2023. 09. 25. hétfő
Eufrozina, Kende
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Maximálisan alkalmasak lesznek!

Art of WAR  |  2010. 03. 22., 09:46

A harmadik hét végére a PRT-9 kiképző zászlóalj 350 fővel befejezte a felkészítés első fázisát, az általános egyéni kiképzést. Az előírt foglalkozások során nagy hangsúlyt fektettek a korábban már kint szolgáló katonák tapasztalataira, amelyeket igyekeztek beépíteni a felkészítésbe.

A szükséges egyéni ismereteket a teljes állomány elsajátította, amiről az első fázis utolsó napján vizsga keretében kellett számot adni. Lőkiképzésből a katonák már a második héten végrehajtották az előírt békefenntartó speciális lőgyakorlatokat. Az utolsó nap vizsgájának kérdéseit a teljes három hét ismeretanyagából állították össze. A kérdések felölelték a müszaki, híradó, nemzetközi hadijog, vegyvédelmi, hadszíntér- és egészségügyi, valamint a legfontosabb „force protection” ismereteket. Ez a vizsga is része annak a megmérettetés- sorozatnak, amely alapján a parancsnok majd kiválasztja azt a kb. 230-főt, akik végül kiutaznak Afganisztánba. Így biztosak lehetünk abban, hogy akik kiválasztásra kerülnek, azok maximálisan alkalmasak lesznek a feladatuk ellátására.

A felkészülést kissé bonyolította, hogy az állomány egy részének az 5/62. lövészzászlóalj bázisán létrehozott MH ZHCS-1 felkészülésében is részt kell vennie. Az ott elsajátított szakmai ismeretek azonban jól hasznosíthatók a PRT-ban is. A ZHCS május hónapban NATO CREVAL ellenőrzésen kerül megmérettetésre. A PRT-9 állománya ezt követően fogja megkezdeni a felkészítése harmadik fázisát, amely a kötelékkiképzést takarja. Ennek köszönhetően a hódmezővásárhelyi és debreceni katonák közül sokan már április végétől egészen július elejéig – szinte megszakítás nélkül – gyakorlótéren fognak tartózkodni.

Ezek előtt a gyakorlatok előtt azonban a PRT állománya a következő két hétben egyéni speciális kiképzésen fog részt venni az ország különböző pontjain. Az egyes szakalegységeknél, intézeteknél és tanintézetekben a konkrét missziós beosztásra kapnak majd felkészítést a katonák.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése miatt tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.