A Holland Haditengerészeti Légierő története - I. rész

Az önálló Haditengerészeti Légierő létrejötte

A mai haditengerészeti légierő (Marineluchtvaartdienst – MLD) elődjének hivatalos megalakulása 1917-re tehető, ekkor kapta meg a flotta az első, hat, Martin gyártmányú hidroplánját és három, Farman típusú, szárazföldről üzemeltethető repülőgépét. A tengerészet azonban már korábban, 1914-ben elkezdett foglalkozni az akkor még gyermekcipőben járó aviatika vívmányainak megismerésével és a repülőgépek katonai alkalmazhatóságának vizsgálatával. Négy tengerésztisztet beírattak a hadsereg sosterbergi katonai iskolájába, ahol pilóta és megfigyelő képesítést szereztek 1915-ben. Ők képezték az alapját annak a gárdának, akik az Amszterdam melletti Schellingwoude-ban elkezdtek építeni egy haditengerészeti repülőbázist, mely később a hidroplánok állomáshelye lett, így a Haditengerészeti Légierő (Marine Luchtvaardienst) 1917. augusztus 18.-ai megalakulásakor már minden megvolt a sikeres kezdéshez.Mivel Hollandia az I. Világháború során semlegességi politikát folytatott, nem volt szüksége az anyaországban ezekre a gépekre, így hamarosan áthelyezték őket Dél-Ázsiába, ahol a holland Kelet-Indiai gyarmatokon teljesítettek szolgálatot. Ebben a térségben a kiterjedt szigetvilág miatt főleg a hidroplánoknak vették nagy hasznát, ezért a későbbi beszerzések során is elsősorban ezeket a gépeket részesítették előnyben. Az 1920-as években több mint 40 Hansa-Brandenburg W-12-est állítottak szolgálatba a gyarmatokon, de 1926-ban érkezett jónéhány korszerü, nagy hatótávolságú Dornier Wal is. Ez utóbbi gépek egészen 1942-ig üzemben álltak, a japán támadás azonban megpecsételte sorsukat. Az 1930-as években a holland politikai és katonai vezetés a nagyhatalmak gyorsuló fegyverkezési ütemét látva belekezdett egy modernizációs programba, mely érintette a flotta légierejét is. Főleg Németországból szereztek be repülőgépeket, melyek közül a Dornier Do-24K hidroplánok álltak legnagyobb számban szolgálatba.

A II. Világháborút megelőző időszakban 36 darab Do-24K hidroplánt állítottak szolgálatba a hollandok, melyek főleg a Távol-Keleti gyarmatokon teljesítettek szolgálatot.

Harc Európában és Ázsiában

A II. Világháború kitörésekor azonban egyrészt nem fejeződtek még be teljesen a modernizációs programok, másrészt az egész holland katonai erő nem állt olyan szinten, hogy a nagyhatalmak bármelyikével szemben meg tudja védeni hazáját. Bár a hadsereget mozgósították és a légierő egységei is teljes készültségben, a tábori repülőtereken széttelepülve állomásoztak, az 1940. május 10.-én bekövetkezett német támadást nem tudták feltartóztatni. A holland kormány végig bízott abban, hogy a deklarált semlegesség elegendő lesz az ország megszállásának elkerülésére, a meglepetésszerü német támadás azonban szertefoszlatta ezt a reményt. A légierő egységei mellett a flotta repülői is derekasan kivették a részüket a küzdelemből, azonban a nehézkes hidroplánokon repülő holland tengerészeti pilóták könnyü zsákmányai lettek a gyors német vadászgépeknek. A hiábavaló vérontást látva négy nappal később a kormány és a királyi család elhagyta az országot, a fegyveres erők pedig kapituláltak. A megmaradt repülőtechnikát a személyzetek Franciaországba, majd annak eleste után Angliába menekítették, hogy tovább harcolhassanak a németek ellen. A Royal Air Force Partvédelmi Parancsnokságának frissen megalakított 320. századába sorozták be a hollandokat, majd még egy századot, a 321-est is létrehozták erre a célra. A brit Haditengerészeti Légierő 860-as és 861-es torpedóvető századaiban is szolgáltak holland pilóták, akik öreg Swordfish kétfedelü gépeikkel számos alkalommal a kísérő repülőgéphordozók fedélzetéről hajtották végre bevetéseiket az Atlanti-óceán északi részén. Előrelátó módon az emigráns holland kormány megbízásából az USA területén is létesítettek kiképző táborokat, ahol - már a háború utáni időszakra készülve - fiatal pilóták alapkiképzését folytatták.Időközben a világ másik felén, főleg az USA-ból vásárolt haditechnikai eszközök felhasználásával a Kelet-Indiai gyarmatokon is újjászerveződött a Holland Haditengerészeti Légierő, azonban a Pearl Harbourt súlytó elsöprő erejü japán támadást követően az ottani helyőrségeknek és repülőszázadoknak sem lehettek túlzott illúzióik. 1942. januárjában - az értékes ásványkincsei miatt stratégiai fontossággal bíró - Jáva és Borneo szigetekre is csapást mértek a felkelő napot stilizáló felségjelet viselő harcigépek. A támadást túlélő gépek Ceylon szigetére menekültek, ahol az időközben feloszlatott, majd újra megalapított 321. század állományába kerültek. Felszerelésüket azok a megmaradt Catalina hidroplánok alkották, melyek még az amerikai fegyverszállításokból megmaradtak. Az újjászerveződés után főleg járőrözési és felderítési bevetéseket repültek a holland pilóták, ezzel segítve a szövetséges amerikai és brit flották hadmüveleteit, egészen a háború végéig.A normandiai partraszállást követően gyorsan előretörő szövetséges csapatok 1944 őszére felszabadították Hollandia nagy részét is a német megszállás alól, így megnyílt a lehetőség a hazatérésre. A háborús károk kijavítása után először a De Kooij légibázist vették használatba a haditengerészeti pilóták, a kiképzéseket azonban egy ideig még Nagy-Britanniában folytatták, mivel időközben bezárták a Mississippi államban található Jackson Field-i repülőteret.Az igazán nagy előrelépést azonban az jelentette, hogy a Royal Navy állományából egy kölcsönbérleti szerződés keretében hozzájutottak egy kisméretü, eredetileg kísérő repülőgéphordozónak épült hajóhoz, melyet az 1942-es, Távol-Keleti harcok legendás parancsnokáról, Karel Doorman-ról neveztek el. Ez a hajó eredetileg a HMS Nairana nevet viselte és egyike volt azoknak az egységeknek, melyet a britek a konvojok kísérésére alakítottak át már meglévő hajókból. Ennek a hordozónak az átvételével egy új korszak kezdődött a Holland Haditengerészet történetében, hiszen eddig csak szárazföldi gépeket illetve hidroplánokat használtak, a Karel Doorman révén azonban már a világ bármely részére eljuttatható hajófedélzeti repülőgépeket is szolgálatba állíthattak, jelentősen növelve a flottacsoportok harcértékét.

Karel Willem Frederik Marie Doorman admirális (1889 – 1942), a holland haditengerészet legendás alakja eredetileg pilóta volt. A flottában abban az időben ritkaságnak számított, hogy a repülő fegyvernemtől küzdje fel magát valaki parancsnoknak. 1942-ben a Jáva-tengeren harcoló egyesített amerikai-holland-brit-ausztrál cirkáló flotta rangidős parancsnokaként hősies küzdelmet folytatott a túlerőben lévő japánok ellen. Jelszava nem az volt, hogy „Előre!”, hanem az, hogy „Utánam, engem kövessetek!”. Amikor zászlóshajóját, a De Ruyter-t egy japán torpedó eltalálta, nem menekült el a süllyedő hajóról, hanem a régi tengerészhagyományok szerint a parancsnoki hídon maradva merült hullámsírba. Tettével örökre beírta magát a holland flotta és a haditengerészeti légierő történetébe, nevét számtalan intézmény mellett napjainkban is egy hadihajó osztály viseli.

A cikk második része: