A Magyar Honvédségnél idén ünnepelték első alkalommal a repülőműszakiak napját. A HM Honvéd Vezérkar főnökének intézkedése szerint július 2-a – Adorján János repülőgép-konstruktőr, a magyar repülés egyik úttörője halálának napja – ezentúl a repülőműszaki katonák ünnepe. A kecskeméti MH Légijármű Javítóüzemben július 3-án megtartott fegyvernemi napi ünnepségen részt vett Varga János mérnök vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnokhelyettese is.
Az állománygyülésen felolvasták Havril András vezérezredes, vezérkari főnök, illetve Tömböl László mérnök altábornagy, összhaderőnemi parancsnok köszöntő leveleit, majd felelevenítették Adorján János életútját. Adorján, aki 1882. január 1-jén született Sorkitótfalun, gépészmérnöki diplomáját 1903-ban Stuttgartban szerezte. Kezdetben, az autóiparban dolgozott, ám a francia repülőgépgyártás sikerei hatására a repülőiparban folytatta szakmai tevékenységét. Magyarországon elsőként tervezett és épített repülőgépet, amellyel 1909. decemberében több sikeres felszállást is végzett. A konstruktőr több évtizedes, sikeres pályafutás után 1964. július 2-án hunyt el Budapesten.

Ünnepi beszédében Hollósi Nándor nyugállományú mérnök altábornagy, a Magyar Honvédség korábbi vezérkarifőnök-helyettese, aki aktív katonai pályafutását maga is repülőmüszaki tisztként kezdte úgy fogalmazott: a repülőmüszaki katonák azok, akik biztosítják a repülők harckészültségét. Tevékenységükkel győzelemre segítik a levegőben harcolókat. Éppen ezért soha nem tévedhetnek, nem hibázhatnak.

– Napjainkban ezer magyar katona szolgál békefenntartóként a Föld több országában. Számukra a légi szállítási müveletek biztosítása olyan kihívás, olyan feladat, amire eddig még nem volt példa a Magyar Honvédség és a repülőmüszaki katonák életében – mondta Hollósi Nándor.

A kecskeméti ünnepségen emléktáblát is avattak a repülőmüszakiak napja alkalmából. Az emléktáblát Runyai László okleveles mérnök ezredes, az MH ÖHP repülőmérnöki müszaki főnöke, valamint Kauffman János nyugállományú okleveles mérnök ezredes, az egykori országos légvédelmi parancsnokság parancsnokhelyettese leplezte le, majd azt megáldották és megszentelték a katolikus és a református tábori püspökségek képviselői. Az ünnepség koszorúzással ért véget.