Úszó repülőterek – a repülőgép-hordozó hadihajók

A nagyhatalmak számára ezek az egységek három okból különösen fontosak. Egyrészt annak, hogy minden másnál nagyobb mobilizálható erőkoncentrációt biztosítanak, másrészt pedig mivel a Föld felszínének nagyobbik részét tengerek és óceánok borítják, ezért szinte bárhova eljuttathatják repülőgépeiket és helikoptereiket. Végül de nem utolsó sorban ezek a politikusok és az admirálisok igen drága „játékszerei”, az adott ország haderejének státuszszimbólumai.

A parti épületekhez képest jól érzékelhetőek a Nimitz-osztály egységeinek méretei

Egy kis történelem

Az emberiség történelmében a hadihajók mindig is fontos szerepet töltöttek be, a 20. század elején azonban megjelent egy olyan új eszköz, mely forradalmasította a hadviselést. Ez volt a repülőgép, melynek előnyeit már az I. Világháborúban is kihasználták a hadviselő felek. Ekkor azonban még nem jutottak döntő szerephez, a háborút a flották és a tömeghadseregek döntötték el. A stratégák azonban már javában gondolkoztak azon, hogy miként lehetne a flották erejét és a repülőgépek mozgékonyságát kombinálni. Az első, inkább öszvérmegoldásnak tekinthető próbálkozás a repülőgép-anyahajó létrehozása volt. A köznyelvben – tévesen – napjainkban is ezt a kifejezést használják az „úszó repülőterekre”. Pedig az anyahajók alapvetően csak a hidroplánok, azaz az úszótalpakkal ellátott repülőgépek szállítására voltak alkalmasak, és valójában már létező, általában kereskedelmi hajók átalakításával jöttek létre.

A világ első, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója a USS Enterprise volt, melyet 1961 óta aktívan használnak. Jelenleg ez az egység az amerikai flotta legidősebb, még szolgálatban álló hajója, így jogosult a legendás „First Navy Jack” lobogó használatára. Ezt mindig csak a legrégebb ideje aktívan szolgáló hajó viselheti, nyugdíjazása után a jog egy másik, korban utána következő egységre száll át

Mivel ezek az egységek nem rendelkeztek a mai értelemben vett leszállófedélzettel, ezért vagy katapulttal lőtték ki róla a hidroplánokat, vagy daruval a vízre emelték és onnan indultak. Persze csak ha a hullámzás nem volt túl nagy, viharban vagy erős szélben mindez elképzelhetetlen volt… A leszállás minden esetben úgy történt, hogy a pilóta megpróbált az anyahajó közelébe manőverezni, és onnan szó szerint kihalászták a már említett daru segítségével.

Egy F/A-18 Hornet harci gép startol el a fedélzetről

Könnyü belátni, hogy ez a megoldás éles harci körülmények közepette nem volt túl szerencsés, ezért hamar elkezdtek gondolkodni a még jobb megoldáson, mely napjaink nukleáris meghajtású szuper repülőgép-hordozóiban csúcsosodott ki. A konstrukció lényege, hogy a hajó fedélzetén egy minél nagyobb lapos fedélzetet hoznak létre, ahonnan önerejükből, vagy egy speciális berendezés segítségével startolnak el a kerekes, azaz nem úszótalpas repülőeszközök, és le is erre a felületre szállnak. Ezek az igazi repülőgép-hordozók, melyek akár egy komplett légierőt is vihetnek magukkal több tízezer kilométer távolságra az anyaországtól.

A hordozókat általában népes kísérő flotta biztosítja, melyben még tengeralattjárók is helyet kaphatnak

Az első, klasszikus értelemben vett repülőgép-hordozókat a britek és az amerikaiak fejlesztették ki, harcban azonban a japánok alkalmazták igazán nagy sikerrel. Az 1941-ben, a Pearl Harbor-ban állomásozó amerikai flotta ellen végrehajtott támadással egy új korszakot nyitottak, mely napjainkban is tart. Repülőgép-hordozó hadihajókból álló flottájuk ugyanis észrevétlenül jutott el pár száz kilométernyire a mit sem sejtő célhoz, ahonnan már indíthatták a bombákkal és torpedókkal megrakott csapásmérő repülőgépeket és az őket oltalmazó legendás Mitsubishi Zéró vadászokat. A meglepett amerikai csatahajókat és legénységüket hullámsírba küldő japán gépek a sikert egyértelmüen a hordozóknak köszönhetik, hiszen nélkülük soha nem jutottak volna el ilyen távolságra. A konstrukció tehát élesben is bizonyította létjogosultságát és átvette a flottákban a vezető szerepet. Ez a hatás mai napig is érezhető, hiszen általában valamelyik repülőgép-hordozó az adott ország flottájának a zászlóshajója, a nemzet büszkesége.

Tengerészek állnak díszsorfalat a US Navy legújabb hordozója, a USS George H.W. Bush (CVN 77) hadihajó fedélzetén

Repülőtér a hullámok hátán

Egy korszerü hordozó nem csak egy óriási hajó sok-sok repülőeszközzel, hanem egy körültekintően megalkotott úszó város, egy mozgó katonai támaszpont, mely otthont és munkát ad sokezer embernek, ráadásul képes akár hónapokig úton lenni, miközben meg kell védenie önmagát, és támadnia kell az adott célpontokat. Hogyan lehetséges mindez? A válasz az emberiség technikai és szervezési készségének fejlődésében keresendő, hiszen nem elegendő müszakilag megoldani egy ilyen monstrumnak a létrehozását, azt üzemeltetni, ellátni is ugyanolyan jól kell.

Kezdjük a technikai részletekkel. Napjaink amerikai szuper hordozói több mint 300 méter hosszúak, vízkiszorításuk pedig közelít a 100.000 tonnához. A hajók legmagasabb pontja és a gerinc között 18 emeletnyi magasságkülönbség van. Mozgatásukról hatalmas teljesítményü atomreaktorok gondoskodnak, ezekből többet – általában négyet – helyeztek el az óriások gyomrában. A reaktorok által meghajtott turbinákból négy hatalmas tengely továbbítja a hajócsavarok felé a közel 280.000 lóerőnek megfelelő erőt. Tartalék meghajtásról is gondoskodtak a tervezők, négy nagy teljesítményü dízel motor áll készenlétben, ha a nukleáris reaktorokat valamilyen okból le kell állítani. Mivel a nukleáris fütőelemeket csak 15-20 évente kell cserélni, ezért elméletileg ezek a hajók ennyi ideig haladhatnának megállás nélkül. Ez persze a gyakorlatban kivitelezhetetlen, hiszen a többi részegységnek ennél sürübben van szüksége karbantartásra, valamint a személyzet türőképessége is határt szab a bevetéseknek. Éppen ezért az amerikai haditengerészetnél (US Navy) általában egy-egy átlagos „túra” öt-hat hónapig tart, ennek során a világpolitikai helyzet függvényében a hordozó és legénysége bejárhatja a fél világot a hagyományosan „forró pontnak” számító Perzsa-öböltől Ausztrália kikötőin át az északi tengerek zord vizeiig.

Nagyüzem az úszó repülőtéren

A repülőgépgyártó cégek külön foglalkoznak a hordozók fedélzetéről is használható harci gépek fejlesztésével. Ez a speciális üzem ugyanis különlegesen strapabíró konstrukciót igényel, sőt a korrózióvédelemre is fokozottan kell figyelni, hiszen a sós, párás tengeri levegő intenzíven pusztítja az anyagokat.A repülőgép-hordozók fedélzetéről a legnagyobb repülőgép, - amelyet csak kísérleti jelleggel ugyan - üzemeltettek a négymotoros C-130 Hercules szállítógép volt. A dolog a gyakorlatban azonban nehézkesen müködött, így végül nem rendszeresítették a fedélzeten a gépet, helyette a jóval kisebb C-2-esek látják el a szállítási feladatokat.

Élet a fedélzeten

A Nimitz-osztályú amerikai hordozókon általában hatezer ember szolgál, az elhelyezésük és ellátásuk hatalmas logisztikai feladat. A bevetés tervezett hosszának megfelelően kell feltölteni a legfontosabb készleteket, és úgy kell megválasztani a személyzetet is, hogy ne legyen túl nagy a kényszerü fluktuáció megbetegedés vagy alkalmatlanság miatt. A hordozókon ugyanis nem könnyü szolgálni, hiszen alapvetően össze vannak zárva az emberek hosszú hónapokig egy „szigetre”, távol a családtól, az otthontól. A lehető legkomfortosabb körülmények sem pótolják ugyanis a hozzátartozók és a barátok szeretetét, közelségét, a tágabb értelemben vett mozgásszabadság hiányát. Kényelemből pedig nincs hiány, hiszen a konditermektől az uszodán át a moziig, a müholdas televízióktól az Internetig minden elérhető. Az egészségügyi ellátásról egy komplett kórház gondoskodik, a USS Ronald Reagan fedélzetén például 53 ágyas, mütőkkel és kezelőkkel ellátott kórház üzemel, a fogászati rendelőben pedig öt fogorvos dolgozik. A tengerészek számára a rövid haj nem csak kötelező, hanem praktikus is, így a hajó fodrásza sem unatkozik, hetente akár többszáz hajvágást is elvégez.

Az elhelyezés körletekben történik, külön kabinja általában csak a kapitánynak és a főtiszteknek van, a legénység többi tagja közös helyiségekben pihenhet, alhat. Érdekesség, hogy a kapitányi lakrész általában a leszállófedélzet azon része alatt helyezkedik el, ahol a visszaérkező gépek „talajt fognak”, így a főnök mindig számlálhatja a leszálló vasmadarakat.

Nem csak a hajónak és a repülőgépeknek van szüksége hajtóanyagra, hanem a legénységnek is, ezért naponta átlagosan 18-20.000 adag változatos és tápláló ételt készítenek a konyhákban. A hagyományos amerikai gyorséttermi koszt mellett más nemzetek ízei is megtalálhatóak a menükben, így a választékra sem lehet panasz. Az ivóvizet részben palackos ásványvizes készletekből, részben a kísérőhajók által feltöltött tartályokból biztosítják, míg a fürdéshez a tengervízből sótalanítással előállított édesvíz áll rendelkezésre

A hordozók fedélzetén a különböző feladatkörü tengerészek eltérő színü ruházatot viselnek

A személyzet minden tagjának speciális képzettségre és képességekre van szüksége, hogy megfelelően el tudja látni a feladatát. A legegyszerübb matróznak is bírnia kell ugyanis a hosszú szolgálattal együtt járó pszichés terhelést, a pilótáknak pedig fel- és le kell tudniuk szállni egy a szárazföldi repülőterekhez képest keskeny és rövid, ráadásul imbolygó felületre akár vaksötétben is…

Egy átlagos amerikai hordozón a fedélzeti postahivatal évente több mint egymillió küldeményt továbbít. Az „úszó városok” egyébként saját postai irányítószámmal, újsággal, zártláncú televízióval és rádióállomással rendelkeznek, a tengerészek az általuk készített képeket pedig a hajó saját honlapjára is feltölthetik.

Nők a fedélzeten

Ősi tengerész babona, hogy a nő a hajó fedélzetén balszerencsét hoz. Ez a hiedelem azonban megdőlni látszik, hiszen a II. Világháborút követő időszakban a női egyenjogúság kiharcolásával egyidejüleg a fegyveres erőkben, így a flottában is egyre több hölgy jelent meg.

Helyzetmeghatározást végez egy, a gyengébbik nemhez tartozó tengerész a USS George H.W. Bush (CVN 77) fedélzetén

Manapság már egyáltalán nem kuriózum, hogy nők is szolgálnak a hadihajókon, így a repülőgép-hordozókon is, akár mint tengerész, akár mint pilóta vagy navigátor. Számukra saját körletek, boltok és szabadidő eltöltésére alkalmas létesítmények állnak rendelkezésre, valamint nőgyógyász szakorvos is van a fedélzeti kórházban. A parancsnokok különösen odafigyelnek arra, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés ne érje a „gyengébbik nem” képviselőit, ugyanakkor kivételezésre sem számíthatnak a nehéz helyzetekben, vagy éppen a harcban.

Harcban bizonyítottak

Az elmúlt évtizedekben a repülőgép-hordozók szinte minden jelentős fegyveres konfliktusban megfordultak. A japánok az „úszó repülőterekről” felszálló gépeikkel verték tönkre az amerikai flottát Pearl Harbor-ban, ugyanakkor a kiváló alkalmazhatóságot látva éppen az amerikaiak építették meg a világ legnagyobb, hordozókból álló flottáját, melyet aztán a Koreai- és a Vietnámi háborúban is bevetettek. A britek a Falklandi-háborúban az argentinok felett aratott győzelmüket jórészt a hordozókról felszálló Harrier vadászgépek által kivívott légifölénynek köszönhetik, de ezek a hatalmas monstrumok fontos szerepet játszottak az Irak és Afganisztán ellen végrehajtott hadmüveletekben is.Nem véletlen tehát, hogy ha kitör valahol egy jelentős fegyveres konfliktus, vagy egyszerüen krízishelyzet van, akkor az amerikai elnök első kérdése a flotta vezérkarához az, hogy „hol vannak ebben a pillanatban a hordozóink?”. A jövőben is biztosított ezeknek a méregdrága monstrumoknak a léte, sőt egyre bővül a számuk is, hiszen új, feltörekvő hatalmak, mint például India és Kína is törekszik a birtoklásukra.

A legújabb, még csak terv szinten létező amerikai repülőgép-hordozó az újgenerációs USS Gerald R. Ford (CVN 78) bekerülési költsége meghaladja majd az 5 milliárd dollárt. Ez forintra átszámítva legalább 1000 milliárd forint…

Hordozók a világ különböző flottáiban

Az Egyesült Államok rendelkezik a legnagyobb – szám szerint 11 egységből álló - hordozó flottával, azonban számos másik ország is üzemeltet kisebb-nagyobb repülőgép-hordozókat. Franciaország jelenleg egy darab ilyen egységgel, a nukleáris meghajtású Charles de Gaulle nevü óriással rendelkezik, míg a britek három darab jóval kisebb, csak helyből fel- és leszállni képes Harrier-ek üzemeltetésére alkalmas Invincible-osztályú hajót tartanak szolgálatban. Az olaszok és a spanyolok szintén a kisebb méretre szavaztak, de az oroszok Admiral Kuznyecov nevü hajója már inkább a magasabb ligában játszik. Az oroszok egyébként igen ambiciózus tervekkel álltak elő nemrégiben, hiszen alig egy évtized alatt legalább négy új hordozót akarnak megépíteni. Természetesen a minden téren feltörekvő kínaiak is igyekeznek behozni a lemaradásukat, így az oroszoktól félkészen megvásárolt ex-Varjag nevü egység felszerelését hamarosan befejezik, miközben már saját tervezésü konstrukciókon is dolgoznak. Rajtuk kívül még India, Thaiföld és Brazília is rendelkezik repülőgép-hordozóval. A múltban számos másik ország – például Hollandia, Ausztrália, Argentína - is üzemeltetett ilyen monstrumokat, a költségvetési megszorítások miatt azonban már nem tehetik meg ezt. Egy-egy ilyen hajónak a megvásárlása mellett ugyanis az üzemeltetési költségei is igen jelentősek.