2023. 10. 01.
Malvin
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nem anyámasszony katonái!

Art of WAR  |  2010. 06. 07., 09:28

Leesett az álla a debreceni Gábor Dénes Szakközépiskola és Kollégium diákjainak, amikor hat társuk a helyi katonákkal közösen tartott harcászati bemutatót a katonái pályát népszerűsítő önkormányzati nap keretében. A rendezvénynek az is külön apropót jelentett, hogy jövő tanévtől Debrecenben két középiskola is bevezeti a Katonai alapismeretek oktatását.

A rendezvény – melynek fővédnökségét Kósa Lajos Debrecen polgármester vállalta - egyben az iskola KatonaSuli programjának megnyitója is volt, hiszen a Gábor Dénesben szeptembertől választható közismereti tantárgy lesz a Katonai alapismeretek.

Igaz, a diákoknak már eddig is szinte mindennapi kapcsolata volt a katonákkal, hiszen iskolájuk éppen a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár laktanyája mellett áll. De nem csupán az ablakból kinézve láthatnak katonát, hanem rendszeresen vesznek részt különböző laktanya-látogatásokon, sőt az érdeklődő fiatalok – fakultáció keretében – már eddig is tanulhattak honvédelmi ismereteket. Talán ennek is köszönhető, hogy a maguk a diákok fordultak az iskola vezetőségéhez, hogy tegyék lehetővé a Katonai alapismeretek választható érettségi tantárgyként történő bevezetését. A jelentkezők száma pedig önmagáért beszél.

- A 9. évfolyamból 37 fő máris írásban kérte, hogy ősztől felvehesse a tantárgyat. De a 10. évfolyamosok közül is 18-an szeretnék tanulni a Katonai alapismereteket, ők gyorsított tanterv keretében, két év alatt sajátítják el a szükséges ismereteket. Így aki akar, az akár érettségizhet is belőle. – tudtuk meg Berkecz Gábor kollégiumvezetőtől.

Természetesen a középiskolások érdeklődését is jóval könnyebb felkelteni a gyakorlatban is használható tudással, főleg ha azt nem csupán az iskolapadban lehet elsajátítani. A debreceni Víg-Kend Majorban megrendezett eseményen a srácok láthattak fegyverzettechnikai bemutatót, megismerkedhettek a felderítő katonák felszerelésével. Ám megtudhatták azt is, mi történik egy missziós áteresztő ponton, ha merénylők támadása éri a katonák állomáshelyét, hogyan vizsgálják át a beérkező jármüveket, vagy hogyan óvják a védett személyeket.

Ezt a nap folyamán Halász D. János, Debrecen oktatási ügyekért felelős alpolgármestere saját bőrén is megtapasztalta, ugyanis amikor megérkezett a rendezvényre, a katonák fegyverropogás közepette „mentették meg” őt és gépkocsivezetőjét a közelben meglapuló „terroristák” támadásától.

Az alpolgármester ezután külön kiemelte, miért fontosak az olyan kezdeményezések, amelyek jobban megismertetik a fiatalokat a katonák életével, a honvédelmi ismeretekkel.

- A közelmúltban vettem részt Krakkóban egy konferencián, amelyet az iskolai erőszak témakörében rendeztek. Itt pozitív példaként hoztam fel a KatonaSuli programot, mely a városunkban már most is jól müködik. De egyébként is nagy az érdeklődés: a jövő tanévtől városunkban a Gábor Dénes mellett egy másik szakközépiskola is bevezeti a Katonai alapismeretek tantárgyat – tudtuk meg az alpolgármestertől.

A tantárgy népszerüsítéséhez kétségtelenül hozzájárult az a bemutató is, amire hat diák és a dandár katonái közösen vállalkoztak. A közelharc bemutatót a diáktársak szájtátva nézték, és óriási tapssal jutalmazták azt a rendkívüli erőfeszítést, amellyel a fél tucat srác felkészült.

- A felkészítés nagyon komoly volt, két héten keresztül tatamin, majd szabadtéren gyakoroltak. A felszereléseket és a bemutatókon használt eszközöket természetesen mind a Bocskai Lövészdandár biztosította számukra – mondta el Nyíri Sándor őrnagy, aki Bacsa Emőke főtörzsőrmesterrel együtt készítette fel a hat fiatalt a bemutatóra, amelyen a katonák és a fiúk cserepeket törtek, lőttek, és közelharcot is bemutattak. A festett arcú egyenruhások közül a laikus szemlélő nehezen tudta kiválasztani, melyikük a profi és ki a diák, legfeljebb az adhatott némi támpontot, hogy utóbbiaknak 1-2 centivel hosszabb a haja.

A kiképzők és az iskola vezetése később szintén büszkén gratuláltak a kiképzetteknek, akik hétvégére rögtön meghívást kaptak egy ifjúsági rendezvényre, ahol szintén megmutathatják frissen szerzett tudásukat. Közülük vannak, akik már most eldöntötték, hogy katonák lesznek, ám akik még nem ennyire határozottak, azok is állítják: „mindenképp benne van a pakliban ez is”.

Berkecz Gábor kollégiumvezető, a rendezvény szervezője azt is elárulta nekünk, hogy a bemutató egyik szereplőjének még honvédelmi miniszter is van a családjában: egyik diákjuk ugyanis Veres Péter ükunokája. A leszármazott teljesítményét pedig valószínüleg még a neves rokon is elismeréssel nézte volna.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  NÉPSZERŰ HÍREK