A gyártó cég, a General Dynamics, válaszul a tengerészgyalogság szerződésmódosítására, jelentősen, darabonként mintegy kétmillió dollárral megemelte az új kétéltű harcjárművek árát.
A Pentagon döntése értelmében a programot mindezek után mégsem állítják le. Az EFV harcjárművekre mindenképpen szükség van az elöregedő AAV-7-esek cseréjéhez. A jelenlegi prototípusok azonban nem felelnek meg a velük szemben támasztott követelményeknek. A szerződés új alapokra helyezéseképpen a technikai átalakításokat követően a General Dynamics újabb 7 darab kétéltűt gyárt le, és ad át a tengerészgyalogságnak tesztelésre. A tesztjárművek várhatóan 2010-ben készülnek el, így a döntés, hogy lesz-e belőlük sorozatgyártás, 2011-ig is elhúzódhat. A program már eddig is csúszott négy évet, és nem valószínű, hogy 2025-nél hamarabb le fogják tudni cserélni a jelenleg rendszerben lévő kétéltűeket.
A US Marine Corps az EFV programba ez ideig csaknem kétmilliárd dollárt fektetett be. Az évek során a projekt teljes költsége 43%-kal emelkedett a tervezetthez képest, ami jelenlegi becslések szerint 13 milliárd dollár.
A késedelmes teljesítés és a műszaki problémák ellenére a General Dynamics már eddig is 80 millió dollár jutalmat, úgynevezett „ösztönzést” kapott.

A jármű egy szállítóhajó gyomrában |