300 millió dollárért vásárol pilóta nélküli repülőgépeket az amerikai légierő
Háború Művészete (szerk@artofwar.hu)  -  Defence Professionals

Az amerikai légierő öt darab RQ-4 Global Hawk (HALE = nagy magasságú, hosszú repülési időtartamú) típusú pilóta nélküli repülőgépet rendelt a Northop Grumman cégtől. A szerződés értéke közel 303 millió dollár.

A szerződés értelmében a Northop Grumman  két darab RQ-4 Block 3 és három darab Block 40 típusú UAS-t gyárt a légierő számára. Az első darabot a tervek szerint 2010-ben adja át, míg a szerződésben foglaltak szerint az ötödik gép átadására 2011 végén kerül sor.

A légijárműveken kívül a légierő kap egy földi állomást is, ami egy indító- és visszatérő egységet, valamint egy irányító rendszert tartalmaz.

A két darab RQ-4 Block 30 típust – amelyeket 201-ben szállítanak – a Northop Grumman cég megnövelt képességű integrált szenzorrendszerrel (EISS) lát el, amelyek elelektro-optikai, infravörös valamint szintetikus radarkép előállítását teszik lehetővé.

A LOT 7 szerződés értelmében a Northop Grumman cég további két EISS rendszert is átad a légierőnek, amelyeket korábban rendszerbe állított pilóta nélküli repüőgépekre fognak felszerelni.

A világ első, teljesen önálló HALE UAS (nagy magasságú, hosszú repülési időtartamú pilóta nélküli repülőgép), a Global Hawk képes 18 km-es magasságból, több mint 32 órán keresztül közel valós idejű felderítő képanyagot, valamint hírszerző adatokat továbbítani úgy a légi-, mint a szárazföldi és tengerészeti csapatok számára. A Global Hawk háromszor annyi ideig képes üzemelni, mint a személyzettel ellátott repülőgépek, a költségek töredékéért.

A Global Hawk-ok jelenleg a világ négy pontján teljesítenek szolgálatot: a Beale Légibázison (Észak-Kalifornia), amely a 9. Felderítő Ezred otthona és az RQ-4 típus fő bázisa, az Edwards Légibázison (Dél-Kalifornia), a Patuxent River Tengerészeti Bázison (Maryland), valamint a Tengerentúli Műveleti Kontingens részeként a Perzsa-öbölben.

Milyen harckocsit indítottak újra Nagykanizsán a közelmúltban ?
M1 Abrams
T72
T34
Leopard
Válaszadás határideje:
2009.12.31 23:59:00
A mi pontos időnk:
2010.09.09 00:23:20
A válaszadás ideje lejárt!


A játékunkon való részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy adatai a haborumuveszete.hu portál hírlevél adatbázisába bekerüljenek. A játék nyerteseit hírlevélen keresztül értesítjük majd ki.
A 2001. évi CVIII. törvény 14. paragrafus (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy hírlevelünkről bármikor leiratkozhat. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint az e-mail címet harmadik félnek nem adjuk át.