2024. 07. 13. szombat
Jenő
: 393 Ft   : 361 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

NKE: a legfontosabb felvételi információk

NKE: a legfontosabb felvételi információk
honvedelem.hu  |  2024. 01. 23., 13:09
NKE: a legfontosabb felvételi információk

Öt katonai és egy civil szakra várja a jelentkezőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK). Idén emelt létszámmal indulnak a képzések, a felvételt nyert hallgatók pedig tanulmányuk első évétől kiemelt illetményt kapnak. Íme a legfontosabb felvételi információk!

A kar idén jelentősen, 15 százalékkal bővíti keretszámait, így több mint 300 hallgatót várnak a szeptemberben induló tanévre, illetve nő a nekik járó illetmény összege is. A felvett diákok kettős jogviszonyba kerülnek: egyszerre válnak egyetemi polgárrá, illetve a Magyar Honvédség szerződéses tagjává is, és az MH Ludovika Zászlóalj állományában teljesítenek szolgálatot. Így tanulmányi-szolgálati idejük alatt átlagosan havi 300 ezer forintot meghaladó illetményt kapnak, valamint az egyetem kollégiumaiban biztosítja valamennyi hallgató lakhatását.

A hat alapszak között indul egy polgári képzés is: a nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértők nem válnak a honvédség szerződéses tagjává, de jogi, diplomáciai és politikai stúdiumaik mellett katonai tárgyakat is hallgatnak. Az érdeklődők öt katonai BA képzés közül választhatnak. Ezek: a katonai vezetői, a katonai infokommunikáció, a katonai logisztika, a nemzetbiztonsági, valamint a három szakirányra bomló (állami légijármű-vezető, katonai repülésirányító, katonai repülőműszaki) állami légiközlekedési szak.

A kar diplomásai többféle mesterszakon folytathatják tanulmányaikat. Felvételi eljárásuk szintén a felvi rendszerében, de az NKE közreműködésével történik. Az egyetem megszerzett oklevelük minősítése és egy felvételi beszélgetés alapján ítéli meg a jelentkezők alkalmasságát. Az érdeklődők a következő mesterszakokra jelentkezhetnek: katonai vezetői, katonai üzemeltetés, katonai műveleti logisztika, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai, nemzetbiztonsági, illetve védelmi infokommunikációs rendszertervező.

A diplomások tanulmányaik végeztével azonnal egy katonai szervezet állományába kerülnek és kötelezően legalább tíz éves szolgálatot teljesítenek. Utóbbi inkább biztonságot, mint kötöttséget jelent, hiszen az Oktatási Hivatal felmérése szerint a katonai hivatás jövedelmezőség szempontjából Magyarország legvonzóbb pályái közé tartozik.

A végzett tisztek emellett bajtársias közösség tagjává válnak és „olyan emberi értékekkel gazdagodnak, amiket más hivatásban nem biztos, hogy ilyen intenzíven megszerezhetnek” – fogalmazott dr. Lippai Péter dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja. Hozzátette, hogy a tisztjelöltek az első félévet a kiképzéssel, gyakorlóterepen végzik. Függetlenül attól, hogy valakiből pilóta, légiirányító vagy lövésztiszt lesz, a félév végére alapszinten el tud vezetni egy gyalogos szakaszt.

Dr. Szászi Gábor ezredes a kar novemberi nyílt napján hangsúlyozta, hogy értelmiségi képzés zajlik az egyetemen, a tanterv ugyanakkor rendkívül gyakorlatorientált.

A felsőoktatási képzésekre, így az NKE HHK meghirdetett alap- és mesterfokú szakjaira is, a megszokott módon február 15-ig lehet jelentkezni, a felvi.hu felületén. További információk a képzésekről az egyetem honlapján, a jelentkezés menetéről pedig a Felvi oldalán találhatók.

Forrás: https://honvedelem.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Vannak katonák, akiket – kis áthallással – bölcső helyett a levegő ringatott. A magyar válogatott tagjai már gyermekkorukat is a reptéren töltötték, vagy fiatalon szerettek bele az ejtőernyőzésbe, a honvédség iránti elköteleződésüket is a sport szeretete inspirálta.