A Szovjetunió haditengerészete a hidegháború idején egy rendkívül ambíciózus flottafejlesztési programot indított el, melynek egyik mérföldköve volt a Moszkva-osztályú helikopterhordozók szolgálatba állítása. Ismerkedjünk meg ezekkel a meglehetősen formabontó kialakítású hadihajókkal.
Bár eredetileg több egység megépítését tervezték, végül csak két hajó, a Moszkva és a Leningrád készült el. Az 1960-as évek végétől a Szovjet Haditengerészet meghatározó hajói voltak, aktív szolgálatot az 1990-as évek elejéig láttak el.
A hajó kialakítása, felépítése
A viszonylag nagyméretü, 189 méter hosszú, 18.000 tonna vízkiszorítású hajótest első fele teljesen hagyományos építésü volt, keskeny, hátrafelé intenzíven szélesedő orr-résszel, nagy mennyiségü beépített fegyverzettel. A középső részen magas, piramis-szerü felépítmény kapott helyet a parancsnoki híddal, a kommunikációs és felderítő eszközök antennáival és a masszív hajókéménnyel. A hátsó rész viszont teljesen lapos, minden felépítménytől mentes, széles kialakítású volt, helyet adva a nagyméretü helikopter leszálló fedélzetnek. A hajó formája felülről egy elnyújtott, fordított csepp alakra hasonlított, oldalról nézve pedig úgy tünhetett, mintha egy cirkálónak csak az elejét építették volna meg.
A hajó tatfedélzete a helikopterek indítására és fogadására szolgált.
A meglehetősen furcsa kialakításnak azonban nagyon is átgondolt oka volt, ugyanis a tervezők egy olyan hajóegységet álmodtak meg, mely erős fegyverzete révén hatékonyan tud harcolni a felszíni hadihajók ellen, tengeralattjáró-elhárító helikoptereivel pedig az ellenséges búvárhajók felderítésében és leküzdésében játszhat szerepet. Ez a hajóépítési irányzat tulajdonképpen átmenetet képezett a nagy, hagyományos rakétafegyverzetü cirkálók és a kisebb, helikopterek valamint helyből fel- és leszállni tudó repülőgépeket is üzemeltető hordozók között. Ilyen hadihajókat azonban nem csak a Szovjetunióban, hanem Olaszországban (Andrea Doria és Vittorio Veneto-osztályú cirkálók) valamint Franciaországban is (Jean d’Arc helikopterhordozó) építettek.
Fegyverzet, elektronikai rendszerek
Mindkét hajó fő, beépített fegyverzetét az orr-részen elhelyezett SUW-N-1 tengeralattjárók elleni és RBU-6000 felszíni célok elleni rakétaindító állványok jelentették. A légvédelemről a két darab, egyenként két-két rakéta indítására alkalmas SA-N-3 állványok, valamint a középső felépítmény két oldalán elhelyezett 57 mm-es iker gépágyúk gondoskodtak. A hajók rendelkeztek még torpedóvető csövekkel is, ezeket azonban később egy átépítés során eltávolították. A Moszkva-osztály újszerüsége nem a beépített fegyverzetében, hanem a hátsó fedélzeten kialakított, 90 méter hosszú és 34 méter széles hatalmas helikopter leszállópályában volt, melyet két lift kötött össze az alatta elhelyezkedő hangárral. A maximálisan 18 darab, Kamov gyártmányú Ka-25 Hormone helikopter hordozására alkalmas cirkáló ezek segítségével vadászhatott a Polaris rakétákkal felfegyverzett amerikai atom tengeralattjárókra. A forgószárnyasok munkáját számos, a hajótest különböző pontjain beépített hanglokátor, valamint radarberendezés is segítette.
Bevetésen a helikopterhordozók
A Moszkva – mely az osztály névadója lett – vízrebocsátására 1964. január 14.-én került sor, szolgálatba állítani viszont csak 1967 decemberében sikerült, ugyanis számos, főleg gépészeti problémával küzdött a még kiforratlan konstrukciójú hajó. Közben a második, Leningrádra keresztelt egység építése is zajlott, az 1965-ös gerincfektetést követően 1967-ben vízre bocsátották, szolgálatba pedig 1969 nyarán állt. A kezdeti technikai jellegü problémák – főleg az első hajóegység esetében – eleinte erősen korlátozták a bevethetőséget. A legfőbb gondot az olajtüzelésü kazánok, valamint az erőátviteli rendszerek gyakori meghibásodása jelentette, de a rakéta fegyverzet sem volt teljesen kiforrott. A második egység szolgálatba állításakor már rendelkeztek elég hibaelhárítási és üzemeltetési tapasztalattal, így a hajók az 1970-es évek elejétől már rendszeresen cirkáltak többnyire a Földközi-tenger keleti medencéjében.
A Moszkva helikopterhordozó 1970-ben Marokkó partjai előtt.
A tartós jelenlétet az tette lehetővé, hogy a szovjet haditengerészet állandó bázisokat alakított ki a szíriai Aleppóban és Líbiában, valamint időről-időre használták az egyiptomi kikötőket is. Általában erős harccsoportok zászlóshajóiként tevékenykedtek, cirkálók, rombolók és tengeralattjárók fedezetében hajtották végre feladataikat. A térségben állomásozó brit és amerikai egységek ellensúlyozására főleg az 1973-as arab-izraeli háború idején volt szükség, jelenlétükkel biztosították a hadianyag ellátmányok célba érkezését. A Leningrád fedélzetére 1974-ben Mi-8 Hip helikoptereket is telepítettek, melyekkel a Szuezi-csatorna térségében őrjáratozott. Ekkor derült ki, hogy a fedélzetet a hangárral összekötő két lift geometriai mérete nem elegendő a Ka-25-ösöknél lényegesen nagyobb Mil helikopterek számára, így ezeket a nyitott fedélzeten kellett tárolni, jelentősen megnehezítve a felkészítést és a szervizelést. 1973-ban ez a probléma már jelentkezett a helyből fel- és leszállni képes Jak-38 Forger-ek tesztelésekor is, bár ezeknek a repülőgépeknek a Moszkva-osztályú cirkálókra telepítése amúgy sem volt tervbe véve. Gondok voltak a hajók tengerálló képességével is, a speciális kialakítás miatt ugyanis a hajótest hosszirányban meglehetősen instabil volt, nagyobb hullámzás esetén bukdácsolt, megnehezítve a helikopterek üzemeltetését. Ez a hiányosság a viszonylag nyugodt Földközi-tengeren ritkán okozott komoly gondot, tartós óceáni bevetéseken azonban nem voltak ideálisak.
A Moszkva fedélzetén 1975 februárjában hatalmas tüzvész pusztított, de a hajót sikerült megmenteni és helyreállítani.
Az 1980-as évek elejétől a lényegesen nagyobb harcértékü Kijev-osztály egységeinek szolgálatba állítását követően a technikailag már elavultnak számító Moszkva és Leningrád helikopterhordozó cirkálók egyre ritkábban futottak ki a szevasztopoli flottabázisról. 1991-ben vett részt utoljára egy rövid őrjáraton a Moszkva, ezt követően még névlegesen ugyan szolgálatban maradt de már nem volt üzemképes. A fegyverzet és az elektronikai rendszerek leszerelése után 1997-ben végleg nyugdíjazták, a hajótestet Indiában bontották szét. A Leningrád sem kerülhette el a sorsát, 1995-ben egy görög hajóbontó üzemben lángvágók martaléka lett.
Technikai adatok
Hajótest hossza189 méter
Legnagyobb szélesség
34 méter Vízkiszorítás18.000 tonna
Hajtómüvek teljesítménye
100.000 LE Maximális sebesség30 csomó
Személyzet
850 fő Szállítható helikopterek száma18 darab
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |