2023. 09. 23. szombat
Tekla
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Világháborús gránát a börtön udvarán

Art of WAR  |  2010. 05. 06., 10:32

A 17. héten, azaz április 26. és május 2. között 71 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A szakembereknek ezek közül húsz esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő részlegének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek idén eddig összesen 669 bejelentést kaptak.

Április 26-án Veszprémből érkezett a hívás a tüzszerész ügyeletre, hogy a város külterületén, útépítési munkálatok közben feltételezhetően világháborús robbanószerkezet került elő. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr a megtalált 75 milliméteres, német gyártmányú páncéltörő gránátot a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Maglódon is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, hiszen az Árpád vezér és a Szegfü utcák kereszteződésében, vízvezeték-fektetés közben egy 122 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszromboló gránát került elő. A veszélyes szerkezetet a Gelencsér Imre törzsőrmester vezette tüzszerész járőr a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Április 27-én a főváros XIV. kerületébe riasztották a tüzszerészeket, mivel a Róna utcában, építkezés közben több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet került elő. A Zsolnay Gábor főhadnagy vezette tüzszerész járőr a környék átvizsgálása során egy 85 milliméteres páncéltörő lőszert, egy 85 milliméteres repeszlőszert és egy 85 milliméteres gránát hüvelyét találták meg. Ez utóbbiban nagy mennyiségü lőpor is volt. A robbanószerkezeteket a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították.

Ugyanezen a napon a főváros X. kerületéből, a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetéből is érkezett egy hívás a tüzszerész ügyeletre. A bejelentés szerint a börtön zárt udvarán, földmunkák közben, egy világháborús gránát került elő. A robbanószerkezetet a Zsolnay Gábor főhadnagy vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította.

Április 29-án Halásziból kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tüzszerészei, hogy a Sport utcában végzett földmunkák során, feltételezhetően világháborús robbanószerkezet került elő. A Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy a munkások egy 42 mintájú kézigránátot találtak, amelyet a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Ugyancsak április 29-én a főváros I. kerületébe, a Mészáros utcába riasztották a tüzszerészeket, mivel földmunkálatok közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő. A veszélyes szerkezetet a Zsolnay Gábor főhadnagy vezette járőr robbantotta fel.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.