2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Repüléstudományi központ lehet az NKE

JETfly  |  2016. 10. 11., 12:19

A repüléshez kapcsolódó kutatás-fejlesztési központtá válhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) Katonai Repülő Intézete.

Ezt várja a NKE attól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programtól, amelynek megvalósítása október 3-án indult. A tervekről az egyetem vezetése kihelyezett értekezleten tájékozódott, Szolnokon.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison október 10-én, hétfőn tartott rendezvényen elhangzott: a HHK Katonai Repülő Intézet által elnyert, uniós finanszírozású pályázat célja, hogy hazánkban megteremtse a feltételét a repüléstudományhoz kapcsolódó komplex nemzetközi kutatásoknak és tudományos eredményeket, produktumokat mutasson fel. Megtudtuk, hogy Magyarországon ezen a területen ilyen sokrétű megközelítésben még nem alakultak ki kutatócsoportok, a területet érintő fejlesztések is csupán szűk szegmensekben valósulnak meg.

A 755 millió forint összköltségvetésű projekt három kutatási területre fókuszál. Az AVIATION_FUEL alprojekt keretében az egyes alternatív tüzelőanyag fajták repülésben való alkalmazhatóságának elemzésével, azok alkalmazási feltételeinek minél szélesebb körű feltárásával foglalkoznak a szakértők. Az AVIATION_HUMAN területen a repülés emberi tényezőit vizsgálja. A kutatás a pilóták mellett az egyre népszerűbb pilótanélküli légijárművek (UAV) alkalmazóira is kiterjed. A szakértők az UAS-ENVIRON témakörben az UAV-k felhasználását biztonságossá, rugalmassá és így sok területen alkalmazhatóvá tévő repüléstámogató rendszer modelljét dolgozzák ki, és készítik el.

Palik Mátyás alezredes, az intézet vezetője elmondta: a 2020 őszéig tartó projekt keretében többek között elkészül egy időjárás-felderítő UAV prototípus is, valamint a program népszerűsítése és a repülésbiztonsági tudatosság növelése érdekében egy országos, középiskolások részvételével megvalósuló UAV versenyre is sor kerül. A program megvalósításában az NKE kutatóin kívül több mint 30 más felsőoktatási- és kutatóintézet kutató-fejlesztője vesz részt, de a hazai repülőipar területén tevékenykedő KKV-k külső szakértői, valamint fiatal kutatók, doktoranduszok és egyetemi hallgatók is a csatlakozhatnak a projekthez.

Az intézet működésével kapcsolatban Palik Mátyás elmondta, hogy tavaly összesen 520 fő képzését végezték el, akik többségükben a szakszolgálati engedélyek megszerzését tanfolyamokon vettek részt, de alap- és mesterképzést is szerveztek többféle specializációval. Az alezredes beszélt arról is, hogy pár éven belül elindulhat az intézetben az állami légiközlekedési szak, amelynek előkészítése jelenleg is folyik.

Az ország második legnagyobb helyőrsége az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, amelynek megbízott parancsnoka, Koller József ezredes szólt az ott folyó munkáról. Elmondta: 11 alakulat található a bázison, köztük az NKE Katonai Repülő Intézete. Az 1939 óta működő repülőtéren többféle helikoptertípus is megtalálható, például az MI-8 szállítóhelikopter, vagy az Országos Mentőszolgálattól kapott AS-350 típusú helikopter, amelyet átalakítás után jelenlegi is használnak kiképzési, és különleges műveleti feladatokra. A szolnoki bázisról kutató-mentő szolgálatot is ellátnak, valamint részt vesznek katasztrófavédelmi feladatokban is. Itt zajlik a magyar pilóták NATO-programban való kiképzésének egy fázisa, de például az ejtőernyősök felkészítése is. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.