 XI. alkalommal rendezték meg a napokban az információ-informatikabiztonság, robothadviselés, robottechnika témaköreit felölelő tudományos tanácskozást. Idén is e szakterületek voltak a fő csapás irányai?
Az idén is kétnapos volt e tudományos rendezvényünk, amelynek első napján a robotok és a robottechnika, illetve e területek kutatási eredményeit mutattuk be, a második nap fő témája pedig a kiberbiztonság volt, Hol tart a nemzetvédelem? alcímmel. A kiberbiztonsági nap fő szervezője a ZMNE mellett a Biztonságpolitikai Szakkollégium volt.
Hogyan értelmezzük napjainkban az információs, informatikai biztonságot, illetve annak védelmét?
Napjainkban az információs infrastruktúrák láthatatlanul teszik dolgukat, ugyanakkor működésük elengedhetetlen a mindennapi életünkhöz. Ez nemcsak az internetet jelenti, hanem például az energiaellátó rendszereket vagy akár a közlekedés, a pénzügyi szektor, illetve az ipar számtalan szegmensében irányító szerepet játszó információs rendszereket is. Ezek biztonsága, megbízható működése minden ország számára kulcsfontosságú, hiszen nélkülük megbénulna gazdaságuk és társadalmuk. Ennek megfelelően mindent meg kell tennünk, hogy e rendszereink biztonságban legyenek.
Mennyiben segíti a tudományos kutatás-fejlesztés a pragmatikus védelmi stratégiánkat, s viszont: hogyan hat vissza a gyakorlat a tudományos tevékenységre?
E területeken is elmondhatjuk, hogy a tudományos kutatások megoldásokat, és ha lehet, alternatívákat keresnek a feltárt veszélyforrásokra válaszul. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ma nem lehet megnyugtató válaszokat adni a XXI. század egyetlen kihívására sem− legyen az akár robottechnikai vagy információs fenyegetés−, ha azokat nem a tudományra alapozva és nem a tudományos kutatás módszereivel érjük el. Természetesen e megoldások gyakorlati eredményeinek figyelemmel kísérése, azaz a visszajelzések nagyon fontosak, hiszen a tudományos kutatás nem öncélú, vagyis nem a laboratóriumok és a kutatószobák számára folytatunk kutatásokat, hanem a valóságos problémák megoldására. Az egyetemi kutatások annyival egészülnek ki, hogy az itteni tudományos eredmények nagyon hamar megjelennek az oktatásban, tehát a hallgatók már most megismerkednek azokkal a kérdésekkel, amelyekben nagyon sokszor az egyetem elvégzése után pont nekik kell majd megfelelő döntéseket hozniuk.
 Az információs −vagy úgy is mondhatnák, hogy a digitális − társadalom korszakába lépve, napjainkban elsősorban az egyre inkább szerves egységet alkotó, egymással összefüggő nagy társadalmi-gazdasági alrendszerek – állam- és közigazgatás, pénz-, illetve hadügy, hírközlés, közlekedés, egészségügy, intézmények, cégek – hálózatosítása zajlik. Éppen e széles sávú hozzáférés miatt komoly veszély fenyegethet... Fölkészültek vagyunk ezzel szemben? Van megfelelő képzésünk, megbízható humánerőforrásunk, kooperációs készségünk, egységbe foglalt törvényünk, szakmai szabályozóink, egyáltalán: digitális kultúránk?
Az elmúlt 5-6 év pontosan ennek a veszélynek a felismeréséről szólt. Minél inkább átszövik mindennapjainkat az információs rendszerek, elvileg annál nagyobb a kihívás és a veszély. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy e rendszerek milyen előnyöket jelentenek, mekkora hatékonyságnövekedés érhető el használatukkal akár a hadseregek életében is. Ha ezeket az előnyöket összehasonlítjuk a veszélyekkel, akkor korántsem olyan tragikus a kép. További adalék lehet e kérdéshez, hogy ma már a különböző rendszereket gyártók, illetve fejlesztők számára is kulcsfontosságú a biztonság. Az is tény, hogy ezeknek a rendszereknek a megfelelő és biztonságos használatára is fel kell készülni. Mindehhez pedig megfelelő oktatás és képzés szükséges. Ennek érdekében a nemzetvédelmi egyetemen is évek óta folyik az információbiztonság különböző témaköreinek oktatása. Nincs olyan végzett honvédtiszt, aki legalább alapszinten ne hallgatott volna ilyen tárgyakat. Ennek megfelelően kialakulóban van egy olyan digitális kultúra, amely a Magyar Honvédség számára is megfelelő módon kezelhetővé teszi az említett veszélyforrásokat, hasonlóan a civil szférához.
Lássuk most a katonai szférát, ahol robotforradalom bontakozik ki. Milyen fázisban vagyunk?
A katonai robotforradalom több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza. Tíz évvel korábban, ha valaki katonai robotokról tett említést, akkor nagyon gyakran megmosolyogták. Ma pedig annak vagyunk tanúi, hogy van légi robotunk, azaz használunk pilóta nélküli repülőgépeket, és van szárazföldi robotunk is. Ezek száma, felhasználási módja és területe napról napra növekszik. A kutatások három fázist különítenek el a robotforradalom időszakaiban. Az első fázis vége felé járunk, amikor már számos légi és szárazföldi roboteszközt alkalmazunk. A második fázis nagy valószínűséggel az lesz, amikor a robotok egyre bővülő feladatokat kapnak, és a felderítés, információszerzés, illetve a logisztikai feladatok mellett egyre inkább a harci alkalmazásuk kerül előtérbe. A harmadik fázis a hibrid haderő kialakulása, amelyben a robotok az emberekkel együtt, nagyjából fele-fele arányban fognak harcolni a jövő harcmezején. Ezekhez a fázisokhoz időintervallumokat rendelni − vagyis megmondani, hogy mikor kezdődik és mikor véget egy fázis − ma nagy merészség lenne, hiszen ez nagyrészt gazdasági, pénzügyi probléma is, nemcsak technikai.
 Ha már itt tartunk: rendelkezünk robot-hadviselési doktrínával, konkrét szakharcászati útmutatással, szervezeti kerettel? Akcióképesek vagyunk a digitális harcmezőn?
Egyelőre e kérdésben még egy nagyon hosszú út elején tartunk. A pilóta nélküli repülőgépek alkalmazásán kívül ma még nincs doktrína a robotok teljes körű alkalmazására, és sok olyan kérdés is a tudományos kutatók asztalán van még, mint például a robotetikáé.
Mennyire határozza meg kutatásainkat, fejlesztéseinket a szövetségi rendszerünk?
Számos olyan tudományos kutatásban, kutatás-fejlesztésben veszünk részt, amely NATO-együttműködésben valósul meg. A NATO RTO kiváló szervezeti keretet ad mindehhez. Másrészt az EU-n belüli kutatás-fejlesztési tevékenységbe is bekapcsolódtunk, hiszen például részt vettünk többek között az EU által finanszírozott UAVNET-projektben, amely célja elsősorban a pilóta nélküli repülőgépek polgári célú alkalmazhatóságának kutatása volt.
Haderőfejlesztésünk, az újabban sokat említett hadiiparunk újjászervezése jegyében haladunk a hálózatos, hatásalapú műveletekre alkalmas haderőképlet felé?
Ez nagyon bonyolult kérdés, hiszen a hazai hadiipar rendkívül nehéz időket élt át az elmúlt két évtizedben. Ugyanakkor vannak biztató jelek, mivel például az elektronikai ipar, az információtechnológia lehetnek épp azok a területek, ahol vannak kitörési lehetőségeink. Ehhez természetesen szükséges, hogy a fejlesztések eredményeként megjelent termékeknek, ha azok versenyképesek, teremtsük meg a hazai piacát is.
A kozmikus geofizikai, klimatikus változásoktól a modern kori – például túlnépesedési, migrációs, terrorista-, regionális agressziós, járvány-, éhínségi, ivóvízi – fenyegetéseken át a természeti katasztrófákig széles a veszélyzóna: de vajon mi történik, ha megtámad bennünket egy másik állam a virtuális térben?
 Ez reális, valós veszély. A már többször említett információtechnológiai függőség miatt egyes elemzők azt vizionálják, hogy egy ilyen komplex támadás, amely a kritikus információs infrastruktúrákat érné, következményeiben azt jelentené, hogy az adott ország 100-120 évvel korábbi fejlettségi szintre esne vissza; ráadásul hosszú időre. Ugyanakkor, mivel ezek a rendszerek az esetek túlnyomó többségében országhatárokon átnyúló kapcsolatban vannak egymással, egy adott országot ért támadás más országokra, sőt akár egész kontinensekre is komoly kihatással járna. Természetesen mind az EU, mind a NATO, illetve hazánk is idejében elkezdte a felkészülést e rendszerek védelmére. Különböző kormányzati és civil szervezetek, illetve e rendszerek üzemeltetői napi 24 órában végzik e védelmi tevékenységet, legyen szó akár katonai, akár polgári rendszerekről. A problémát kutatóként én abban látom, hogy sem az EU-ban, sem hazánkban nincs meg a szervezeti kerete a koordinált információs védelemnek. Egy komplex információs támadás esetén pedig a rövid reakcióidejű, szinkronizált és összehangolt védekezés elengedhetetlen. Ugyanakkor egy másik nagyon fontos kérdés, amelyet szintén érintettünk már, az információs technológia és az információs rendszerek biztonságos használatának az oktatása. Ebben, úgy gondolom, megfelelő lépések történtek mind civil területen, mind a katonai felsőoktatásban és továbbképzési rendszerben. Ez nemcsak graduális képzést jelenthet, hanem az olyan konferenciák, tudományos tanácskozások megszervezését és népszerűsítését is, mint a ZMNE és a Biztonságpolitikai Szakkollégium közös szervezésében megvalósuló kiberbiztonsági konferencia.
|
Ha november vége, akkor innováció a hadseregben, azon belül információ-informatikabiztonság, robottechnika, robothadviselés, cyberháború. És ne holmi sci-fit képzeljünk el, hanem a teljes valóságot – természetesen a kutatás-fejlesztés frontján. Immár a XI. alkalommal megrendezett tudományos tanácskozás kapcsán kérdeztük dr. Kovács László mérnök alezredest, a ZMNE Hadtudományi Karának egyetemi tanárát, tudományos dékánhelyettest.