A hagyományos lövegek kiváltása már jó ideje mozgatja többek mellett a U.S. Navy fantáziáját is. A jelenlegi, Electromagnetic Railgun INP (INP, Innovative Naval Prototype) név alatt futó kísérleti, fejlesztési program 2005-ben került beindításra. A 2 szakaszra osztott fejlesztés elvileg most decemberben 10-én teljesítette az első fázis célkitűzését, ami nem más, mint egy 33 MJ energiájú, kísérleti railgun demonstrálása.
Hirdetés
“A mai railgun teszt demonstrálja ezen technológia fontosságát, mely egy nap kiegészítője lehet a hagyományos hajófedélzeti fegyverrendszereknek.” – nyilatkozta a teszttel kapcsolatban Nevin Carr ellentengernagy, a a fejlesztést végző Office of Naval Research vezetője. “Ezen demonstráció egy lépéssel közelebb visz minket ezen fejlett technika tengerre juttatásához.”
A U.S. Navy kísérleti railgunja
A 33 megajoule-os teszt azt jelenti, hogy ha ezen technológia ilyen teljesítménnyel állna bevethető formában rendelkezésére a Navy-nek, akkor akár 110 tengeri mérföld, azaz mintegy 203 km távolságba is el tudná juttatni nagy sebességgel a lövedékeket.
A célkitűzés azonban egy ennél cirka kétszer nagyobb, 64 MJ energiájú railgun megalkotása. Bevethető formába öntve egy ilyen fegyverrel 200+ tengeri mérföld hatótávolságba lennének kilőhetőek a rendszer kinetikus energiával operáló lövedékei, melyek a jelenlegi módszereknél akár hússzor gyorsabban bekopogtatnának a célpontnál. Összehasonlításképpen cirka 1 MJ energiával rendelkezik egy 160 km/h tempóval haladó 1 tonnás test – ebből talán érzékelhető, hogy igen komoly rombolóerővel bírnak majd ezen robbanóanyag mentes, akár a Mach 7 sebesség elérésére is képes lövedékek.
Hol rendezik az Ötödik Repülős Baráti Találkozót 2012. szeptember 15-én?
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a haborumuveszete.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a haborumuveszete.hu portálon tesszük közzé!
Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.