Az SSN–21 hajóosztály fejlesztése már 1982-ben megkezdődött, amikor a LOS ANGELES osztály építése még a tervezett sorozat negyedét sem érte el. Ez a sokszor emlegetett csúcsfegyver tipikus esete lett, mivel a világ legkorszerűbb és legnagyobb teljesítményű tengeralattjáróját rendelték meg. Ennek jobbnak kellett lennie a szovjet flotta minden létező vagy épülő vadászhajójánál, és képesnek kellett lennie minden rakétahordozó elpusztítására.
Egy univerzális tengeralattjárót írtak elő, amely vadászhajó, robotrepülőgép-hordozó, aknarakó és tengerészeti SEAL kommandó szállítója is lehet némi átalakítással. Ehhez az összes létező müszaki és fegyverzeti újdonságot betervezték, ami az építésnél súlyosan megbosszulta magát.A tervezésnél a nagy sebességet kedvezőbb, esőcsepp formával érték el, a hajó rövidebb, de nagyobb átmérőjü lett. Új toronyformát kapott, amelynek víz alatti ellenállása kisebb. Főleg antarktiszi bevetésre tervezték, így a jég alatti hajózás miatt bevonható mélységi kormányai az orrba kerültek.A hajótest anyaga új acélötvözet, melynek a hegesztése nagy problémákat okozott. A hajógyár csak a rossz varratok miatt másfél évet késett a vízre bocsátással. Itt jegyezzük meg, hogy a SEAWOLF és VIRGINIA osztályról szóló közlemények abszolút ellentmondásosak, mivel a hajók üzemelési adatai titkosak. A sebességre pl. a több mint 25 csomótól 39-ig minden előfordul, a merülésre 244 m-től 594 m-ig szabad választás van.

A továbbiakban csak a Pentagon és a Kongresszus anyagainak egy szintézisét közöljük, amelynek egy része reális.Az új hajótípus kálváriája már a számozással indult. Valaki a Pentagonban kitalálta, hogy a SEAWOLF név mellé az SSN–21 számot adja, ami azt jelenti, hogy visszamegy 1912-be. A névrokon első hajó 1913-ban az SS–28 volt, a második 1957-ben az SSN–575. Ez az álláspont 1992-ig élt, az új kormány, új emberei az utód sorozatot előbb CENTURION-nak, majd NSSN-nek, végül SSN–774 VIRGINIA-nak nevezték el. Így egyedileg van a flottában a 21, 22, 23-as szám.
Az SSN–21 osztály készítése
A gyártásra 1982-ben egyetlen üzemet, a General Dynamics (Electric Boat) gyárát jelölték ki, akkor még úgy látszott, hogy a sorozat zavartalan lesz. De Mars tengernagy (Rickover tengernagy utóda) a Director Naval Nuclear Propulsion osztály élén, nem tudott megbirkózni a gyorsan halmozódó bajokkal. A világ legerősebb felfegyverzett vadászhajójának építése reménytelenül csúszott, a költségek állandóan nőttek.1982-ben indult a tervezés, 1988-ban az első hajót át kellett volna adni, de csak 1989. október 25-én fektették le a gerincét és 1995. június 24-én bocsátották vízre. Ekkor sem müködött, csak 1997. július 19-én tudták átadni a flottának. Ez a technológia annyira bonyolult és kényes lett, hogy az amerikai ipar sem könnyen boldogult vele.Az orrban lévő óriási üvegszálas szonar kúp formázása egy külön üzemet igényelt. Így 13 év telt el az első példány megépítésével, ami megengedhetetlenül sok. Amire elkészült többe került, mint az OHIO rakétahordozó osztály egyik egysége teljes fegyverzettel együtt, ami kb. 4 milliárd $.Ez már a Pentagonnak is sok volt, ezen az áron a tervezett 29 hajót nem lehet kifizetni, mivel a költségvetés az óceán túlsó partján is véges. 1992-ben bekövetkezett a Szovjetunió összeomlása, ekkor a polgári vezetés le akart állni a nukleáris tengeralattjárók építésével mondván, nincs rá szükség.Ezt nagy nehezen kivédték, de 1993 után csak egy üzemben tudták folytatni a hajógyártást. 1992-ben az akkori Bush elnök kormánya redukálta a SEAWOLF programot egy darabra, és a 29 tervezett hajót törölte.Amíg a civil vezetés megértette, hogy egy vadászhajó élettartama 30 év, így a gyártást nem lehet bezárni, fenn kell tartani a kapacitást, elment 3 év és elköltésre került pár százmillió dollár. Így kényszerítették ki azt a döntést, hogy a meglévő alkatrészek beépítésével 3 egység készüljön el, ebből 2 mindig bevethető lesz. Az SSN–22 CONNECTICUT-ot 1992. szeptember 14-én kezdték építeni és 1998. december 11-én adták át. A 3. hajóegység az SSN–23 jelü JIMMY CARTER 1995 végén kezdett épülni és 2005 decemberében kerül átadásra.Erről csak az ismert, hogy mérete 31,48 m-rel hosszabb, tehát 138,0 m-t tesz ki. Ezzel a vízkiszorítása több mint 11. 000 t lesz, hogy mit kívánnak beépíteni az nem ismeretes.Az SSN–21 1996. július 5-én tért vissza Grotonba a gyári próbautakról. Ezek során állítólag elérte a 43-44 csomós sebességet és 594 méteres merülési mélységet, amely valószínüleg világrekord. A 8 db új 660 mm-es átmérőjü torpedóindító az orr-részben van, de van elképzelés 762 mm-es átmérőjü konténer alkalmazására is. Az új torpedók még nem ismertek hozzá, de az 533 mm-es típusokat betétcsövekkel lövik ki. Itt már csak a legújabb Mk. 48 ADCAP típust használják.A Harpoon úgy, mint eddig, konténerből indul az indítócsőből. Mivel nincs VLS indító, a Tomahawk TLAM, TSASM változatai rendelkezésre állnak és vízszintesen indulnak.A Tactical Tomahawk és Fasthawk robotrepülőgépek még nincsenek készen. A Sea Lance ASW rakéta valószínüleg nem épül meg. Az új típusú szonarokat a SUBACS (Submarine Advanced Combat System) integrált rendszer fogja össze. AN/PS–16 felszíni kereső radarja, AN/BSY–2 szonarja van az orrban, plusz 3-3 lapos szonar antenna a törzs két oldalán. A vontatott szonarja TB–16 és TB–29 típusú.A hajócsavar Kort-gyürübe van burkolva, lassú menethez egy pump-jet (vízszivattyús) hajtómüve van, a manőverezés fokozására 6 kormánysík van. Az akusztikai érzékelés miatt igyekeztek rajta mindent burkolni. Az átadás óta számos müszaki probléma volt a torpedóindítók zárófedelével, az oldal-antennákkal és sok alkatrésszel. Ezek cseréje évekig fog tartani.

A VIRGINIA osztály kifejlesztése
A SEAWOLF program csődje 1992-ben nyilvánvaló lett. Valami kellett helyette, mivel a vadászhajókat 2010 után fokozatosan pótolni kell, és a legújabb fegyverrendszereket szolgálatba kell állítani. A SEAWOLF csillagászati ára nem fizethető meg, a Pentagon mintegy 1,2 milliárd $-ban szabta meg az új hajók egységárát.Az olcsóbb hajótípus tervezését 1991-ben már megkezdték Centurion fedőnév alatt. A Boeing cég által kifejlesztett számítógépes tervezési, rajzolási módszer segíti a munkát. Két év múlva már NSSN (New Attack Submarine) program néven szerepelt az új hajó.Ebben a megfogalmazott fő célkitüzések szerint a XIX századra épülő hajó univerzális típus legyen, több feladatkörrel. A legkorszerübb megoldásokat kell alkalmazni, de a technológia nem lehet annyira bonyolult, mint az előd típusnál.Ezért a hajó felépítése az Improved LOS ANGELES osztálynak felel meg, a torony formáját és a 6 kormánysíkos far stabilizátort átvették a 21. osztálytól, a TB–29 vontatott szonarral együtt. Megmarad a VLS függőleges indító az orrban a robotrepülőgépek számára. A periszkópok és antennák nem hatolnak át a nyomásálló testen, ezek teleszkóposak, a jeltovábbítás elektronikus.A tengerészeti SEAL kommandó szállítására egy ASDS típusú mini tengeralattjárót tud szállítani. Ez 8 fős egységet vehet fel, az indulásig a katonákat a hajó belsejében kell elhelyezni.A fegyverzet az eddig is alkalmazott típusokon kívül az ATCAMS jelü új rakéta, amely a VLS-ből indítható és a Sub Harpoon robotrepülőgépek a torpedóvető-csövekből.1997-ben 29 (más forrás szerint 30) hajótestet rendeltek meg távlatilag, de ennek költségvetési fedezete nem volt meg. Mindenesetre az 1998-as költségvetésből megrendelték az első hajóegységet az SSN–774 VIRGINIA-t, majd az 1999-es-ből a másodikat az SSN–775 TEXAS-t. A gyártást a 2 vezető hajógyár között osztották meg, de új módszerrel. A General Dynamics (Electric Boat) a tervező, építi a hajtómü egység, a harcvezető központ modulját és 7 további szekciót az öszszes egység számára, egyben az 1. és 3. példány összeszerelője.A Newport News Shipbuilding cég építi a tornyot és a lakóteret, illetve segédgép modult és 6 további szekciót, egyben a 2. és 4. példány összeszerelője. A reaktoregységet a gyártó General Electric egészben szállítja mindkét üzembe.A 2001 és 2002-es megrendelésü SSN–776 HAWAII és SSN–777 NORTH CAROLINA építése is megkezdődött, ezzel a 4 db prototípus munkában van. Ezek gépészeti berendezése eltérő, a felszerelések sem egyformák, új megoldások sorát próbálják ki, de ezekről semmiféle közlést nem adtak ki.A hajó alakjának tesztelésére évekkel ezelőtt megépült az LSV–2 kis tengeralattjáró, amely 0,294-szeresen kicsinyített modellje az igazinak. Ennél a típusnál már a reaktormag élettartama megegyezik a hajóéval. Az S9G atomreaktor 29, 84 MW hőteljesítményü és kb. 40 000 LE teljesítményü meghajtó rendszert lát el.A VIRGINIA osztály programját a szenátus 2003 végén 82 milliárd $-nak találta, és az első rendelést 7-ről, 5 egységre csökkentette. Jelenleg az biztos, hogy az SSN–774-et 2004-ben, a 775-öt 2006-ban, a 776-ot 2007-ben és a 777-et 2008-ban adják át a flottának.