2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

10 év alatt 16 lopakodó fregatt

Art of WAR  |  2010. 04. 23., 09:27

Az indiai haditengerészet a tervek szerint 10 év alatt 16 darab, lopakodó technológiával készülő fregattot állít rendszerbe. Három fregattot Oroszországtól importáltak, hármat már meglévő megrendelés alapján szereznek be, tíz darab megépítésére pedig „házon belül” kerül sor, egy indiai cég kap rá megbízást. A kérdéses fregattok egy része a Talwar-osztályhoz tartozik, amelyek már szolgálatban állnak az indiai haditengerészet állományában, valamint a Shivalik-osztályú fregattok, amelyek építése jelenleg is zajlik indiai hajógyárakban.

Oroszország az indiai megrendelés értelmében három Talwar (Projekt 1135.6)-osztályú fregattot épített meg – a Talwart, a Trishult valamint a Tabart. A három hajó megépítéséről szóló szerződés 1997-ben került aláírásra, amelynek ellenértéke meghaladta a másfélmilliárd dollárt. A fregattok 2003-2004-ben kerültek átadásra az indiai haditengerészet számára. Az első szerződés teljesítése után került sor egy újabb megállapodás megkötésére, amely szerint Oroszország további három Talwar-osztályú hajót épít India számára.

A Talwar-osztályú fregatt általános jellemzői:

Vízkiszorítás: 4035 tonnaHossz: 124,8 mHajószélesség: 15,2 mMerülési mélység: 4,2 mMeghajtás: 2 x DS-71-es turbina egyenként 9000 LE, 2 x DT-59-es egyenként 19500 LESebesség: 30 csomóHatótávolság: 4500 mérföld – 18 csomós sebességgelSzemélyzet: 220 főA hajó fegyverzete: egy 100mm-es A-190(E) ágyú, KBSM 3S14E rendszer (Klub-N rakéták indítására), BrahMos hajó elleni rakéták, a légi célok ellen a 3S-90 rakétaindító rendszer, valamint 533 mm-es torpedóállás.A fregatt egy Ka-28, Ka-31 vagy Dhruv típusú helikopter hordozására alkalmas.

A Projekt 17 Shivalik-osztályú hajók építése 2000 első felében kezdődött, amelyekre a rendelést 1999-ben adta le a haditengerészet. Az első hajó a tengeri tesztek befejezése után várhatóan 2010. április 29-én áll hadrendbe. További két hajó – a Satpura és a Sahyadri – építése folyik, amelyek várhatóan 2011-ben csatlakozhatnak a haditengerészet állományához. A fregattok egyenként mintegy 520 millió dollárba kerülnek.

A Shivalik-osztályú fregatt általános jellemzői:

Vízkiszorítás: 4600 tonna alaphelyzetben; 5000 tonna teljes terhelésselHossz: 142,5 mHajószélesség: 16,9 mMerülési mélység: 4,5 mMeghajtás: 2 x Pielstick 16 PA6 STC dízel hajtómü és 2 x GE LM2500 turbinaSebesség: 32 csomó, illetve 22 csomó dízel hajtómüvek eseténSzemélyzet: 257 főA fregatt két HAL Dhruv vagy két Sea King Mk.42B típusú helikopter hordozására alkalmas.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.