A Magyar Légierőben 2006-tól állt rendszerbe tizennégy többfeladatú svéd Saab JAS-39 Gripen EBS HU (Export Basic Standard for Hungary), melyek Kecskeméten, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán, a dicső hagyományokkal rendelkező 1. Puma harcászati repülőszázadban teljesítenek szolgálatot. A negyedik generációs gép rendszeresített felszerelésének része egy olyan eszköz, mely az emberiség harmadik legrégebbi szerszáma/fegyvere, jelen formájában a Fällkniven F1-es pilóta-túlélőkés.
A PILÓTA-TÚLÉLŐKÉS
Az F1 igazolja, hogy jó kést csak az készíthet, aki használni is tudja. A svéd Fällkniven (a svéd umlaut nem á, hanem e) cég tulajdonosa, Peter Hjortberger különleges rendeltetésü katonaként, majd vadászként ifjúkorától fegyverrel a kezében járta a sarkköri vadont. Jól megtanulta, hogy "ott, kint" mire van szüksége az embernek. "Öreg viking kalóz" barátom (ahogy maileztünk) így írt nekem, "a magyar betyárnak" (amit persze nem tudtam pontosan lefordítani): "Mindkettőnk célja, hogy olyan hátteret biztosítsunk az embereknek, amely képessé teszi őket arra, hogy biztonságban élhessenek a vadonban. Harmincéves tapasztalatom szerint ennek alapja a kés." Mégpedig az erős, szívós, élét jól tartó, könnyen fenhető, biztos fogást adó kés.
Nyolcévi tervező-, fejlesztő- és tesztmunka eredménye az F1, mely igen ritka kategóriába, a pilóta-túlélőkések közé tartozik. Anyaga, kidolgozása, ergonómiája a XXI. század hajózószerszámává teszi. 1995-ben hajózói számára túlélőkésnek választotta a Svéd Királyi Légierő. Mivel az ott 1996-tól rendszerbe álló Gripen tartozéka lett, így a Saab JAS 39-est használó országok is átvették. Természetesen a mi Pumáinknál is ezt rendszeresítették, de használja a felszerelésében "némi nemzeti érzékenységre hajlamos" USA-flotta és benne a tengerészgyalogság is. Nem semmi. Peter megtisztelt, s tesztelésre megküldte e remek eszközt. Minőségét mutatja, hogy civil piaci ára közel 40000 forint, ami reális.
A túlélés a médiumok által mutatott képpel ellentétben nem egy steril, jópofa dolog, de általában nem is fogcsikorgató dinamikus fizikai igénybevétel. A megmentésig életben maradni a feladat. Lehet ez egy-két óra vagy több hét. Elsősorban lelkierőt, technikai tudást és innovatív gondolkodást követel. Képzeljünk el egy kényszerleszállást végrehajtott vagy katapultált éhező, dehidratált, természeti erők sújtotta, valószínüleg sérült (önmagában a katapultálás is komoly sérüléseket okoz), adrenalintól meggyötört pilótát, akinek csak minimális felszerelés áll rendelkezésére.
Először tisztázzuk a túlélőkés fogalmát. Sajnos ilyen specialitás nincs. Túlélő az a kés, amivel túl lehet élni (van ilyenből 30 és 3 cm pengéjü változatom is). Valójában minőségek együttese. Legyen nagyon szilárd, ergonómiailag tökéletes, kiváló éltartó és szívós, könnyen újraélezhető. Minden lehet rajta, ami segíti a használatot (törővég, csuklószíjgomb, fényrúdtartó az él megvilágítására, jelzőtükörfurat, íjas tüzfúró tokmány stb.), és semmi, ami gyengíti (fokán fafürész, az élén csipkefogazás, fokél stb.). Valójában nagyon letisztult, univerzális használatra alkalmas szerszám.
Azért bizonyos normák kialakultak. Sajátos típus a pilóta-túlélőkés, amely először 1964-ben Vietnamban jelent meg a Camillus Milpar formájában. Ez egy rövid, bowie pengéjü, célirányosan kialakított bőrmarkolatú szerszám, melyet kifejezetten a helikopterszemélyzeteknek fejlesztettek. Valójában a mind a mai napig leghíresebb tábori kés, a US MC Fighting Utility (sok szempontból jobb) rövidített változata. Fokán a fémfürészfogazás segíti az alumíniumlemezek átvágását. Masszív, csavaranya formájú acél markolatgombja a gép ablakainak kitörésére s kalapálásra való. Erőteljes, rövid pengéje alkalmatos veszítővas. Filozófiája maradandó: kijutni, túlélni, "kicsim".
AZ F1 PENGÉJE
Az F1 teljes hossza 210, pengéje 97 mm. Általában a rövid késekből hiányzik az ütőerő. Hiába sújt le velük az ember, csak nehezen képesek például egy ujjnyi ágat átvágni. Az F1 relatíve nagy, 150 grammos tömege és egészen ritka élstruktúrája révén meglepően hatékony. Súlypontja mérete miatt hátul van, markolatnehéz, ami ilyen kis késnél még nem okoz gondot.
A penge a bonyolultan és drágán gyártható, de rendkívüli minőséget adó laminálási eljárással készült (Laminated VG–10).
A túléléssel foglalkozó profi csak alig ötvözött szénacélt használ (minél kisebb krómtartalommal), mivel éltartóbb, szívósabb, könnyebben élezhető. Azonban egy hadi rendszeresítésü eszköznél karbantartási okokból is a magas krómtartalmú az előnyösebb. Más sem hiányzik a fegyvereseknek, mint kést polírozni, olajozni. Igen keményre, 59 HRC-re hőkezelték, s így valóban rendkívül éltartó. Általában véve azonban ez előnytelen lehet az újraélezésnél. Törékeny is lehet, de az F1 a laminálásnak köszönhetően elképesztően erős.
A MORAN ÉL
A kis F1 almamag keresztmetszetü moran élét kézi munkával Japánban készítik. A két konvex felület találkozásánál van a rendkívüli vágóképességü élvonal. Köszörülése olyan sajátos szaktudást kíván, hogy ahhoz a japán mestereknek sem ismerete, sem szerszáma nem volt. Peternek szinte kényszerítenie kellett őket a technológia átvételére. Mivel nincs elkülönült vágó- és bevezető éle, ez az egyik úgynevezett egységes éltípus.
A viszonylag széles penge palástja nem katonai steril (egyes hadi használatú késeken nincs semmilyen adat, hogy ne lehessen a tulajdonos hovatartozását azonosítani). Feliratok vannak rajta: a gyártó, a típus, az acél neve. Érdekes, hogy nem fekete, rejtő teflonbevonatú (mint egyes piaci változatai). Ezért a penge szinte világít hold-, csillagfényben, amire érdemes odafigyelni. Viszont alkalmas jelzőtükörnek. Valamit valamiért.
A MARKOLAT ÉS A TOK
Markolata a thermorun nevü nagyon erős, de rugalmas, a vegyi anyagoknak és az UV sugárzásnak ellenálló mügumiból készült. Rosszul vezeti a hőt (s az elektromos áramot), ezért a fagyban, hőségben egyformán kellemes vele a munka, mintha ragadna a kés a kézbe. A pengével egy anyagból készült markolattüske alig keskenyebb a nyél kontúrjánál, ez adja a szilárdságát. Az enyhén lekerekített oldalú és sarkú háromszög keresztmetszetü, majdnem ideális kerületü markolat minden fogásnemben megfelelően kitölti a kezet. Hossza elégséges, hogy Nomex kesztyüben is fogható legyen. A vége enyhén kiszélesedve markolatgombot képez, amely megakadályozza a kés kicsúszását, s lehetővé teszi, hogy a legvégén fogjuk meg, nagyobb erővel sújtsunk le vele.
Nedves, izzadt, vértől, zsiradéktól csúszós kézben is biztos fogást szolgáltat a nyél két oldalának rombusz alakú szemölcsözése, mely részben még el is vezeti a folyadékot. Mivel markolattüskéje egy milliméternyire kilóg a kés végéből, így kalapálni is lehet vele, habár ezt inkább a fokkal szokás tenni.
A Kydex nevü fekete, kemény, de elég rugalmas müanyag tok biztonságosan magába öleli az eszközt. Alján két furat található, ezek célja, hogy eje zsinórt belefüzve nyakba akasztva hordjuk (felejtsük el a combhoz erősítést). Ráadásul a Fällkniven nyéllel lefelé lógva gyors rántást biztosít (sose feledjük, "ahonnan könnyü a kést elővenni, nehéz visszatenni és viszont"). Övre, ruházatra egy érdekes nyúlvánnyal szerelhető.
AZ F1 MÜKÖDÉS KÖZBEN
Katonai eszközről lévén szó, harci alkalmazásáról is írni kell. Önvédelmi és támadó fegyverként az F1 pengéje már elég hosszú, hogy döfése létfontosságú szerveket akár ruházaton, felszerelésen keresztül is elérjen (civilek ne felejtsék, hogy "a közbiztonságra fokozottan veszélyes eszköznek" minősül, tehát pl. parkolóban álló autóban sem birtokolható!).
A tesztek során különlegesen kiváló vágóképességről tett tanúbizonyságot. Márpedig, ahogy a neves angol túlélési szakember, John Wiseman írta: "You are only as sharp as your knife" (szabad fordításban "Csak olyan jó lehetsz, mint a késed").
A ritka szerencsés érzékkel kialakított konvex élnek köszönhetően (talán a cég egyik legjobbja) nagyon jó a megkapaszkodóképessége (faragásnál beleharap a fába), és könnyen irányítható a penge. A csukló könnyed mozdulatával lehet vele a faragni.
Kecses hegyével remekül lehet metszeni és fúrni (valójában a lyukat sem forgatva fúrjuk, hanem körbevágjuk). Karakterisztikus kaparóéle (a fok és a penge oldalpalástja találkozásának vonala) kiválóan alkalmas tüzgyújtásnál forgácskaparásra, avagy a ferrocérium anyagú szikravető alkalmazásához. Rozsdaálló acéltól meglepően erőteljes szikrákat dob, melyek remekül kapnak bele akár a forgácsba vagy a nedves nyírfakéregbe is. Mivel palástirányú terhelésnél egy férfi súlyát is elbírja, sziklamászásnál a résekbe tolva ékként is használható volt (tehát kipróbáltam több emelet magasságban). Furcsa szerszám a kés, mert a földbe szúrva kimegy az éle, de már többször láttam vasszöget átvágni sérületlen pengével.
Mivel az F1 kicsi, könnyü s markolatán, tokján nincsenek kiálló felületek, hordása kényelmes, biztonságos. Jól rejthető (ennek a SERE [Survive, Evade, Resist and Escape – túlélni, kitérni, ellenállni és megszökni] során lehet jelentősége).
Érdemes tudni, hogy a Kydex elővonáskor hangos, kattanásszerü zajt okoz. Ez elriaszthatja a kiszemelt vadat, de életveszélyes is lehet. Vietnamban az amerikai katonák gyakran az AK tüzváltója kattanásából tudtak az ellenség jelenlétéről a dzsungelben. A nyelet markolva, hüvelykujjal a tokot támasztva kell finoman kinyomni az F1-est.
Tudatosulnia kell, hogy rövid és könnyü a penge. A Gripenben nem lehet katanát vinni, mint a kamikazék. A szokásos bicskákhoz képest még mindig "hatalmas". A tömeget szakértelemmel kell pótolni. Ahogy Peter írta: "A használónak meg kell ismerni ezt az alapvető szerszámot, s meg kell tanulni a használati szabályokat. Amikor mindezt már elsajátította, akkor válnak a tettei tudatossá."
MAKRAI ISTVÁN TIBOR
1957–2013
A nagy gonddal készített Gripen-pilóták kése cikk megjelenését már nem érhette meg Ales. A sors iróniája, hogy akkor ment el, amikor ismét tele volt tervekkel, könyvet készült írni hivatásnak tekintett hobbijáról, a túlélésről.
1996-ban jelentkezett a TOP GUN szerkesztőségében a Túlélés iskolája sorozatával. Találkozásainkból kölcsönös tiszteleten alapuló haverság lett. Élete nehéz időszakaiban – sajnos volt ilyen – is folyamatosan jelentkezett, olvasta magazinjainkat, elmondta véleményét cikkeinkről.
Rendhagyó élete volt, hiszen volt idő, amikor ő lett volna a Magyar Honvédség arca, aki hitelesen személyesíti meg a Katonát, így, nagybetüvel írva. Nem szégyellte, sőt büszke volt rá, hogy az első Való Világ villába helikopterrel ő ereszkedett le, hogy együtt éljen a versenyzőkkel.
Megszervezte főiskolások részére a 100 órás menetgyakorlatokat és a bátrak próbáját, az ejtőernyős ugrást. Ha más korban születik, lehet, hogy szerencsésebben alakul az élete, jobban elismerik törekvéseit, tiszteletben tartják tudását. Talán a múltból, talán a jövőből jött el közénk…
Ales, nyugodj békében!
Tőrös István