A két éve megkezdett, a katonai légterek átalakítását célzó program végére tett pontot az a megállapodás, melyet május 3-án, csütörtökön írtak alá az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred tanácstermében. A haditechnika korszerűsítése, a NATO-feladatokra való felkészülés végrehajtása nem odázhatta tovább a légtérstruktúra jelentősebb átalakítását. A május 10-én életbe lépő megállapodást a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat részéről Bakos József légiforgalmi igazgató, az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred képviseletében pedig Szűcs Pál mérnök ezredes, parancsnok látta el kézjegyével.
A folyamatot két évvel ezelőtt a Magyar Honvédség akkori légierő-parancsnoka, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetői kezdeményezték. A szerkezetátalakításra, a magyar légtér, légiközlekedés szempontjából történő, jogszabályokban meghatározott felosztásának, továbbá az igénybevétel rendjének megváltoztatására a menetrendszerü járatokat indítani és fogadni is képes vidéki repülőterek (Sármellék, Debrecen) bekapcsolódása miatt volt szükség. Az együttmüködési szerződés rögzíti, hogy a légtereket igénybevevő légijármüvek hermetikus elkülönítése helyett a jövőben a másik fél használati korlátozása csakis a mindenkori valós igénybevétel mértékének feleljen meg, azaz a civil gépeknek lehetőségük nyílik a katonai légtér akkor éppen igénybe nem vett részén történő áthaladásra. A megállapodás továbbá tartalmazza a légtérellenőrzés szereplőinek információcseréjével és együttmüködésével kapcsolatos szabályokat, rendezi a polgári és katonai irányítók együttmüködésére vonatkozó eljárások rendjét.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |