Küldöttértekezlet a Radar alapszervezetnél
Február 21-én tartotta küldöttértekezletét a Radar Alapszervezet. A csoportvezetőkön és a küldötteken kívül az értekezletet megtisztelte jelenlétével Heiling Ottó alelnök, Turzó Lajos alezredes, a katonai szervezet törzsfőnöke, Andor Tamás elnökségi tag, Oláh József haderőnemi titkár, Jáger Tibor ügyvivő, valamint az alapszervezet két korábbi szakszervezeti díjasa: Boros Magdolna és Kállai Sándor..

Napirendi pontok között szerepelt az alapszervezet beszámolója, amit a küldöttek egyhangúlag elfogadtak, majd a csoportok vezetői és a szekcióba delegált vezetőségi tagok számoltak be a tavalyi év eseményeiről, pénzfelhasználásukról. Röviden ismertették az ez évi fő feladataikat és pénzfelhasználási terveiket. Gémes Zoltán csoportvezető kérte a Hosz vezetésének segítségét a békéscsabai HEMO eladásának megakadályozásának érdekében, továbbá kérte, hogy a megszűnésre ítélt alakulatok állománya részére a Hosz készítsen egy tájékoztató füzetet, amely tartalmazza a szervezetet elhagyó katonákat érintő információkat, így a Hosz telefonok megtartásáról, EÜ pénztári és nyugdíjpénztári tagságról valamint a továbbképzések támogatásának elérhető lehetőségeiről. Oláh Imre csoportvezető a veszprémi Szikla Csoport aktivitásáról számolt be, majd az idei év terveiről beszélt. Kenyeres László debreceni csoportvezető a nagyfrekvenciás veszélyességi pótlék megoldásának lehetőségeiről adott hasznos tájékoztatást. Szücs Andrea, a katonanői szekcióba delegált tag kiemelte, hogy az ezred pozitívan kezeli a speciális női problémák megoldását, majd Király Balázs a szerződéses szekció újraszervezéséről számolt be. Ezt követően több hozzászólásban a szerződéses katonák lakhatási, elhelyezési problémái, hiányosságai, és az ezzel kapcsolatos rendelkezések átgondolásának igénye lett megfogalmazva. Új napirendi pontban vitatták meg a küldöttek az alapszervezet Szervezési és Működési Szabályzatának módosításának indítványát, amit a kellő módosítások után elfogadtak. Turzó Lajos alezredes, az ezred törzsfőnöke korrektnek nevezte a szakszervezet és az alakulat együttműködését, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben is hasonló lesz a kapcsolat a két szervezet között.

A tanácskozás második felében Heiling Ottó adott tájékoztatást a váltásos munkarendben dolgozók szolgálatteljesítésének helyzetéről és a várható fejleményekről, majd tájékoztatta a jelenlévőket az ún. „szolgálati időpótlék” bevezetésének lehetőségéről, a szolgálati panaszok benyújtásának határidejéről és a veszélyességi pótlékokról. Andor Tamás elnökségi tag a Légierő Haderőnem munkájáról tájékoztatta a küldötteket, kiemelve, hogy hamarosan aláírásra kerül a Légierő Haderőnem és a Légierő Parancsnok Úr közötti megállapodás. Ezt követően ismertette azt a HM KPSZH állásfoglalást, miszerint a váltásos munkarendben dolgozók az éves munkaidőkeretük ledolgozása után, az ünnepnapokra eső munkanapjaikra a túlmunkát 200 %-kal kell elszámolni.

Az alapszervezet vezetője ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik az alapszervezet munkáját 2005. évben segítették, külön kiemelve a más-más helyőrségben dolgozó csoportvezetők és az országos szekciókba delegált vezetőségi tagok fáradságos tevékenységét. Név szerint:

-         Oláh Imre (veszprémi Szikla Csoport),
-         Horváth Alpár (Kup),
-         Horváth Ervin (Juta),
-         Kiss József (megbízott csoportvezető Medina),
-         Kollár Károly (Városföld)
-         Gémes Zoltán (Békéscsaba),
-         Kenyeres László (Debrecen),
-         Ferenczi Csaba (Kecskemét),
-         Szücs Andrea (katonanő szekció),
-         Király Balázs (szerződéses szekció).