Egy szovjet harcjármű monstrumot újítanak fel
Háború Művészete (szerk@artofwar.hu)

A duxfordi Imperial War Museum tulajdonában lévő II. világháborús ISZU-152-es önjáró rohamlöveg felett igencsak eljárt az idő, éppen ezért megérett a felújításra. Ehhez a nem mindennapi munkához azonban – az orosz harcjárművek iránt lelkesedő – Richard Moor urat kérték fel, akinek saját műhelye van, amelyben különféle haditechnikai eszközök felújítását végzi. A csekélyke 50 tonnás acélmonstrum restaurálása – előreláthatólag – több évig is eltart majd, ám megéri a befektetést, mivel a múzeum egyik legnépszerűbb kiállítási tárgya.

A 42 éves Richard Moor mindössze öt évvel ezelőtt alapította meg vállalkozását, amelyet az orosz haditechnikai eszközök, mint például: rakétaindítók, harckocsik, katonai tehergépjárművek, helikopterek stb. felújítása és értékesítése céljából hozott létre. Működése során – ez a mostani 50 tonnás páncélos – a harmadik legnagyobb megrendelése. E feladat egy nagy kihívás számára, bár mint megjegyezte, van összehasonlítási alapja, hiszen néhány hónappal ezelőtt éppen egy T-34-es tankon munkálkodott.

Az ISZU-152-es újjáalakításához az Imperial War Museum (IWM) természetesen minden műszaki információval és más fontos dokumentációval is segíti Moor úr tevékenységét, aki elmondta, hogy első ízben dolgozik a nagyhírű duxfordi IWM-nek. A páncélos immár nyolc éve van a múzeum tulajdonában, és általában mindig – még a légi, illetőleg a haditechnikai bemutatók alkalmával is – a legtöbb nézőt vonzza.

A szovjet ISZU-152-es önjáró löveg, a II. világháború második felében, 1943-ban mutatkozott be a keleti fronton. Ezt a harcjárművet elsősorban a gyalogság, illetőleg a harckocsik támogatására szolgáló járműként alkalmazták. A felfuttatott rohamlöveg sorozatgyártását csak 1947-ben fejezték be. Az oroszok körében a „Dicsőséges Szörnyeteg”, vagy a „Nagy Vadász” becenéven ismert lánctalpast, a német Tiger és Panther nehéz harckocsik ellensúlyozására szánták.

Milyen típusú repülőgépre telepítettek az amerikaiak lézerfegyvert?
B777
C-17
B747
C-130
B737
Válaszadás határideje:
2008.12.31 23:59:59
A mi pontos időnk:
2010.09.09 20:05:08
A válaszadás ideje lejárt!


A játékunkon való részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy adatai a haborumuveszete.hu portál hírlevél adatbázisába bekerüljenek. A játék nyerteseit hírlevélen keresztül értesítjük majd ki.
A 2001. évi CVIII. törvény 14. paragrafus (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy hírlevelünkről bármikor leiratkozhat. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint az e-mail címet harmadik félnek nem adjuk át.