2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Levegőben az első indiai HTT-40 kiképzőgép

JETfly  |  2016. 06. 27., 09:15

Információk szerint ez már a típus hetedik felszállása volt, ugyanis a szűzfelszállását május 31-én teljesítette.

Az indiai HAL (Hindustan Aeronautics Limited) vállalat üzemének területéről Bangalore-ból 2016. 06. 17-én a levegőbe emelkedetett az első, hazai fejlesztésű HTT-40 (Hindustan Turbo Trainer-40) típusú kiképzőgép. A repülőgép repülését az indiai védelmi miniszter, Manohar Parrikar is megtekintette, mely típus elsősorban az Indai Légierő számára készült.

A HTT-40 egy alap kiképzőgép, melynek fejlesztése többször akadályba ütközött, ugyanis korábbi nyilatkozatok szerint, a repülőgép fejlesztése költséges, túlságosan nehéz, illetve nem felel meg a kor követelményeknek. A HAL azonban folytatta a fejlesztést. Mint ismeretes, az Indiai Légierő már beszerzett egy alapkiképző típust, a Pilatus PC-7Mk.2-est, melyből 107 példányt rendeltek. A légierő így a HTT program törlése mellett érvelt, illetve újabb 106 Pilatus megrendelését javasolta.

A védelmi minisztérium azonban erre azt reagálta, hogy nem biztos, hogy az újabb PC-7-es megrendelés előnyös volna, költségek tekintetében. 2015-től a védelmi miniszter azonban hatott a légierő vezetésére és a hazai HTT-40 megrendelését szorgalmazza, illetve számos hazai céget is bevontak a programba. Az indiai kormány összesen legalább 210 alap kiképző repülőgépet rendszeresítene. A HTT-40-ből jelenleg 3 prototípus készül, ebből 2 a földi, míg további 1 a légi tesztekre szolgál.

A repülőgépet a jövőben vélhetően felfegyverezhető verzióban is elkészítik, így megcélozva azon országokat, akik nem engedhetik meg maguknak a drága vadászgépek vásárlását, üzemeltetését. India számára is értékes lehet a felfegyverezhető verzió, ugyanis a Pilatus nem engedélyezte a kiképző feladatkörű PC-7-esek átalakítását. A HAL tervei szerint, a típus megrendelése esetén 2018-ban 3, 2019-ben 8, illetve 2020-tól már 20 HTT-40-est adhatnak majd át a megrendelőnek évente. A vállalat legalább 200 HTT-40-es exportjával számol, melyet Afganisztánnak, Mianmarnak és számos afrikai országnak kínálnak majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.