Szokásos, téli rendszergyakorlatukat tartják február 20–24. között az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonái. A várpalotai táborban a kiképzés egy hete alatt az alakulat több, mint száz katonája gyakorolja szakfeladatait, vagyis a felderítést és a mentesítést – mondta Angyal Gyula őrnagy, a vegyivédelmi zászlóalj parancsnok-helyettese. A téli körülmények között végrehajtott kiképzés azért is lényeges, mert a felderítő harcjárművek és mentesítő gépjárművek, valamint a mérgező harcanyagok kimutatására szolgáló eszközök is másként működnek, mint a nyáron.
A tábori kiképzés ideje alatt a zászlóalj felderítő beosztásban szolgáló katonái az időjárás- és vegyi-sugárfelderítő őrs telepítését, az útvonalak és területek gyalogosan és harcjármüvel történő felderítését, valamint az objektumok átvizsgálását hajtják végre. A mentesítő beosztásúak pedig a mentesítő állomások telepítését és müködtetését, a szilárd burkolatú utak mentesítését, illetve a technikai eszközök feltöltését gyakorolják.
A vegyivédelmi zászlóalj téli rendszergyakorlatának egyik fontos eleme a júliustól feladatát ellátó NRF-7 váltásba felajánlott magyar vegyi-sugárfelderítő szakasz összekovácsolása . A tábori foglalkozásokon részt vesz a szakasz 28 katonája is. A zászlóalj egyik hasonló szakasza 2005. januárjától már részt vett az NRF-4 váltásában.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |