2024. 07. 12. péntek
Dalma, Izabella
: 393 Ft   : 361 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

56 fegyverei: A T-34 harckocsi I. rész

Art of WAR  |  2006. 10. 23., 08:56

1941 júliusában a Szovjetunió ellen támadó német hadseregek egy olyan harckocsival találták szembe magukat, mely páncélvédettségét, lövegének tűzerejét és mozgékonyságát tekintve jelentős mértékben felülmúlta az alkalmazott német típusokat. Hitler tábornokainak szerencséjére azonban a T-34 típusjelzésű, forradalmian új harckocsiból ekkor még nem állt elegendő mennyiség a szovjet hadvezetés rendelkezésére, sőt a meglévőket is szétszórva, elavult harcászati elméleteket követve vetették be.

A háború előrehaladtával azonban a típus egyre nagyobb számban jelent meg a frontokon, ami a német mérnököket arra sarkallta, hogy a szovjet "csodaharckocsi" mintájára megalkossák a Párducot, illetve növeljék a meglévő típusok páncélvastagságát és fegyverzetének hatékonyságát. Mindeközben természetesen a szovjetek sem tétlenkedtek és az egyre erősebb német páncélosok ellensúlyozására megkezdték a T–34 továbbfejlesztését.

1943-ra a szovjet hadvezetés előtt egyértelmüen bebizonyosodott, hogy a T–34 alaptípusának 76 mm-es lövege túlságosan kis tüzerővel rendelkezik a német páncélosok leküzdésére. Egy augusztus végén tartott tanácskozáson Malisev, a harckocsigyártás népbiztosa a fegyverkezési népbiztosság jelenlévő vezető munkatársai és Fedorenko, a Vörös Hadsereg gépesített és harckocsizó csapatainak főparancsnoka előtt tartott beszédében a következőképp vázolta a kurszki csata egyik legfontosabb tanulságát: "Az ellenséges harckocsik már 1500 m távolságból tüzet nyithattak a mieinkre, míg 76 mm-es ágyúink alig 5-600 m távolságból voltak csak képesek kilőni a Tigriseket és Párducokat. Képzelhető, hogy mit jelent, ha az ellenségnek másfél kilométer, míg nekünk csak fél kilométer áll rendelkezésünkre. Amilyen gyorsan csak lehet, erősebb ágyút kell a T–34-esbe építeni."

A T–34 fő fegyverzetének elégtelensége azonban a kurszki csata kapcsán nem érhette váratlanul az illetékeseket, hiszen az már jóval korábban ismertté vált előttük. 1943 áprilisában ugyanis a tüzérségi főigazgatóságot utasították, hogy az összes sorozatgyártásban lévő harckocsi- és páncéltörő ágyúval végezzenek kísérleteket egy zsákmányolt Tigris nehézpáncéloson a páncélátütő képességet és a hatótávolságot illetően, és 10 napon belül nyújtsák be észrevételeiket. A jelentés szerint a 76 mm-es ágyú nyomjelzős páncéltörő lövedéke 200 m távolságból sem tudta átütni a német harckocsi oldalát! (Ennek fényében a Malisev beszámolójában elhangzott 5-600 méter meglehetősen kozmetikázott adatnak tünik…) A kipróbált fegyverek közül a Tigris leghatékonyabb ellenfelének a 85 mm-es 52–K Model 1939 légvédelmi ágyú bizonyult, mely akár 1000 m távolságból is képes volt áttörni a 100 mm-es elülső páncélzatot.A kísérletek eredményeként a szovjet mérnökök májusban nekiláttak a ballisztikájukban légvédelmi ágyúra hasonlító harckocsiágyúk kidolgozásához. A német harckocsik/rohamlövegek fegyverzetének kialakítását követő, kis tömegü, rövid hátrasiklású D–5T–85 első példánya júniusban készült el. Ugyanebben az időben a Központi Tüzérségi Tervezőiroda S–53 és S–50 ágyúja, valamint a 92. sz. gyár LB–85 lövege is napvilágot látott. Így immáron négy 85 mm-es harckocsiágyú is létezett, már csak az volt a kérdés: melyik harckocsitípusba építsék be őket?

T–43 vagy T–34?

A T–34 közepes harckocsi hibáinak kijavítására, illetve harcértékének növelésére már 1942 folyamán elkezdődött egy fejlesztési program. A T–43 jelöléssel felvázolt továbbfejlesztett változatot javított felfüggesztéssel, megnövelt küzdőtérrel és jobb páncélvédettséggel (harckocsitest: 75 mm, torony: 90 mm) kívánták ellátni, ugyanakkor a harckocsitest kialakítását, a motort, az erőátviteli rendszert, az alvázat és az ágyút az alaptípusból változatlan formában tervezték átvenni.Amikor 1943 nyarán elkészültek a 85 mm-es ágyúk és megfelelő harckocsit kerestek hozzájuk, természetesen felvetődött a T–43 alkalmazásának lehetősége, de hamarosan le is mondtak róla. A harckocsi ugyanis már a 76 mm-es löveggel is 34,1 tonnát nyomott és egy nagyobb ágyú csak tovább növelte volna a tömegét. Ráadásul az új típus gyártására való átállás a "harmincnégyessel" való nagyfokú (78,5%-os) megegyezés ellenére jelentős termeléskiesést okozott volna, amit a szovjet vezetés mindenképpen el akart kerülni. Így aztán a T–43 egyetlen kísérleti példánya készült csak el 85 mm-es ágyúval 1944-ben, aztán a fejlesztését végleg beszüntették.

Mindeközben a D–5T harckocsiágyú és az ISZ, illetve KV nehézharckocsik párosítása (ISZ–1 és KV–85) kimondottan sikeresnek bizonyult, ezért előtérbe került egy hasonló ágyúval felszerelt T–34 változat kifejlesztése. Mivel az eredeti toronyba képtelenség lett volna beépíteni a 85 mm-es löveget, a T–43-as tornyát felhasználva két gyárban is hozzáláttak egy megnövelt toronykoszorú-átmérőjü, öntött torony kifejlesztéséhez. A munkálatokat eleinte komolyan hátráltatta a Központi Tüzérségi Tervezőiroda azon bejelentése, miszerint S–53 típusjelzésü ágyújukat képesek az eredeti átmérőjü toronyba beépíteni pusztán annak elülső részének áttervezésével, ami feleslegessé teszi az új tornyok kifejlesztését. Malisevnek azonban komoly fenntartásai voltak a javaslattal szemben, mivel a gorokovetszki lőtéren a régi toronyba épített új löveggel lefolytatott kísérletek sikertelenül zárultak. Az eleve szükös torony a nagyobb fegyverzet beépítésével ugyanis még zsúfoltabb lett és így gyakorlatilag lehetetlenné vált az ágyú hatékony kezelése, másrészt a kisebb belső tér miatt jelentős mértékben csökkent a szállítható lőszermennyiség. Mindezek miatt az eredeti torony alkalmazását hamarosan elvetették.Ugyanakkor a lőkísérletek eredményei alapján a D–5T-nél jobb teljesítményünek ítélt S–53 ágyút nem lehetett az új Krasznoje Szormovo-toronyba beépíteni, mert a löveg sajátos kialakítása miatt függőleges síkban csak korlátozottan lehetett volna kitéríteni. Éppen ezért a szovjet hadvezetésnek el kellett döntenie: átterveztetik a tornyot az S–53 kialakításának megfelelően, vagy egy másik ágyút választanak – például a toronyhoz pontosan illő D–5T-t. Mivel az idő sürgetett, az utóbbi megoldás mellett döntöttek és 1943 decemberi szállítási határidővel 100 darab D–5T ágyúval felszerelt T–34-est rendeltek, melyeket azonban csak 1944 januárjától kezdve sikerült leszállítani.

A T–34/85 típust a Vörös Hadsereg hivatalosan 1944. január 23-án rendszeresítette. (Számos szerző könyvében találkozhatunk azzal az állítással, hogy az erősebb fegyverzettel erősebb páncélzat is járt. Ez azonban csak a toronyra igaz, mely max. 90 mm vastag páncélzatot kapott, a harckocsitest páncélvastagsága mindenhol 45 mm maradt!)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Vannak katonák, akiket – kis áthallással – bölcső helyett a levegő ringatott. A magyar válogatott tagjai már gyermekkorukat is a reptéren töltötték, vagy fiatalon szerettek bele az ejtőernyőzésbe, a honvédség iránti elköteleződésüket is a sport szeretete inspirálta.