2026. 09. 07. hétfő
Regina
: 364 Ft   : 313 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az ellátóhajók - legyen szó élelmiszerről, munícióról vagy üzemanyagról - a hadiflották létfontosságú, de többnyire az ismeretlenség homályában rejtőző egységei. Nagyon kevés olyan akad közöttük, amely valamilyen okból hírnévre tett szert.

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.

Súlyos baleset történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, a kormánytisztviselők számára szervezett „Adaptív védelem” elnevezésű, önkéntes kiképzési program során – közölte a Honvédség hivatalos tájékoztatásában

  Honvéd Érdekképviseleti Szervezet - HÉSZ kiemelt hírei

A Honvédszakszervezet XVII. országos horgászversenyét 2023. június 16-17-én, a Tatai alapszervezetének közreműködésével, Tatán a Bakodi tónál rendezték meg.
Sajtóközlemény A HONVÉDSZAKSZERVEZET „GENERÁCIÓK KÖZÖTTI KAPCSOLAT” CÍMŰ PROJEKTJÉRŐL
2020. augusztus 18-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, valamint a nyugállományú tagozat választmányi ülése.
A Honvédszakszervezet Központi Iroda, az MH 43. Hiradó és Vezetéstámogató Ezred alapszervezetének közreműködésével 2020. június 19-20-án 24 órás horgászversenyt szervez a székesfehérvári Palotavárosi felső-tavon...
Légvédelmi rakétarendszerek
Kézigránát-baleset kiképzés közben

Súlyos baleset történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, a kormánytisztviselők számára szervezett „Adaptív védelem” elnevezésű, önkéntes kiképzési program során – közölte a Honvédség hivatalos tájékoztatásában

Húsz NATO tagállam 3200 résztvevője – köztük a Magyar Honvédség légvédelmi rakétacsoportja – tartott kiképzést kilenc bulgáriai és romániai helyszínen a RAMSTEIN LEGACY 2024 integrált lég- és rakétavédelmi gyakorlat keretében a levegőből érkező fenyegetésekkel szemben.

Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.

Az ellátóhajók - legyen szó élelmiszerről, munícióról vagy üzemanyagról - a hadiflották létfontosságú, de többnyire az ismeretlenség homályában rejtőző egységei. Nagyon kevés olyan akad közöttük, amely valamilyen okból hírnévre tett szert.

A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.

A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.

A Taiho vagyis Nagy Főnix (más fordítás szerint Óriás Főnix) 1944 nyarán a japán flotta legújabb, legmodernebb és egyben legerősebb repülőgép-hordozójának számított.
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

2026. szeptember 2-án véget ért az L-39C aktív korszaka Csehországban: búcsúrepülés keretein belül köszönt el a típus, az ünnepség egyik fő helyszíne Kbely repülőtere volt, ahol a kötelékből kiváló L-39C-t a múzeum új tagjaként köszöntötték.

  JETfly Magazin kiemelt hírei

2026. szeptember 2-án véget ért az L-39C aktív korszaka Csehországban: búcsúrepülés keretein belül köszönt el a típus, az ünnepség egyik fő helyszíne Kbely repülőtere volt, ahol a kötelékből kiváló L-39C-t a múzeum új tagjaként köszöntötték.
„Eldöntöttük, hogy jövő év augusztusában repülőnap lesz Kecskeméten” – jelentette be dr. Ruszin-Szendi Romulusz a város katonai repülőterén, az egyik KC-390 Millennium szállító repülőgép fedélzetén tartott rendhagyó miniszteri értekezlet után.
Napjaink repülőgépipari és védelmi programjaiban a digitális átalakulás segíti a szakembereket abban, hogy megbirkózzanak a korábban nem tapasztalt mértékű összetettséggel. Ennek köszönhetően gyorsabbá és pontosabbá válhat a tervezés, miközben a létrejövő megoldások minősége is javul.
A NATO-országok nagymacskákról elnevezett vadászrepülő századai minden évben útra kelnek, hogy egy félig komoly, félig baráti gyakorlaton megmutassák egymásnak, mit tudnak az égen - és azt is, hogy milyenre sikerült gépeik legújabb festése. 2026-ban a Tősér Péter alezredes, a Gripen harcászati repülőszázad megbízott parancsnoka vezette magyar csapat igazi különlegességgel érkezett a görögországi Araxos légibázisra.