A verseny kiírása szerint az első robotjármű, amely teljesen szoftveres irányítás mellett működik, minden emberi beavatkozás nélkül, és képes teljesíteni a célul kitűzött 240 kilométeres távot, tervezőjének besöpörheti az 1 millió dolláros fődíjat. Az első megmérettetéskor még a közelébe sem került senki a jutalomnak.
A következő évben, 2005 végén megrendezett verseny már számos befutót hozott, akik közül az első mindössze 7 óra alatt teljesítette a távot, és így elnyerte az 1 millió dolláros díjat. A versenyben részt vevő összes jármű szoftverirányítású volt, tehát igazi robotnak tekinthető.
2007 végén harmadik alkalommal is megrendezték a versenyt. A fődíjat 2 millió dollárra emelték, azonban nehezítésképpen immár városi környezetben kellett a robotjárműveknek bizonyítaniuk. E célból egy elhagyott katonai repülőteret jelöltek ki a verseny számára. A távot természetesen lecsökkentették 60 kilométerre, amelyet 6 órán belül kellett teljesíteni.
Miközben komoly fejlesztések történtek a járműveken, az alapvető problémát, amely eddig mindig gondot okozott, tudniillik azt, hogy egyazon pillanatban túl sok akadállyal találták szembe magukat a robotjárművek, mint amivel képesek lettek volna önmagukban megbirkózni, még nem sikerült elhárítani. Egészen más ugyanis a helyzet a vízen vagy a levegőben: ott sokkal könnyebben megoldható a probléma. Már egy évszázaddal ezelőtt készültek olyan haditengerészeti torpedók, amelyek egészen elfogadható teljesítményt nyújtottak a célpontként megjelölt, sebesség- és irányváltoztatására is képes céltárgyak megközelítésében. Az irányított rakéták, amelyek közel fél évszázada jelentek meg az arzenálban, szintén hasonlóan jó teljesítményt értek el a levegőben.
A DARPA által megrendezett versenyek meggyőzték a robotjárművek fejlesztésével foglalkozó szakembereket, hogy teremtményeiknek jóval nagyobb ismeretanyagot kell átadni az akadályokról és azok leküzdésének módjairól, mint tették ezt eddig, annak érdekében, hogy következetesen sikeresek legyenek. Egészen eddig a robotjárművek a rájuk erősített tévékameráktól (amelyek számítógéphez csatlakoztak, hogy megtalálják az akadályon átvezető útvonalat), lézertávmérőktől és egyfajta „mozgás közbeni tanulásnak” nevezhető szoftvertől függtek. De ahhoz, hogy igazán sikeresek lehessenek, úgy tűnik, szükségük van bizonyos alapismeretekre az őket körülvevő világról. Ma már elfogadható áron létezik olyan komputeres támogatás, amely képes számukra mindezt biztosítani, és a robotjárművek csatlakozhatnak hozzá. Így lehetőség nyílik az úgynevezett „tudásalapú robotok” megteremtésére, amelyekkel eddig csak a science fiction olvasmányokban találkozhattunk.
A kutatások egyik fő célja, hogy megalkossanak a gyalogság számára egy olyan roboteszközt, amely képes a harci övben kiszállítani számukra a szükséges felszereléseket. Hangfelismerő és hanggeneráló modulok beépítésével a robotjármű képes lenne kommunikálni a katonákkal. Elmondhatná például, ha azok reklamálnak, hogy mi tartott olyan sokáig a lőszer kiszállításában, hogy „túl sáros volt az út a hegyen lefelé, ezért körbe kellett jönnöm”. Szenzorokat szerelve a robotjárművekre azok felmérhetnék például, hogy az előttük akadályként lévő víz vagy sár milyen mély. A harctéren való túlélésüknek ez az egyik alapkövetelménye. Az pedig, hogy szóbeli utasításokra is reagáljanak, már régóta megfogalmazott követelmény a katonák részéről.
A cél tehát nem pusztán egy robotjármű megalkotása, hanem egy klasszikus értelemben vett robot megteremtése. Ezért aztán komoly komputeres háttértámogatás szükséges, hogy a szerkezet sikeresen leküzdhesse a számára ismeretlen terepet. Végső fokon a fejlesztésnek ez az iránya elvezethet majd egy harci robotjármű megépítéséhez.
Elsőre a hadsereg megelégedne egy robot-teherautóval, amely a felszerelést mindenféle terepen képes lenne eljuttatni a harcoló katonák számára. A robotjárműpark irányítására és a szállítási útvonalak felügyeletére pedig egy néhány főből álló, állandó készenlétű csoport elegendő lenne. Ha ez megvalósulhatna, kevesebb katonára lenne szükség a harci övben, és így a veszteségek és sebesülések száma is csökkenne.
A DARPA által szervezett versengés óriási lökést adott a mind kifinomultabb technikai szinten álló robotjárművek kifejlesztésének. A versenyek díjaira és járulékos költségeire fordított nem egészen 10 millió dollárból a védelmi minisztérium olyan új technológiát hozott létre, amelyre más különben 100 millió dollárért sem lett volna képes, és minden bizonnyal jóval hosszabb időt is vett volna igénybe. |
2004 óta immár harmadik alkalommal szponzorálta az USA védelmi minisztériuma a robotjárművek számára rendezett versenyt. A védelmi minisztérium már évtizedek óta próbálkozott egy robotjármű megépítésével, de 2004 elején inkább úgy döntöttek, hogy megpróbálnak valami mást, és lehetőséget biztosítanak a civil szervezetek számára, hogy bemutassák, ők mire képesek. A DARPA ügynökség (Defense Advanced Research Projects Agency) ezért megszervezte a Grand Challenge (Nagy Kihívás) nevű rendezvényt.