Egy év külszolgálat után hazaérkeztek Ciprusról a magyar és a szlovák békefenntartók, akiknek feladata az 1974-es török invázió után megkötött fegyverszünet betartatása és a megállapodásban rögzített „status quo” fenntartásának ellenőrzése volt.

A „kéksapkások” a megosztott szigetország ütköző övezetének keleti, 4. szektorában teljesítettek szolgálatot. A szektor parancsnokhelyettese és a magyar kontingens parancsnoka Kovács Imre alezredes volt.
A két nemzet katonái 2001 júniusától vesznek részt közösen a ciprusi misszióban, amikor az osztrák és a szlovén katonák kivonása után a vezető nemzet szerepét a szlovákok vették át.

A most hazaérkezett negyvenhárom magyar és húsz szlovák katonát Kovács József altábornagy köszöntötte.
Az MH ÖHP parancsnoka a visszafogadó ünnepségen kihangsúlyozta: bár mára Ciprus a világ nyugodtabb, normalizálódó válságövezetei közé tartozik, ez nem jelenti azt, hogy ez az állapot állandó.
A felügyelt helyzet képlékeny és törékeny, hiszen a sziget továbbra is két NATO-tagállam, Görögország és Törökország megosztó problémáinak legsúlyosabb helyszíne.

A több évtizede tartó ENSZ-felügyelet alatt az itt szolgáló katonák fegyelmezett, kitartó és következetes munkájának köszönhetően kialakult a „kéksapkások” tekintélye, akik pusztán a jelenlétükkel képesek megakadályozni a szemben álló felek közti fegyveres konfliktus kirobbanását.
Az ENSZ vezető tisztségviselői és a missziót látogató delegációk különböző szintű vezetői a magyar-szlovák együttműködést példaértékűnek értékelték – tájékoztatta a hazatért katonákat Kovács altábornagy, majd a legkiválóbbak munkáját személyesen is megköszönte: a Honvéd Vezérkar főnökének megbízásából emlékérmét adott át Gulyás László századosnak, emléktárgyat adományozott Kovács Imre, Tóth Gábor alezredeseknek, Badó Ádám főhadnagynak, Bánki László őrmestert pedig emlékéremmel tüntette ki.

|