2023. 12. 02. szombat
Melinda, Vivien
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

17. alkalommal tárta ki a kapuját a rakétaezred

17. alkalommal tárta ki a kapuját a rakétaezred
Art of WAR  |  2019. 05. 27., 10:06

Minden eddigi látogatói rekordot megdöntve, idén is többezren voltak kíváncsiak az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Nyílt Napjára szombaton a likócsi laktanyában. A szervezők a nap folyamán színes és tartalmas programokkal várták az érdeklődőket.

A laktanyai Nyílt Nap esetében a honvédségi szándék és a társadalmi igény keresztezi egymást, hiszen évek óta ezrek élnek a nem mindennapi lehetőséggel, hogy – egy a hétköznapok során szigorúan őrzött katonai objetktumba bejutva – betekintést nyerjenek a katonák életébe, testközelből ismerkedjenek meg a rendszeresített haditechnikai eszközökkel, valamint, hogy információkat szerezzenek a győri alakulat rendeltetésével, feladataival, munkatevékenységével kapcsolatban.

A rendezvény nyitányaként Könczöl Ferenc ezredes a kapuban köszöntötte az elsőként érkezőket és hivatalosan is megnyitotta az alakulat 17. Nyílt Napját. A hagyományos zászlófelvonást követően valamennyi korosztály nagy örömére egy légvédelmi gépágyú is eldördült. A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) hagyományőrző tagozatának képviselői korhű egyenruhában mutatták be egy 85 mm-es légvédelmi löveg működését, mellyel több lövést is leadtak az esemény ideje alatt.

A megnyitó ceremónia után a látogatók birtokba vették a laktanyát. A haditechnikai parkot elárasztották kicsik és nagyok és rövid időn belül fürtökben lógtak a gyerekek a többségében már a rendszerből kivont technikai eszközökön.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A többezer érdeklődőnek köszönhetően a rendezvény teljes ideje alatt maximális kihasználtsággal működtek az egyes programpontok, a többi között a paintball-airsoft, valamint légpuska- és lézeres lövészet, íjászat, a rakétaindító és repülőgép szimulátorok, a kézigránát dobás, hatástalanított fegyverek bemutatója, toborzó pont, helikopteres relikviák gyűjteménye. A HM EI Zrt. a pilóta nélküli repülőeszközeit mutatta be, de "dögcédula"-gyártás és makettkiállítás is várta a látogatókat. A legkisebbeknek idén is kihagyhatatlan volt az ugrálóvár, az idősebb korosztály pedig a csapatmúzeumban és az emlékszobákban nosztalgiázhatott: előbbiben világháborús egyenruha- és képeslap kiállítás is megtekinthető volt. Az állandó programok között a legnagyobb sláger továbbra is a haditechnikai eszközök bemutatója volt, amikor is az ezred alakulóterén sorakoztak fel a légvédelmi egységnél rendszeresített harc- és gépjárművek.

A központi programok sorát a Tatai Helyőrség Zenekar műsora nyitotta meg. A 2005-ben alapított együttes nemcsak indulókat, vagy protokolláris rendezvények zenei darabjait szólaltatta meg, hanem könnyedebb dallamok, közismert slágerek és filmzenék is terítékre kerültek. A tatai vendégszereplést követően a „hazai” katonáké volt a főszerep. A rakétaezred honvédei zenés, alaki bemutatóval készültek, majd a szeptemberben Bosznia-Hercegovinába induló MH EUFOR kontingens 23. váltás századának dinamikus harcászati bemutatóját láthatták a vendégek. Ahogy minden évben, úgy az idei laktanyai Nyílt Nap zárómozzanata is a technikai eszközök elvonulása volt.

Akinek tetszett, amit látott, aki szeretne máskor is itt lenni, aki szívesen lenne részese ennek a közösségnek, aki szimpatizál a katonai hivatással, aki szereti a kihívásokat… az választhat, vár egy évet a 2020-as nyílt napig, vagy úgy dönt, hogy jelentkezik és közénk áll katonának.

További fotókért kattintson a linkre!

Forrás: http://www.raketaezred.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.