2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gránát volt a teraszon és az udvaron is

Art of WAR  |  2013. 10. 08., 10:05

A 40. héten, azaz szeptember 30. és október 6. között 77 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 22 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Németh-Zsohár Agnieszka százados, az alakulat kommunikációs tisztje elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2013-ban eddig összesen 2 084 bejelentést kaptak. 

Szeptember 30-án Budapestről kapták a riasztást a tüzszerészek, hogy a Szent István körúton, egy ház belső teraszának felújítási munkálatai közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Horváth Csaba őrnagy vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő, amit a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállítottak. 

Ugyanezen a napon Százhalombattán is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, árokásás közben ugyanis egy fel nem robbant, 50 milliméteres aknavetőgránátot találtak a munkások. A tüzszerész munkálatok idejére négy lakóépületet kellett kiüríteni, összesen tizenegy ember hagyta el ideiglenesen az otthonát. A robbanószerkezetet a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyüjtőbe. 

Október 1-jén Bocskaikertből érkezett a bejelentés, hogy a Debreceni utcában, csatornázás közben világháborús robbanószerkezeteket találtak. A Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr összesen öt darab gyalogsági lőszert valamint egy szovjet gyártmányú kézigránátot szállított el a központi gyüjtőbe a helyszín müszeres átvizsgálása után. 

Október 2-án összesen 19 darab, 8 centiméteres, német gyártmányú aknavetőgránátot találtak Mányon, a sváb közösségi ház udvarán, földmunkák közben. A robbanószerkezeteket a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyüjtőbe. 

Október 4-én Csabdiba vonultak ki a Magyar Honvédség tüzszerészei, mivel a Szabadság úton található egyik épület bővítése közben, az odaszállított földből egy 8 centiméteres, német gyártmányú aknavetőgránát került el. Amíg a tüzszerészek a helyszínen dolgoztak, a közeli óvodát és iskolát ideglenesen ki kellett üríteni. A gránátot végül a központi gyüjtőbe szállították. 

Ugyanezen a napon Sülysápról is érkezett egy bejelentés a tüzszerészügyeletre: a Forró utcában, csatornázási munkálatok közben egy 15 centiméteres, német gyártmányú repeszromboló gránátot találtak. A Kiss Henrik főtörzsőrmester vezette járőr megállapította, hogy a gránát kilőtt, ráadásul gyújtószerkezete is sérült, így amíg elszállították a helyszínről, 200 méteres sugarú körben ki kellett üríteni a környéken található húsz házat. A gránátot a közelben kijelölt robbantási területen semmisítették meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.