2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Túlélésre készülnek az űrhajósjelöltek

Túlélésre készülnek az űrhajósjelöltek
honvedelem.hu  |  2023. 05. 23., 13:14
Túlélésre készülnek az űrhajósjelöltek

Fekvőtámaszból, felülésből, húzódzkodásból és 3200 méter futásból álló fizikai állapotfelmérésen esett át a Hunor-program négy űrhajósjelöltje az MH Altiszti Akadémián, Szentendrén, április 20-án.

Március elején derült ki, hogy a több mint 240 jelentkező közül Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András teljesítettek legjobban a kiválasztási folyamatban, így ők alkothatják hazánk űrhajósállományát. A Nemzetközi Űrállomáson várhatóan 2024-ben végzendő tudományos munkáért közülük lesz valaki felelős, azonban addig még számos képzésen és teszten kell átesniük.

A négy feladatból álló fizikai állapotfelmérés teljesítését a Magyar Honvédség állományára vonatkozó normakövetelmények alapján értékelték. Mindez előfeltétele annak a túlélő kiképzésnek, amelyen júniusban fognak részt venni a jelöltek az izbégi és csobánkai lő- és gyakorlótereken. Az öt napig tartó nyári kiképzés felelőse szintén az MH Altiszti Akadémia lesz, egész pontosan a Speciális Felkészítő Részlege, Kordás Attila főhadnagy vezetésével. Erre az időre rendszeresített egyenruhát kapnak az űrhajósjelöltek a honvédségtől, amelynek méretpróbáját a mostani erőpróbák előtt tartották.

„A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia büszke arra, hogy az itt szolgáló katonák szakmai tudásával és felkészültségével támogatni tudja a Magyarországon újrainduló űrprogramot” – fogalmazott Szilágyi László Péter ezredes, az MH Altiszti Akadémia törzsfőnöke, hozzátéve: ő maga pedig kezet foghatott hazánk leendő második űrhajósával.

 

A Magyar Honvédség az űrhajósjelöltek felkészítésének korábbi fázisaiba is bekapcsolódott. Nem csupán a repülőorvosi egészségügyi vizsgálatokat végezték el rajtuk az MH Egészségügyi Központ kecskeméti telephelyén, de Gripen repülőgépekkel is repültek azok hátsó ülésében.

Annak érdekében, hogy minden űrhajósjelölt ugyanazokat a tapasztalatokat szerezze, továbbá a program szervezői összehasonlítási képet kapjanak, hogy kit mennyire viselt meg a repülés, az MH Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár komplex programot állított össze annak érdekében, hogy minden jelölt ugyanazt repülje le ugyanazzal a kijelölt pilótával. A feladatot Majerik Máté százados, Gripen pilóta hajtotta végre tekintettel arra, hogy az elmúlt évek bemutatói során többoldalú tapasztalatot szerzett az ilyen repülések alatt.

A komplex feladatsor tartalmazott nagy intenzitású, nagy túlterhelésű fordulatokat, kis- és közepes magasságú műrepülő elemeket, nagy magasságú, hangsebesség feletti repülést, továbbá olyan, egyéb speciális manővereket, amelyek előkészítik az űrhajósjelölteket a normálistól eltérő fiziológiai körülményekre.
 

További fotók a linkre kattintva érhetőek el!

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.