Oroszország büszkeségei - a Kirov-osztályú nukleáris csatacirkálók

A világsajtó az utóbbi időben az orosz flotta fokozódó aktivitásával van tele. Hadgyakorlatok és hosszú óceáni őrjáratok követik egymást hétről-hétre, miközben a fejlesztések felgyorsításáról is mind több szó esik. Kétségtelen tény, hogy a hidegháború „forró” évei óta nem láthattunk ekkora aktivitást az orosz flotta részéről, mely úgy látszik, hogy a hatalmas olaj és földgázbevételek egyik fő nyertese lehet, a nagyhatalmi célok letéteményeseként. A Nagy Péter sem véletlenül került az érdeklődés középpontjába, ez is mutatja, hogy a nagy harcértékü hadihajó kifutása is már azonnali érdeklődést, sőt aggodalmat kelt. Az orosz Északi-flotta állományába tartozó Nagy Péter és kísérő hajója, a tengeralattjárók elleni harcra optimalizált Admiral Csabanenko romboló, valamint több ellátó egység indult útnak 2008. szeptember 22-én, hogy megtegyenek több mint 30.000 kilométert a tengereken és részt vegyenek több hadgyakorlaton az Atlanti-óceánon, illetve a Karib-tengeren. A tervek szerint az orosz haditengerészeti egységek novemberben közös hadgyakorlaton vesznek részt a venezuelai flotta hadihajóival.

Az Admiral Nakhimov cirkálót 1983-ban kezdték el építeni, és 1988-ban állították először hadrendbe, az 1990-es évek végén azonban pénzhiány miatt ideiglenesen kivonták a szolgálatból. Jelenleg teljes felújításon és modernizáláson esik át, ennek során kicserélik az elektronikai rendszereit és korszerüsítik a fegyverzetét is. Az eddigi Granit rakéták helyett például több és modernebb Onyx elnevezésü rakétákat kap a flotta új büszkesége

Egy letünt kor feltámasztása

A hatalmas méretü, erős fegyverzetü és páncélzatú modern csatahajók, azaz az „úszó erődök” virágkora az első világháborúban, illetve az azt követő évtizedekben volt. A II. Világháború idején, konkrétan a Pearl Harbor-i japán támadást követően azonban már bebizonyosodott, hogy a kicsi és törékeny repülőgépek ellen ezek a monstrumok szinte védtelenek. Szerepüket átvették a repülőgép-hordozók, napjainkban is ezek alkotják a flották fő csapásmérő erejét. Az amerikaiak viszont a hidegháború évtizedeiben is rendszerben tartották az Iowa-osztály egységeit, melyek a klasszikus csatahajó építés csúcsának tekinthetőek. A többször tartalékállományba helyezett, majd a szolgálatba mégis visszahívott egységek még az 1991-es Sivatagi Vihar hadmüveletben is szerepet kaptak, a tengerről támadták nagy hatótávolságú ágyúikkal és robotrepülőgépeikkel az iraki állásokat. Más nemzetek már réges-régen kivonták csatahajóikat az aktív szolgálatból, kivéve Szovjetuniót, amely éppen a hidegháború idején vágott bele a hatalmas méretü felszíni hajóegységek megépítésébe. Ez lett végül a négytagú Kirov-osztály, mely méreteit és képességeit tekintve is egyedülálló lett. Hivatalosan a „nagy rakétás cirkáló” besorolást kapta, páncélzatát leszámítva azonban inkább csatahajóknak tekinthetőek mind méretüknél, mind tüzerejüknél fogva. Éppen ezeknek a hadihajóknak a megjelenése indokolta, hogy az amerikaiak is újra szolgálatba állították az Iowa-osztály néhány egységét az 1980-as években.

Egy amerikai P-3 Orion tengerészeti járőrgép húz el az egykori Admiral Ushakov felett

De vajon mi indokolta ezeknek a szovjet monstrumoknak a megépítését? Pusztán a megalománia, vagy valós harci feladatok? Ezek a kérdések mai napig megosztják a szakértőket, sokak szerint nincs létjogosultságuk, hiszen repülőgépekkel vagy tengeralattjárókkal, igaz nagy áldozatok árán, de elpusztíthatóak. Mások viszont úgy vélekednek, hogy ezek az egységek puszta megjelenésükkel is sakkban tarthatnak komplett flottakötelékeket, atomreaktoros meghajtásuk révén szinte korlátlan hatótávolsággal rendelkeznek, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető rakétafegyverzetükkel pedig akár a repülőgép-hordozókat és azok kíséretét is elpusztíthatják. Az igazság valahol a kettő között lehet, hiszen önmagában egy Kirov-osztályú csatacirkáló is sebezhető, egy erős flottakötelékbe szervezve, saját repülőgép-hordozó által biztosított légitámogatással, kisebb cirkálókkal és légvédelmi rombolókkal, illetve tengeralattjáró-vadász fregattokkal körülvéve azonban eséllyel szállna szembe bármelyik NATO flottakötelékkel. Márpedig az újjáéledő orosz nagyhatalmi törekvések sarokpontja éppen ez a képesség, hogy akár távoli vizeken is megvédhessék érdekeiket és a régóta oly jól bevált „ágyúnaszád” politikával érjenek el eredményeket. A megmaradt két egységnek tehát még hosszú ideig fontos szerepe lesz az orosz haditengerészet életében, sőt talán a harmadik hajó feltámasztása sem irreális.

Szitakötő az acélkolosszus felett

Orosz őserő

Nem túlzás azt állítani, hogy az egykori szovjet hajógyártás egyik legkiemelkedőbb alkotása lett a Kirov-osztály. A leningrádi (ma Szentpétervár) Balti hajógyárban 1973-ban kezdődött meg az eredetileg tengeralattjárók elleni hadviselésre tervezett hadihajók építése. Az első egységet 1977-ben bocsátották vízre, a flotta azonban csak 1980-ban vehette át. Ekkorra azonban már jóval kiterjedtebb feladatkörrel ruházták fel az új hajóosztályt, hiszen alkalmasnak kellett lenniük az ellenséges felszíni (hadihajók)- és felszín alatti (tengeralattjárók) egységek támadására is, sőt a flottakötelék légvédelmében is szerepet kellett vállalniuk. Mindehhez példátlanul erős rakétafegyverzetet kaptak a hajók. Bár eredetileg 12 darab Kirov-osztályú (Project 1144 Orlan) hadihajó megépítését tervezték anyagi okokból végül csak négy állt szolgálatba.

Az egykori Admiral Ushakov (ex-Kirov) már nincs szolgálatban, az 1990-es években feldarabolták

Az osztály névadója, a Kirov 1980-ban csatlakozott a flottához, a némileg módosított második egység a Frunze pedig 1984-ben. A harmadik egység a Kalinyin névre hallgatott eredetileg, ez a hajó 1988-ban készült el. A negyedik, jelentősen eltérő egységre az 1990-es évek közepéig kellett várni, azonban mégis ez a hajó, a Nagy Péter (Project 1144.2) lett a legismertebb és a legsikeresebb. Napjainkban is ez a monstrum az orosz haditengerészet büszkesége, az Északi-flotta zászlóshajója.

Az orosz csatacirkálók fegyverzete rendkívül összetett és erős, különféle torpedók, hajók és tengeralattjárók elleni rakéták, valamint hatékony csöves és rakéta légvédelem jellemzi

Felépítés, fegyverzet

A 252 méter hosszú és 28,5 méter széles, kecses hajótest merülése 9,1 méter, teljes feltöltöttség esetén a vízkiszorítása pedig 28000 tonna. Az elképesztő méreteket mutatja, hogy ezek a paraméterek meghaladják például a brit Invincible-osztályú repülőgép hordozók hasonló adatait. Még lenyügözőbb az adat, ha az amerikai Ticonderoga-osztályú cirkálókkal vetjük össze a Kirov-okat, hiszen azokat közel háromszorosan (9600 tonna) haladja meg a vízkiszorítást illetően, míg hosszban 79 méterrel…A szovjet/orosz csatacirkáló karakterisztikája rendkívül jellegzetes, hiszen a hosszú, kecses orr-rész mögött, a hajó középső-hátsó részén helyezkedik el a torony és a többi felépítmény, ugyanakkor a tat meglepően alacsony, itt kapott helyet a helikopter-leszálló fedélzet. 

A hatalmas méretü hadihajók meghajtásáról két darab KN-3-as nukleáris reaktor (a Nagy Péter esetében négy) gondoskodik, így a cirkálók a saját kikötőiktől távol, az üzemanyag-ellátó hajóktól függetlenül is tevékenykedhetnek. A két hajócsavarra jutó összteljesítmény 140000 lóerő, mely akár 60 km/h sebesség elérését is lehetővé teszi.

A csatacirkálók fő fegyverzetének a nagy hatótávolságú, hajó elleni Granit (SS-N-19 Shipwreck) rakéták számítanak. A hajó fedélzetén a fedélzet alá süllyesztve 20 darab rakéta áll készenlétben (60 fokos dőlésszögü silókban) ötször négyes elrendezésben. A kilövés után az egyik rakéta magas röppályán repül, míg a többi rakéta alacsonyan közelíti meg a célt, megosztva a légvédelmet. A rakétarendszer úgy lett kialakítva, hogy a fő rakéta esetleges megsemmisítése után egy másik veszi át a szerepét. A rakéta felszerelhető 750 kilogrammos hagyományos, vagy akár nukleáris robbanófejjel is.

Ezen a felvételen jól megfigyelhető a jellegzetes hosszú, kecses hajótest és a lapos tatfedélzet, mely elegáns megjelenést kölcsönöz a Kirov-osztály egységeinek

Az S-300F típusú légvédelmi rakétarendszer is megtalálható a cirkálókon, amely 12 indítóállványt és 96 darab függőlegesen indítható légvédelmi rakétát foglal magába. Az OSA-MA légvédelmi rakétarendszer is megtalálható a hajón, ami két dupla rakétaindítóval és 40 darab rakétával rendelkezik. Az OSA-MA hatótávolsága 1.2 és 10 kilométer között van, és 25-5000 méteres magasságban repülő célok leküzdésére alkalmas.

A Nagy Péter (Petr Velikiy) 1996 novemberében érkezett meg az Északi-flotta állományába, de csak 1998. április 18-án állították hadrendbe

A cirkálók ezen kívül egy Kashstan légvédelmi fegyverrendszerrel is fel vannak szerelve, ami hatékony védelmet nyújt számtalan precíziós fegyver ellen (például hajó elleni és radar elleni rakéták, bombák, robotrepülőgépek, sőt kisebb haditengerészeti hajók). A Kirov-osztályú cirkálókat 130mm-es AK-130 típusú többfunkciós kétcsövü gépágyúval szerelték fel. A tüzérségi rendszer főbb alkotóelemei számítógépesített formában müködnek. A gépágyúkat távirányítással is lehet vezérelni. Maximális hatótávolság 25 kilométer, percenként pedig 35 sorozat leadására képes.

A cirkálókon 10 darab torpedóvető található, a 20 darab Vodopad-NK tengeralattjáró elleni rakéta vagy torpedó részére. Két darab tengeralattjáró és torpedó elleni rakétarendszerrel is fel vannak szerelve a Kirov-osztály cirkálói. Az Udav-1 40 darab rakéta, míg az RBU-1000 102 darab rakéta kilövésére alkalmas.

A cirkálókon 3 darab Kamov Ka-27PL vagy Ka-25RT teljesít szolgálatot. A Kamov-27 alkalmas a tengeralattjárók elleni hadviselésre, hiszen fel van szerelve a szükséges radarokkal, hangbójákkal és hanglokátorokkal. A Ka-25RT a Ka-27 elődje.

A Kirov-osztály napjainkban

Az osztály első egységét a Kirovot már kivonták a szolgálatból és feldarabolták, miután problémák voltak a nukleárs reaktoraival és nem volt pénz a felújítására. A második, eredetileg Frunze, majd pedig Admiral Lazarev nevü csatacirkáló elkerülte ezt a sorsot és immár több mint egy évtizede áll a Strelok Bay kikötőben. Kívülről nézve ugyan már csak egy úszó rozsdahalmaznak tünik, ez azonban csak a felületi karbantartások elmaradása miatt van, szakértők szerint a hajótest valójában jó állapotban van, egy hasonló képességü új hajóegység árának töredékéért felújítható lenne. Erre utal az orosz állami duma határozata is, mely szerint a hajót meg kell őrizni. Ez a hadihajó egykoron a Csendes-óceáni Flotta állományába tartozott, kivonása nagy ürt hagyott maga után. A harmadik egység az Admiral Nakhimov az elmúlt évtizedet a Szevmash hajógyár dokkjában töltötte Szeverodvinszk-ben, felújítását követően hamarosan visszatér az aktív szolgálatba. Ha ez bekövetkezik, testvérhajójával a Nagy Péterrel, és a szintén rendkívüli tüzerővel rendelkező Szláva-osztályú cirkálókkal kiegészülve rendkívül erős és gyors harccsoportokat alkothatnak, így az egyre jobban magára találó Oroszország érdekeit akár a távoli vizeken is eredményesen tudják érvényesíteni.

A jelenleg elszomorító képet mutató Admiral Lazarev feltámasztása is lehetséges, amennyiben az orosz politikai törekvések indokolni fogják egy újabb, nagy harcértékü cirkáló létét a flottában