
Augusztus 15-én ünnepeljük a Magyar Légierő Napját, mely a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál is tartalmasan telt, hiszen ezen a napon rendezték meg az alakulat Családi Napját. A rendezvény dinamikus programjából mutatunk most egy kis ízelítőt Olvasóinknak!
A Légierő Haderőnem Napjára ezúttal is színes programot állítottak össze a szervezők, melyből a repülőgép fotósok és sajtósok számára idén a dinamikus program volt dokumentálható. A bemutató lényegében felvonultatta a Magyar Légierőben jelenleg hadrendben álló típusokat, így 11:00 órás kezdettel láthatóak voltak a kecskeméti alakulatnál települő JAS 39C/D flotta Gripenjei (kötelékben 3 példány, plusz a Gripen demo), két L-39 Skyfox, egy Airbus A319, egy Falcon 7X, továbbá az Embraer KC-390 típusú szállító repülőgép. A felszállásokat követően érkeztek szépen sorban az említett típusok, mely egyben már az augusztus 20-i, budapesti légiparádét is megidézte, hiszen az ünnepélyes Tisztavatást követően hasonló sorrendben lesznek majd ott is láthatóak a kecskeméti alakulat repülőgépei.
Folytatásként érkeztek különböző kötelékekben a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandártól a Zlin 242/143 típusú kiképző repülőgépek, a kiképzésre használt AS-350B Ecureuil könnyű helikopter, a szolnoki helikopterflotta új korszakát képező H145M könnyű, többfeladatú, illetve a H225M típusú közepes, többfeladatú helikopterek. Utóbbi kettőből egyéni bemutatókat is láthattunk, mindkét helikopteres demo egyértelműen közönségkedvenc.
Sokak kedvencei az ejtőernyős ugrások, melyből szintén láthattunk ízelítőt a mai napon, színesítve többek között a magyar nemzeti lobogóval vagy épp a NATO zászlajával, ráadásul az ejtőernyősök már a KC-390-esből hajtották végre ugrásaikat. A Magyar Légierú új, rámpás szállító repülőgépe az ejtőernyős ugratások, illetve az egyéni áthúzás mellett kötelékben is látható volt a szintén új L-39 Skyfox-okkal.
A közel 2 órás dinamikus bemutató zárásaként a nemzetközi airshow porondon is elismert Gripen demo következett Mészáros Csongor főhadnagy, Gripen demo pilóta előadásában. Látványos elemeivel, továbbá az idei Tiger Meet alkalmából díszfestett, 36-os oldalszámú JAS 39C Gripennel a nap egyik kedvenc fotóstémája volt.
Programunk zárásaként meghallgathattuk Langó Viktor alezredes, dandárparancsnok-helyettes nyilatkozatát, aki kiemelte, hogy augusztus 15-e, Nagyboldogasszony ünnepe egyben a repülők napja, azaz a Magyar Légierő napja is. A haderőnemi nap különleges jelentőséggel bír a repülős, illetve a kapcsolódó alakulatok számára, így a mai napon a kecskeméti alakulat együtt ünnepelt a szolnoki, a pápai, a veszprémi, illetve a győri alakulattal. Hangsúlyozta a Családi Nap fontosságát is, hiszen a katonai szolgálathoz elengedhetetlen a támogató családi háttér, ezek a napok pedig egyúttal lehetőséget biztosítanak a családtagok számára is, hogy betekintést nyerjenek az alakulat mindennapjaiba, testközelből is megismerkedjenek a rendszeresített eszközökkel, eltöltsenek egy kellemes hangulató napot az alakulat kerítésein belül.
Langó Viktor alezredes a mai program kapcsán elmondta, hogy a dinamikus bemutató, benne a fentebb említett kötelékekkel lényegében egy főpróba volt az augusztus 20-i légiparádéra, felvonultatva a haderőnemnél rendszeresített, összes típust. Hozzátette azt is, hogy vadászpilótaként már többször is repült az ünnepi, díszelgő kötelékben, ami egy vadászpilóta számára nem pusztán egy végrehajtandó feladat, hanem egy, a hétköznapitól eltérő, különleges élmény is.
A látottak alapján mindenképpen érdemes lesz kilátogatni 2026. augusztus 20-án, a Tisztavatást követő, budapesti légiparádéra, illetve a 18 órától kezdődő szolnoki eseményre is!
A fotókért ezúton is köszönetet mondunk Lakatos Attilának és Szúh Józsefnek, a meghívóért pedig az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Kommunikációs és Protokoll Részlegének!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |