Interjú a hazatért magyar BAP-kontingens parancsnokával

Bár a misszió nyáron kezdődött, előtte sem szűkölködtek a kapcsolódó feladatokban. Mennyi előkészületet igényelt az állomány és az eszközök kitelepítése Litvániába?

Egy ilyen misszió előkészítése jóval hamarabb indul, mint ahogy azt kívülről gondolnánk. Már egy évvel a kiutazás előtt elkezdődik, az utolsó három hónap kifejezetten intenzív. A mostani a negyedik magyar részvétel volt a balti légtérrendészetben, így az állomány jelentős része már tapasztalattal érkezett. Az adminisztratív és szakmai dokumentumok nagy része rendelkezésre állt, ezeket viszont frissíteni kellett. A logisztika azonban így is hatalmas feladatot jelentett: a személyi állományon túl mintegy húsz konténernyi felszerelést kellett kijuttatni Litvániába. Eredetileg teljesen szárazföldi szállítással terveztünk, de egy részét váltani kellett légi útra. Ez szervezési szempontból nagy kihívást jelentett, de a logisztikai állomány hiba nélkül teljesítette. A szállításhoz C-17-es és An-124-es repülőgépeket kellett lefoglalni, hogy a Gripenek kiszolgálásához szükséges minden eszköz időben a helyszínre érkezzen. A ki- és hazatelepüléshez ezen felül szárazföldi szállításra is szükségünk volt.

Kik jelentkezhetnek BAP-misszióra?

A Magyar Honvédség külföldi misszióinak jelentős része kiválasztásos rendszerben működik, a BAP azonban kivételnek számít. Ugyanis ezt a feladatot nagyon várják a katonák. Olyan szakmai tapasztalatot ad, amit itthon nem lehet megszerezni. Nálunk inkább az a kérdés, hogyan forgassuk az állományt, hogy minél többen élhessenek a lehetőséggel. A négy hónap alatt összesen mintegy 150 magyar katona vett részt a misszióban, a kontingens létszáma folyamatos rotációval körülbelül 80 fő volt. A pilóták mellett döntő szerep jutott a repülőműszaki állománynak, a logisztikusoknak, meteorológus, híradós és informatikai szakembereknek, az egészségügyi személyzetnek és a hadműveleti központ állományának. Ők adták a gerincét a kontingensnek. Pilóta nem létezhet működő háttér nélkül. A frissen kiképzett fiatal hajózóink is részt vettek a misszióban, jó volt látni a felkészültségüket, hogy az izgalom ellenére készen állnak arra, amit itthon gyakoroltak, és ezt élesben meg is tudták mutatni.

Hogyan kell elképzelni a BAP-kontingens parancsnokának szolgálatát?

A šiauliai bázison egy NATO titkos minősítésű műveleti teremben szolgáltam magyar hadműveleti tisztekkel, altisztekkel, ahol valós idejű légi helyzetképet láttunk a teljes balti térségről. Itt tartottuk a kapcsolatot a litván harcállásponttal, illetve légi irányító központtal, valamint a németországi Uedemben működő NATO Egyesített Légi Műveleti Központtal is. A riasztási lánc mindig felülről lefelé halad. Ha Németországban megszületett a döntés, hogy a mi készültségi géppárunkat emelik a levegőbe, akkor mi azonnal reagáltunk, késlekedés nélkül. A legtöbb riasztás a Balti-tenger feletti nemzetközi légtérben történt. Ha egy repülőgép nem tartja be az alapvető szabályokat – nincs kétoldalú rádiókapcsolata a légi irányítással, nem működik a transzpondere, vagy nincs repülési terve –, a NATO készültségi erőit automatikusan riasztják. Hogy bizonyos esetekben provokációról van-e szó vagy navigációs hibáról, vagy valami másról, azt nem a mi dolgunk eldönteni. Nekünk az a feladatunk, hogy azonosítsunk és biztosítsuk a légteret. Az első riasztásomat 2015-ben a Baltikumban sosem felejtem el, az adrenalin nagy adagban érkezett. Később már természetesen kezelhetőbb az izgalom, de sosem válik megszokottá.

Mikor kerülhet sor fegyverhasználatra?

Az ismert szeptemberi lengyelországi dróneset után a NATO alacsonyabb szintre delegálta a fegyverhasználati jogosultságokat, ami érezhetően megváltoztatta a hangulatot. Onnantól kezdve minden nap úgy indult, hogy újra átvettük a fegyverhasználatra vonatkozó szabályokat. Pontosan tudni kellett, mikor és milyen feltételekkel lehet fegyvert alkalmazni. A drónok esetében például vizuális azonosítás szükséges. Ezen felül civil repülés számára tiltott légtereket is kialakítottak a határ mentén arra az esetre, ha katonai beavatkozásra lenne szükség.

Pilótaként hogyan kell felkészülni a Balti-tenger feletti repülésekre?

A balti repülések egyik sajátossága a hideg tenger, ami az eleve speciális vadászpilóta felszerelés mellett további kiegészítőket is igényel. 16 Celsius-fok alatt kötelező a szárazruha viselése, amely egy esetleges katapultálásnál növeli a túlélési esélyeket. A katapultüléshez túlélőcsónak és túlélő csomag is tartozik, amiben például horog és damil is található, ha megéhezne az ember a vízen hánykolódva... Ezeket az eszközöket nemcsak elméletben ismerjük: Svédországban és itthon is gyakoroltuk használatukat, bár hozzáteszem, jómagam nem fogtam egyetlen halat sem (nevet). A kiképzés során előfordult, hogy napokig nem kaptunk ételt, és saját tapasztalatból tanultuk meg, mit jelent a túlélés extrém körülmények között.

Milyen tapasztalatokat lehet szerezni egy nemzetközi bázison? Mit tanultak más nemzetek katonáitól?

Nagyon fontos a közös nyelv használata. Az angol nyelvtudás itt alapkövetelmény. A misszió kiváló alkalom volt arra, hogy napi szinten használjuk és fejlesszük nyelvtudásunkat is. Harcászati részről az eljárások, sztenderdek ugyanazok a NATO-n belül, amelyeket a nemzetközi gyakorlatokon, illetve a BAP-on is folyamatosan gyakorlunk, fejlesztünk. A magyar Gripenek a spanyol Eurofighterekkel együtt a šiauliai bázison szolgáltak, miközben az olaszok F–35-ösökkel és Eurofighterekkel támogatták a műveleteket az észtországi légi bázisukról a legnagyobb összhangban.

Miben más az első szolgálat és a negyedik?

Bár a misszió szakmailag rendkívül értékes, a legfontosabb tanulság mégis az, hogy a katonai felkészültség célja a béke megőrzése. Fiatalon az ember keresi a kihívásokat, én is így voltam vele. Később rájöttem, az a jó, ha arra, amire kiképeztek minket, soha nem lesz igazán szükség.

Ön hogyan lett vadászpilóta?

Katonai főiskolára jártam, ahol gazdálkodó szakon végeztem. Egyik barátom vadászpilóta szeretett volna lenni és megkért, hogy kísérjem el a felvételire. Mivel ez három nap igazolt hiányzást jelentett az iskolából, ezért igent mondtam. Mindenki kiesett az egészségügyi vizsgálaton, egyedül én maradtam bent. Utána Szolnokon tartottak egy angol felvételit, onnantól pedig nagyjából egyenes út vezetett a pilótaság felé, egészen addig, amíg az első repülésem meg nem történt. Akkor nem éreztem, hogy nekem ez annyira jó lenne. A turbulencia nagyon nagy volt, és felkavarta a gyomromat… és ez párszor még megtörtént. A jó hír az, hogy szerintem az embereknek a 99 százaléka hozzá tud szokni az ilyen fajta terhelésekhez. Utána a leszállások mentek nehezen, aztán szépen azok is sikerültek. Az egyéves szolnoki alap pilóta képzés után három évig Kanadában, majd fél évig Svédországban vettem részt harcászati pilóta képzésen. Amikor 2003-ben elmentem az orvosi vizsgálatra felvételizni, nem is gondoltam, hogy ennyire meg fogja határozni ez a döntés a sorsomat. 2009 óta repülöm a Gripent, és egyelőre nem is tudom másképpen elképzelni az életemet.

Most, hogy hazaérkeztek, milyen feladatok vannak még a misszióval kapcsolatban?

A részletes jelentések megírása, tapasztalatfeldolgozás és a kiképzési rendszer frissítése következik – például a drónok elleni tevékenységek vagy a szárazföldi csapatok magasabb szintű támogatását biztosító új digitális adatkapcsolati rendszerek használatának a beépítése a mindennapi gyakorlatba.

Volt ideje jobban megismerni az országot, Litvániát?

A feszített szolgálat mellett néha jutott idő a környék felfedezésére. A litván tengerpart gyönyörű, a víz hideg, de ez a helyieket egyáltalán nem akadályozza a fürdésben. Ami igazán lenyűgözött, az a tisztaság és a rendezettség. Séta a tengerparton, egy kávé a sétálóutcán, vagy egy tókörüli futás – ezek a pillanatok segítettek feltöltődni egy olyan misszióban, ami folyamatos harckészültséget igényelt.