Újoncok, kiképzők és a vásárhelyi „ingovány”

Sofőrünk szerint az újév első napjaiban leesett mintegy harminc centiméteres hótakaró alig 24 óra alatt elolvadt a hétvégi tavaszi melegben, ingovánnyá változtatva a laktanya mögötti gyakorlóteret. Igaz ugyan, hogy a hajnali gyenge fagy megkeményítette a sárréteg tetejét, a Mercedes terepjáró mégis tengelyig süllyed a szappanszerü latyakban. Csak az összkerék-meghajtáson és a pilóta rutinján múlik, hogy nem kell müszaki mentést kérnünk.

A katonák által csak 4-es számú gyakorlótérnek ismert végeláthatatlan sík mező nem éppen a legbarátságosabb oldalát mutatja. Legalábbis ezt véli a riporter, ám kiderül, hogy bizony téved. Hiszen az elmúlt hetekben itt volt vízszintesen „hulló” hó, viharos és csontig hatoló jeges szél, valamint mínusz tíz fokos hideg is. A mostani nyúlós-ragacsos-szürke köd, némi sárral vegyítve, igazán elviselhető.

Amikor megérkezünk, a század már javában dolgozik. Mint megtudom: egészen pontosan 112 katona vesz részt a mai harcászati foglalkozáson. Kora reggel érkeztek, s a tervek szerint a munkaidő végéig maradnak. A mai nap célja: átismételni mindazt, amit az elmúlt három hónapban, harcászat címmel már elsajátítottak. Hiszen ez az egyik legfontosabb tárgykör a közeledő záróvizsgán.

A gyakorlótéren „szétszórt” állomány három hónappal ezelőtt, október 7-én érkezett Hódmezővásárhelyre. Többségük az alföldi város vonzáskörzetéből, de szép számmal jöttek az ország más részeiből is. Bevonulásuk után másnap pedig már meg is kezdődött alapkiképzésük.

– Hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy a hódmezővásárhelyi laktanyában katonai alapkiképzést hajtsunk végre. Ezt a mostani feladatot is előre nem tervezettként kaptuk meg az elöljárótól – tájékoztat Kovács József alezredes. A hódmezővásárhelyi helyőrségparancsnok – vagy ahogy még nevezik: a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyre kihelyezett szervezeti egységeinek parancsnoka – hozzáteszi: az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedett a szerződéses katonának jelentkezett újoncok száma, és ezt már nem bírta kapacitással a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis. Emiatt több alakulatnál is alapkiképzés végrehajtását rendelték el. Tata és Szolnok után Hódmezővásárhely is megkapta a parancsot: október 7-én kezdje meg a kiképzést.

Amely egyébként azért szükséges – teszi hozzá a főtiszt –, mert a mostanában szerződéses katonai szolgálatát megkezdő állomány nagy részre (vagy azért mert túl fiatalok, vagy pedig azért, mert nők) még nem vett részt sorkatonai alapkiképzésen. Márpedig ezekre az alapokra a Magyar Honvédség minden egyes katonájának, kivétel nélkül szüksége van.

A feladat sikeres végrehajtásához szükség volt egy ideiglenes alapkiképző század felállítására, amely elsősorban az 5/3-as lövészzászlóaljra épült, ám a kiképzők egy része az 5/62-es zászlóaljtól érkezett. A tisztek és a tiszthelyettesek számára két hét állt rendelkezésre, hogy az alapkiképzés megkezdése előtt saját magukat is felkészítsék a feladatra. Hiszen az elmúlt években ők is kijöttek a „formából”, az alapkiképzésen alkalmazott úgynevezett egyesharcos kiképzés helyett, magasabb szintü kötelékfelkészítéseken vettek csak részt. Szerencsére mindez nem okozott problémát, a felkészülési idő is elég volt, így az újoncok képzése a tervek szerint megkezdődhetett.

Kovács alezredes szerint, a bevonulást követően rövid időn belül kiderült, hogy az újoncok fizikai állapota nagyon gyenge. Az előírt fizikai felmérést elsőre mindössze az újoncok harminc százaléka tudta MEGFELELŐ szinten teljesíteni. KIVÁLÓ eredmény pedig nem is volt. Szerencsére a mindennapi testnevelés foglalkozások meghozták a sikert: ma már mindenki képes a MEGFELELŐ eredményre, és akad néhány JÓ és KIVÁLÓ szintet teljesítő katona is.

Beszélgetésünk során a parancsnok elárulja azt is, hogy az elmúlt három hónapban minimális volt az újoncok között a lemorzsolódás. Százharminchatan vonultak be, s mindössze huszonnégyen szereltek le idő előtt. Egy részük egészségügyi problémák miatt, de volt aki már a kiképzés ideje alatt jött rá, hogy a honvédség mégsem neki való munkahely, esetleg jobb állást talált. A jelenlegi létszám valószínüleg már nem változik a január 19–20-i záróvizsgáig, amikor is az elmúlt három hónapban tanult ismeretekből kell a katonáknak számot adniuk elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Az alapkiképzést hivatalosan is lezáró kibocsátó ünnepséget pedig január 22-én rendezik meg a laktanyában. Az újoncok ezt követően kerülnek át úgynevezett anyaalakulataikhoz. Többségük a hódmezővásárhelyi zászlóaljaknál kapott beosztást, de vannak olyanok is, akik Debrecenben, Tatán, Veszprémben, Szentesen, vagy éppen Pápán folytatják katonai szolgálatukat.

A hódmezővásárhelyi alapkiképzést egyébként az elmúlt három hónapban az elöljárók is folyamatosan figyelemmel kísérték. A debreceni dandár parancsnoka, dr. Böröndi Gábor dandártábornok rendszeresen meglátogatta a gyakorlótéren és a lőtéren az újoncokat, de Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is megtekintette az egyik kiképzési napot. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnokát, Benkő Tibor altábornagyot, pedig a napokban, még a záróvizsga előtt várják – teszi hozzá Kovács alezredes.

Közben a gyakorlótéren kilenc foglalkozási helyen zajlik a mai felkészítés. A páncélos harcjármüvek elleni közelharcot, a terepen történő mozgásmódokat, tereptani ismereteket, valamint müszaki és vegyivédelmi alapismereteket ismételnek a lányok és a fiúk. Mindez már a záróvizsgára történő felkészülés része – tudom meg Szent-Imrey Dávid századostól. Az alapkiképző század parancsnoka elárulja azt is, hogy az elmúlt három hónap során az újoncok nagyon motiváltak voltak, jól látszott rajtuk, hogy valóban katonák szeretnének lenni. Magatartási probléma senkivel nem volt, annak ellenére, hogy a legtöbbjük nagyon fiatal, mindössze 18-20 éves. Elvétve találni olyat, aki már betöltötte a harmincötödik életévét. Az iskolai végzettséget nézve pedig a zöm érettségivel rendelkezik, de akad köztük néhány diplomás is.

A századparancsnok szerint az állomány azt is nagyon jól viselte, hogy hétköznapokon kora reggeltől, késő délutánig különböző foglalkozásokon kellett részt venniük, s csak napi két órás időtartamra hagyhatták el a laktanya területet. Hétvégére azonban hazautazhattak, s csak a hétfő reggeli munkakezdésre kellett ismét megjelenniük a kaszárnyában.

– A kiképzést végrehajtó tisztek és tiszthelyettesek számára is jó „ismeretfrissítő” lehetőség volt az elmúlt három hónap. Hiszen mindannyian nagyon régen találkoztunk az alapkiképzésből adódó feladatokkal. És igyekezetünknek meg is lett az eredménye. Minden szerénység nélkül elmondhatjuk, hogy teljesen „civil” újoncokból sikerült katonákat képeznünk – mondja a százados, aki egyébként az 5/3-as lövészzászlóalj harmadik századának parancsnoka.

Kovács László honvéd éppen a terepen történő mozgásmódokat gyakorolja, amikor megzavarjuk. Társával együtt, füstgránát fedezékében tör előre, a képzeletbeli ellenség felé… Mint elmeséli, 22 évesen, egy gimnáziumi érettségivel a zsebében döntött úgy, hogy szerződéses katona lesz. Korábban dolgozott már irodai alkalmazottként és pizza futárként is, ám egyik munkahelyén sem találta meg igazán számítását. A katonai pálya pedig már régóta vonzotta, hiszen volt benne valami misztikum, meg aztán ott volt az a bizonyos kihívás is... Így aztán amikor lehetősége volt, beadta a jelentkezését. Szerencsére októberben el is tudta kezdeni az alapkiképzést. A kibocsátó ünnepséget követően a Mindszenten lakó fiatalember továbbra is Hódmezővásárhelyen szolgál majd, az 5/3-as zászlóalj lövészkatonája lesz. Úgy érzi: ez az a pálya, amiben megtalálhatja a számítását.

– Nagyon jól éreztem magam az elmúlt három hónapban, a század is összekovácsolódott. Számomra egyébként a terepfoglalkozások voltak a legkeményebbek, de szerencsére megvolt bennem a kellő állóképesség, kitartás és koncentráció, így ezeket a feladatokat is végre tudtam hajtani – teszi hozzá Kovács honvéd.

Járó Mária honvéd, negyven évesen, tizenöt, egészségügyben eltöltött év után döntött úgy, hogy pályát vált. Mint elmondja: előző munkahelyén, egy szociális otthonban, úgy érezte, hogy nagyon le van terhelve, éppen ezért, férje egyetértésével és támogatásával, beadta jelentkezését szerződéses katonának a Magyar Honvédséghez. Diplomás nővérként „két kézzel kaptak utána”, gyakorlatilag az egyik nap még a fehér köpenyt viselte, másnap pedig már a terepszínü gyakorló egyenruhába és bakancsba öltözött.

– Döntésemet, így három hónap elteltével sem bántam meg. Bár húsz éves nagyfiam az elején még kinevetett, ma már nagyon büszke rám, hogy eljutottam idáig – meséli Mária, aki nem tagadja: voltak olyan pillanatok, amikor kevés választotta el attól, hogy feladja. Például az első kiképzési nap után, vagy éppen egy-egy keményebb terepfoglalkozást követően. De aztán mindig erőt vett magán, és tovább csinálta. Így, a kiképzés végén pedig azt gondolja, hogy a laktanyában eltöltött negyed év után más ember lett, hiszen megismerte azt, hogy fizikailag mire képes.

Járó honvéd egyébként a kibocsátó ünnepség után a Zrínyi Miklós Laktanya egészségügyi központjának nővére lesz, így továbbra is szakmájában dolgozik majd.

Sikeresen eljutott a záróvizsgáig Borsodiné Hódi Anett honvéd is, akit dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter segített abban, hogy még tavaly októberben el tudja kezdeni az alapkiképzést. A négygyermekes anyuka azért jelentkezett szerződéses katonának, mert ezt biztos állásnak tartotta, és a Magyar Honvédségnél az sem jelentett számára hátrányt, hogy nagycsaládja van. A jelentkezés után azonban kiderült, hogy csúszik az orvosi vizsgálat időpontja, és emiatt csak később kezdheti meg a kiképzést. Anett kétségbeesésében ekkor a helyi sajtóhoz fordult, s a róla szóló újságcikkek eljutottak a honvédelmi miniszterhez is. A tárcavezető pedig úgy döntött, hogy segít. E segítség azonban mindössze annyi volt, hogy a miniszter közbenjárására Borsodiné orvosi alkalmassági vizsgálatát három héttel korábban végezték el…

A miniszteri „protekció” nem jelentett hátrányt a 34 éves anyuka számára a kiképzés során. Mint elmeséli: a többiek nem „fújtak rá” ezért. Igaz, igyekezett minden feladatot a tudása szerint legjobban teljesíteni, így nem is adott arra okot, hogy surranótársai „csókosnak” tartsák.

– Az elmúlt három hónap kemény, és kalandokkal teli volt számomra, de nagyon jól éreztem magam az alapkiképzés során. És szerencsére a családom is jól viselte a távolléteket – árulja el Anett, aki a kibocsátó ünnepség után a híradó szakasz távbeszélőközpont kezelője lesz.

A közhelyszerü tény, vagyis, hogy a gyakorlótéren gyorsan repül az idő, Hódmezővásárhelyen is bebizonyosodik. Delet üt az óra – még a gyakorlótéren is jól hallatszanak a városi templom harangütései –, a századparancsnok szünetet rendel el. Időközben megérkezett az ebéd is. A szerződéses katonák a gyakorlótéren felállított sátorban fogyasztják el a mai menüt.

A körülmények eléggé spártaiak, de senki sem panaszkodik. Mint mondják, nincs is rá okuk, hiszen „ponyva” van a fejük fölött, és a laktanya szakácsai is kiválóan főznek. Az ebédszünet azonban nem tart sokáig, az állomány hamarosan ismét felsorakozik a hatalmas mezőn. Már csak néhány nap van a záróvizsgáig, s addig igyekeznek minél több időt gyakorlással tölteni. Aki ugyanis nem teljesíti a követelményeket, az nem lehet katona, és ezzel a biztos munkahely és megélhetés reménye, valamint a missziós szolgálat álma is szertefoszlana számukra.

Ez utóbbi ugyanis az, ami miatt a legtöbben jelentkeztek szerződéses katonának a Magyar Honvédségbe.