2023. 09. 23. szombat
Tekla
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Diplomaták különösen védett és zárt területen

Art of WAR  |  2010. 06. 25., 09:25

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tettek látogatást a Magyarországra akkreditált katonai attasék. Tizenhárom ország katonadiplomatája ismerkedett meg az ezred történetével, feladataival és az ezrednél rendszeresített technikai eszközökkel. Az ezred a statikus technikai bemutató mellett harcászati gyakorlatot is tartott.

A diplomatákat szállító busz percnyi pontossággal érkezett meg a győri laktanya kapujához: egy gyors ellenőrzés a névjegyzék alapján, és a jármü máris a alakulótérre indult. Az első foglalkozási hely az oktatási centrum volt, ahol Varga László mérnök dandártábornok, az ezred parancsnoka fogadta a vendégeket. A rendezvény hivatalos megnyitójában a parancsnok köszöntötte a katonai attasékat, és ismertette a bemutató nap programját.

Az első előadást Bozsóki Attila mk. alezredes tartotta. Előadása bevezetőjében a megyeszékhely, Győr történelmével és jelenével foglalkozott, ezt követte az ezred történetének, valamint az előd szervezeteinek a bemutatása. A történeti áttekintést követően az előadó az ezred feladataival, ezen belül az ezred NATO-ban vállalt felajánlásaival foglalkozott. Az előadás során bemutatásra került az ezred szervezeti felépítése, részletesen ismertette a zászlóaljak feladatait, az itt rendszeresített technikai eszközöket és vezetési rendszereket. Az előadás következő részében külön foglalkozott a 2006 és 2009 között levezetett harcászati gyakorlatokkal, valamint a NATO által végrehajtott ellenőrzésekkel. Előadása befejező részében ismertette azokat a feladatokat, amelyek a katonai alakulat előtt a 2010-es évben állnak és megemlített néhány elképzelést a várható fejlesztésékről is. A bemutatkozó előadást a 2009-ben végrehajtott lövészet videofilmje zárta és ezt követően az épület előtt elkészülhetett a csoport közös fotója.

A látogatás a kiképzőközpont, majd a laktanya bemutatásával folytatódott. A program legérdekesebb részében a vendégek a zárt területen lévő statikus technikai bemutatót tekinthették meg. Itt az eszközöket üzemeltető parancsnokok jelentették a kiállított harceszközök legfontosabb paramétereit. A statikus bemutató melletti területen a vendégek dinamikus gyakorlatot is láthattak: az ezrednél szolgáló katonák egy rakétaüteg új harcállásba történő telepítését mutatták be. Az új álláskörlet elfoglalása földi biztosítás mellett történt és a katonák - tartva a normaidőket - telepítették a kiszolgáló- és harci berendezéseket.

A következő foglalkozási helyeken a vendégek már a katonai múlttal találkozhattak. A haditechnikai parkban a régi, a rendszerből kivont rakétákat és a rakétatechnikát megelőző légvédelmi ágyúkat és géppuskákat közelről nézhették meg. A program végén a csapattörténeti múzeum következett. A vendégek itt először egy ismertetést halhattak a tüzérek védőszentje, Szent Borbála legendájáról, majd megtekinthették az ezred elődalakulatainak történetét, és láthatták az ezekhez kapcsolódó tárgyi emlékeket, fotókat.

A csoport tagjai a múzeum emlékkönyvébe tett beírásukkal köszönték meg a vendéglátóknak a bemutatót és a foglalkozást levezetőknek a felkészülést.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.