2025. 03. 27. csütörtök
Hajnalka
: 400 Ft   : 371 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Törökország Chinook helikoptereket vásárol

Art of WAR  |  2011. 06. 09., 15:15

Törökország a napokban jelentette be, hogy a tárgyalások jelenlegi állapota szerint közel vannak azon szerződés véglegesítéséhez, melynek keretein belül, több mint 300 millió dollár értékben hat darab CH-47F nehéz szállítóhelikoptert vásárolnának. A Chinookok beszerzésének lehetősége már nem új keletű, hiszen a Kongresszus már 2009 decemberében rábólintott az eladásra.

Ezt követően azonban a török védelmi beszerzésekért felelős ügynökség pénzügyi nehézségek miatt hatra csökkentette a beszerzendő darabszámot, a fennmaradó nyolc példány megvásárlásáról pedig a jövőben fognak csak dönteni. Az Egyesült Államok és Törökország közötti tárgyalássorozat 2010-ben vette kezdetét, a jelenlegi állapot szerint a szerződés végére hamarosan pont kerülhet. Az előzetes tervek szerint a Chinook helikopterek leszállítása 2013-ban kezdődhetne el, a török hadsereg állományába kerülő CH-47F-eken kisebb módosítások elvégzését is tervbe vették. A hadsereg arzenáljában újdonság lesz a nehéz szállítóhelikopter, korábban ilyen kategóriájú forgószárnyast még nem rendszeresítettek Törökországban. A CH-47F a CH-47D modernizált változata, a Chinook helikoptercsalád legújabb tagja.

Chinook

A nehéz szállítóhelikopterek vásárlása ugyanakkor csak egyike a jelenleg is zajló  török helikopter programoknak: 2008-ban és 2010-ben Törökország szerződést írta alá az olasz AgustaWestland céggel 60 darab T-129 (AW-129) típusú harci helikopter közös gyártásáról. Továbbá 2011-ben a törökök az amerikai Sikorsky Aircraft céget hirdették ki győztesként: ennek értelmében 109 darab T-70-es (S-70i Black Hawk) többfeladatú helikopter kerülhet legyártásra. Várhatóan 2012-ben Törökország újabb programba fog bele, melynek keretein belül egy 4500-5500 kg kategóriájú, könnyü többfeladatú helikopter gyártásához keres majd külföldi partnert.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.