznie, sőt, bizonyos esetekben a célponttól mindössze 300 kilométerre. Ez a kritérium – a mai légvédelmi rendszerek képességeit figyelembe véve – meglehetősen kockázatos is lehet. Ráadásul a repülőfedélzeti lézer energiája nem elegendő a földfelszíni célok ellen, így a rendszer alkalmazhatósága behatárolt.

Az ABL repülőgép könnyen felismerhető jellegzetes orr-részéről 

A hordozóeszköznek kiválasztott repülőgép a Boeing B747-es -400F, azaz a közismert „púpos” Jumbo teherszállító változata, mely alapesetben 113 tonna tömegű árut képes 8240 km távolságra elszállítani. A gyártó szerint ez a típus jelenleg a világ leggazdaságosabban üzemeltethető áruszállító repülőgépe, tehát kiváló platform a repülőfedélzeti lézer számára. A Boeing a célnak megfelelően kiszerelt minden felesleges berendezést a sárkányszerkezetből, és átalakította a típust, hogy beleférjen a hadsereg elvárásainak megfelelő berendezés. Bármennyire jónak tűnik is, a Jumbo sem tökéletes megoldás azonban, éppen a mérete miatt meglehetősen költséges a beszerzése, ugyanakkor egy esetleges háborús konfliktus során vonzó célpontot nyújt az ellenfél számára.
A fegyver lelke a nagy teljesítményű lézer és a különféle érzékelők, elektronikai rendszerek. A harctéri övezetben járőröző ABL repülőgép először az infravörös érzékelői segítségével azonosítja a kilőtt ballisztikus rakétát. Ezt követően több kisebb teljesítményű lézer befogja és követi a rakéta mozgását, hogy a számítógépes rendszer kiszámítsa annak sebességét, röppályáját, és a pontos célzás érdekében az atmoszféra különböző paramétereit. Ha megvan minden adat, a gép 3-5 másodpercen keresztül lő ki lézersugarakat az orrából, így a rakéta a már a kilövési zónában megsemmisül, esélyt sem adva arra, hogy pusztító töltetét a cél közelébe juttassa.

Pró és kontra

Az ABL rendszerre már eddig is sok pénzt költöttek el, a fejlesztés vége pedig még nem is látható, többek között a véglegesnek szánt, nagy teljesítményű lézer sincs még készen. Az amerikai kongresszus ráadásul felére csökkentette a program támogatására szánt keretet, így a fejlesztés csúszhat, sőt le is állhat. Az ellenzők szerint a rendszer csak elméleti szinten működőképes, és az iráni, illetve észak-koreai rakéták sem jelentenek akkora veszélyt, mint azt a Pentagon állítja.
Másrészt kétségtelen, hogy a lézertechnológia ígéretes lehetőségeket kínál a harcászati alkalmazás terén, így a fejlesztésére szánt idő és pénz is megtérülhet. A B-747-400 ABL repülőgép első felszállását a Boeing wichitai üzemének betonjáról hajtotta végre, azóta gőzerővel zajlanak a tesztrepülések. A fejlesztésben részt vesz a Lockheed és a Northrop is. A Boeing már bejelentette, hogy sikeresen tesztelte az ABL felismerő- és követőrendszerét, és nem okozott problémát a célrepülő elégetése sem. A szakemberek most a rendszer további tökéletesítésén dolgoznak, a tervek szerint – feltéve hogy nem vonják meg a fejlesztési keretet – 2009-ben már élesben, ballisztikus rakéták ellen is el tudják végezni a teszteket.