Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
A vezetési gyakorlatoknak jól felépített rendszere van: a katonák először szimulátorok segítségével sajátítják el a több, mint 70 tonnás jármű vezetésének alapjait, amit közúton, s végül terepen történő gyakorlatozás követ. A közúti közlekedés különös jelentőséggel bír, hiszen egy esetleges mozgósításkor sokkal gyorsabb alternatíva a terephez képest, ehhez azonban a harcjárművezetőknek rutint kell szerezniük a mindennapos, általános forgalomban is.
A vezetési gyakorlat különlegességéhez hozzájárul az is, hogy a közúti vezetési gyakorlat eddig nem volt bevett kiképzési feladat a Magyar Honvédség katonái számára. A régi szovjet haditechnikai eszközök – lévén lánctalpasok – csak előre leterített gumiszőnyegen közlekedhettek aszfaltozott úton, ugyanis – különösen a nyári időszakban – visszafordíthatatlanul roncsolták volna azt. A korszerű eszközöknél gumitalppal küszöbölték ki ezt a problémát, így semmilyen kárt nem okoz a járművek közúti használata.
Az új kihívás már nem is olyan új, a harcjárművezetők a korábbi, Leopard 2A4 típusnak köszönhetően már ismerik a „járművet”, így csak a két típus közötti minimális különbségekhez kellett hozzászokniuk.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.