A 3-4 tonnás SRATS járműveket a brit BAE Systems fejlesztette ki azzal a céllal, hogy speciális küldetések során katonákat és terheket juttasson el nehezen megközelíthető terepviszonyok mellett a hadműveleti szempontból fontos területekre. Az Afganisztánba küldött járművek 4 katonát és 1 tonna rakományt képesek szállítani.
A SRATS egyik fő jellemzője a kis súly, ami lehetővé teszi a nagy sebesség elérését, növelve ezzel a jármű mozgékonyságát. A sebesség növelése igényként jelentkezett a korábbi afganisztáni tapasztalatok alapján, ami nagymértékben hozzájárul a járművek védettségéhez is. A SRATS a már korábban említett négyfőnyi személyzettel és az 1 tonna rakománnyal is képes 160 km/h sebesség elérésére. Mozgékonysága miatt védettebbnek tartják a jelenleg nagy számban alkalmazott Humvee típusnál. A jármű meghajtásáról egy 6,5 literes V8 elrendezésű turbódízel motor gondoskodik.
A SRATS rugalmas felfüggesztéssel és merev felépítménnyel készül, míg a Humvee ennek ellentéte: merev futómű és rugalmas felépítmény.
Amennyiben sikeresek lesznek a próbák, elkészül a mentő-, illetve a fegyverrel felszerelt harci változat is. |