2017. 10. 21. szombat
Orsolya
: 308 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Előléptették a szolnoki ezredparancsnokot

Art of WAR  |  2006. 01. 18., 11:12

Sólyom László köztársasági elnök október 20-án a Sándor-palota Tükör-termében – a honvédelmi miniszter előterjesztésére, 2005. október 23-ai hatállyal dandártábornokká nevezte ki Orosz Zoltán ezredest, az MH 86. Szolnok Helikopterezred parancsnokát.

Az ünnepi eseményen jelen volt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, dr. Fapál László, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára, valamint Braun László mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének első helyettese, Mikita János mérnök altábornagy, a vezérkari főnök helyettese és Tömböl László vezérőrnagy, a vezérkar törzsigazgatója is.

Orosz Zoltán 1956. augusztus 22-én született. Katonai tanulmányait Szolnokon és Frunzében végezte 1974 és 1977 között.Hadnaggyá avatása után első állomáshelyén, Szentkirályszabadján, helikoptervezetőként kezdte meg szolgálatát. 1984-ben helyezik át Szolnokra a Szolnok Vegyes Szállító Ezred századparancsnok helyettesének. Három évig dolgozik ebben a beosztásában majd ezred megfigyelő pozíciót kap. 1997-ben a hadmüveleti és kiképzési osztály vezetője lesz három évig, amikor kinevezik az ezred parancsnokhelyettesévé.2003-ban megbízott, majd 2004 kinevezett parancsnoka lesz a Szolnok Helikopterezrednek.

Pályafutása során Mi-2, Mi-8/17 helikoptereken és An-26-os szállító-repülőgépen repült. Eddig több, mint 2800 repült órával rendelkezik.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017. 10. 09., 09:29
„A magyar társadalom büszke önökre, akik önként vállalták a legnemesebb szolgálatot” – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter október 7-én, a nyugat-magyarországi önkéntes területvédelmi tartalékosok eskütételének alkalmából.
2017. 10. 06., 10:07
Magyar és amerikai különleges műveleti csoportok folytatnak közös kiképzést Magyarországon. A 2009 óta tartó együttműködés fenntartásán túl a legfőbb cél a közös gyakorlás, valamint a hadműveleti tapasztalatok kölcsönös cseréje.
2017. 10. 04., 12:52
Az Airbus Defense and Space vállalat a napokban erősítette meg, hogy 2017. szeptember 27-én átadta az 50. A400M Atlas típusú katonai teherszállító repülőgépet a soron következő megrendelőnek.
2017-10-02 09:28:57
Az I. világháború idején, a Kaiser flottájának talán legfélelmetesebb fegyverei az U-bootok voltak. Az UB-65 jelzésű búvárnaszádtól azonban nemcsak az ellenség tartott, hanem saját legénysége is egyenesen rettegett tőle.
2017-09-27 14:19:27
A napokban egy érdekes fotó jelent meg, melyen egy meg nem nevezett egyiptomi légibázison lencsevégre kapták ez első Ka-52-esek egyikét, ráadásul egy AH-64D Apache társaságában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 19., 11:48
A budaörsi repülőtér kisgépes világa az a hely, ahol a terepszín nem rejt, hanem vonzza a figyelmet. Jelen esetben a magyar katonai repülés történetének két emblematikus típusához.
2017. 10. 16., 13:12

Lázadás a Szovjetúnióban - 1967

Azt tudjuk, hogy a Szovjetunióban nem létezett nyílt elégedetlenség, sem sztrájkok, sem rendszerellenes tüntetések, felkelések, zavargások. Hivatalosan persze nem.
2017. 10. 12., 11:41
Hetvenhárom éve vette kezdetét az Alföld térségében a második világháború egyik legnagyobb páncélos ütközete.
2017. 10. 10., 10:23
Brnótól Pozsony felé autózva, nagyjából 30 kilométerre a cseh várostól, Starovicky település közelében egy magas talapzatra helyezett harckocsit pillanthatunk meg.

  JETfly Magazin

Hónap végén ismét jön az óraátállítás, ezzel pedig kezdetét veszi a légiközlekedésben is a téli szezon. A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv.