Udinében az Európai Unió Többnemzeti Szárazföldi Kötelékének (MLF) gyakorlatán a harccsoport parancsnoksága a műveleti képességet ellenőrizte. Hazánkat az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól 12 törzstiszt képviselte. Az eseményt Claudio Mora dandártábornok, az MLF parancsnoka nyitotta meg, aki kiemelte a gyakorlat fontosságát a felkészítésben, a készenlét időre történő elérésesében, majd felvonták a részt vevő három nemzet (magyar, olasz, szlovén) zászlaját. A gyakorlat fő célja a júniusi gyakorlatra történő felkészülés volt; utóbbi során ellenőrzik a végső műveleti képesség elérését. Ezt követően a kötelék szolgálatot lát el, július elsejétől.
A gyakorlat tábori körülmények között zajlott. Az első héten a kommunikációs rendszerek összehangolására és a törzs összekovácsolására került sor. Ennek keretében történt meg a főnökségek funkcionális követelményeinek megismerése, a törzs tevékenységének összehangolása, a hiányok pótlása, illetve a meglévő képességek kiegészítése. Ezt követően – egy mini gyakorlat keretében – müködés közben tesztelték a kialakított rendszereket. A második héten a gyakorlat levezetésébe bekapcsolódott az Olasz Müveleti Irányító Parancsnokság kijelölt állománya, és sor került a gyakorlat ellenőrzési fázisára. Ekkor az olasz ellenőrzőcsoport állományába bevonták az MH Összhaderőnemi Parancsnokság állományából kijelölt ellenőrzőcsoportot is. A gyakorlat értékelése után bejelentették: a többnemzeti EU-harccsoport elérte az elsődleges müveleti képességet.

![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |