2025. 04. 27.
Zita
: 407 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Világháborús gránát a rakparton

Art of WAR  |  2010. 07. 15., 09:17

A 27. héten, azaz július 5–11. között 49 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül tizenöt esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Szalai Attila zászlós, az alakulat kiképző tiszthelyettese elmondta azt is, hogy a tüzszerészek idén eddig összesen 1160 bejelentést kaptak.

Július 5-én a Pest megyei Vácról kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tüzszerészei, amely szerint a Tavasz utcában található egyik lakóépületben második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 75 milliméteres páncéltörő gránát került elő. A veszélyes szerkezetet a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Tárnokon is akadt dolguk a tüzszerészeknek, mivel a Templom úton található iskola mögött, a patak kotrása közben több világháborús eszköz is előkerült. A Hadházi Sándor zászlós vezette járőr egy 88 milliméteres légvédelmi repeszgránátot és egy F1-es típusú kézigránátot talált a helyszínen. A világháborús szerkezeteket a közelben kijelölt helyen meg is semmisítették.

Július 6-án a főváros II. kerületébe, a Hárshegyi útra vonultak a tüzszerészek, ahol földmunkálatok közben egy német gyártmányú, 37 milliméteres páncéltörő gránát került elő. A veszélyes, második világháborús szerkezetet a Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította.

Július 7-én ugyancsak Budapesten, ám ezúttal az I. kerületben, a Várkert rakparton dolgoztak a Magyar Honvédség tüzszerészei. Itt, a fákat körülvevő járdaszegély építése közben egy 105 milliméteres páncéltörő gránát került elő, amit a Szalai Attila zászlós vezette járőr a központi gyüjtőbe szállított.

Július 8-án Ráckevére kellett kivonulniuk a tüzszerészeknek. Az ezred ügyeletére telefonon érkezett bejelentés szerint ugyanis az Újhegy utcában, szennyvízgödör építése közben, világháborús bombára bukkantak. A Szalai Attila zászlós vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy a földből egy 50 kilogrammos szóró konténer maradványai kerültek elő, amelyek robbanóanyagot nem tartalmaztak. A rozsdás fémmaradványokat a tüzszerészek elszállították a helyszínről.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.

  NÉPSZERŰ HÍREK