Az Emirates eddig 47 Airbus A380-as és 53 Boeing 777-es repülőgép kabinját újította fel padlótól a plafonig dubaji szervízközpontjában. A légitársaság kabinmodernizációs programja összesen 219 repülőgépet érint és 1500 milliárd forintból valósul meg.
Minden tisztjelölt arról álmodik, hogy augusztus 20-án a Kossuth Lajos téren bajtársaival együtt tehesse le az esküt. Vannak azonban olyan katonák, akiknek más utat jelöl ki a szolgálat – fogalmazott dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese Lukács Tas és Kellner Zalán hadnagyok tisztavatásán.
A Wizz Air tovább erősíti budapesti hálózatát: a 2026/27-es téli menetrendi időszak kezdetétől két új útvonalat indít, emellett hét népszerű úti célra is növeli járatai számát.
2026. július 7-8-án rendezték meg Ankarában a NATO-tagállamok csúcstalálkozóját, ahol Mark Rutte, a szervezet főtitkára bejelentette a kiöregedő Boeing E-3 AWACS flotta váltótípusát.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara (PPKE ITK) és a PandAero repülőiskola közös szakirányú továbbképzést indít AERO AI – Mesterséges Intelligencia Alkalmazása a Légiközlekedésben néven. A kétféléves, levelező formában induló program célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik egyszerre értik a mesterséges intelligencia működését és a repülés operatív világát.
2026. július 6-án érkezett meg Csehországba a légierő első Embraer C-390-es szállító repülőgépe, melyet ünnepélyes keretek között fogadtak a Prága-Kbely Légibázison.
A HungaroControl interaktív élményekkel és szakmai betekintéssel mutatja be a légiforgalmi irányítói hivatást az idei EFOTT-on. A társaság a légiforgalmiirányító-képzés toborzókampányának részeként várja az érdeklődőket, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a különleges hivatást.
A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, ami 1,8 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában mért értéktől. Az eddigi legforgalmasabb hónap június volt, amikor 97 232 légi jármű repült el az ország felett.
A Wizz Air örömmel jelenti be a WIZZ Holidays szolgáltatásának elindítását: egy olyan intelligens utazási platformot, amely egyszerűbbé, átláthatóbbá és rugalmasabbá teszi az utazástervezést.